23.Fejezet

Audrina szemszög
Ember tervez,Isten végez....


Fogtunk egy taxit és hazamentünk, gondoltuk a fiúk már úgyis hazamentek, ahogy beléptünk a házba nem akartam hinni a szememnek.
Chris éppen az egyik kedvenc porcelánom vágta a falhoz,Nikki döbbenetében a szája elé kapta a kezét.Ahogy jobban megnéztem a szobát nem sok minden maradt épp álapotban úgy látszik vásárolni kell mennünk.De Jack, Ő hol van nem látom itt? Lehet hogy Chris nem jól fogadta és Jack meg elment, nem mehetett el.
-Chris te mi a francot művelsz?-emelte fel a hangját Nikki mielött még egy porcelán vázának annyi lett volna.
-Áhh szia drága menyasszonyom!-nézett fel Nikkire-képzeld most éppen dühöngök.-a szeme megtelt haraggal.Eltűnt belőle az a fény amikor Nikkire nézett most csak is a szín tiszta haragot és gyűlöletet láttam.Megijedtem én még életemben nem láttam ilyenek Őt.
-Mi történt?-ment oda hozzá Nikki és kikapta a kezéből a vázát.
-Semmi, csak annyi hogy most már nem kell hazugságokban élnem.-tekintette  eltűnt mellettem.
-Sajnálom!-jött egy hang a hátam mögül.-Én..éénn...sajnálom.-hajtotta le a fejét Jack.Kezdenek kihozni a sodromból hogy senki nem mond semmit.Valaki beavatna minket is?!-Dühöngtem magamban.
-Hahóó, mi is itt vagyunk és örülnénk ha beavatnátok minket.Küldtem Jack és Chris felé egy jelentőségteljes pillantást.
-Persze, üljetek le nyugodtan belekezdek a kis mesénkbe.-mutatott a kanapék felé Chris.Én is Nikki leültünk, de Jack csak állt az ajtóban mozdulatlanul.
-Te is drága testvérkém.-nézett Jack-re.Tehát ez azt jelenti hogy tényleg igaz?! Hogy ők valóban testvérek? De hát akkor mitől van ennyire kiakadva Chris?
Komolyan mondom ha két másodpercen belül nem mondják el én megörülök.
-Ahogy gondolod.-sóhajtott fel Jack és leült mellém.
-Nah akkor hol is kezdjem, mondjuk talán ott hogy Jack felvilágosított az elvesztett emlékeimről.Állítása szerint testvérek vagyunk és valószínűleg ez igaz is.Elmesélt mindent.Egy kicsit fura volt mert mintha ott lett volna mármint abban a pillanatban is amikor mesélt.Az ő emlékei teljesen tiszták voltak- mellettem Jack felhorkant...És így az én emlékképeimből is előkerült egy pár.Emlékszek anyámra, vagyis most már eltudom képzelni hogy ő milyen volt.Vannak képeim a gyerekkoromról..nem sok de ez a pár darab is segíttet a döntésemben.
Megtudtam hogy anyánk úgy halt meg hogy apánk halálra verte, majd engem egy családhoz, míg őt az árvaházba dugták.És az eddigi családom hazudott nekem, nem mondták el hogy adoptáltak, 10 éven keresztül csak hazudtak és hazudtak.Sokat köszönhetek nekik, az biztos de ezt soha nem fogom megbocsájtani.De most nagyon boldog is vagyok.-itt most egy hatalmas vigyor terült szét a száján.-mert elvileg ha van egy testvérem már van tanúm is az esküvőmre és egy kis buli rendezőm is lett.-Egy hatalmas zúdult le a szívemről, tehát teljesen rendben van minden és akkor...ez hihetetlen.Jack hirtelen felpattant és megölelte Christ.
-Köszönöm, elsem hiszed hogy most milyen boldog vagyok, és hogy nem utálsz.-részesítette Chris-t is egy olyan borda-ropogtató ölelésben mint amilyenben engem szokott.
-Oké, oké, de ha megfojtasz nem lesz kinek legénybúcsút szervezned..mire Jack nevetve elengedte.
-Hejj, álljon meg csak a menet,Szóval legénybúcsú.-nézett itt rám majd szerintem ugyanarra gondolhattunk és mindkettőnk arcán egy hatalmas mosoly terült szét.-Hát akkor leánybúcsú is.
-Szuper, nah végre csinálunk is valamit, de előtte.-néztem Chrisre aki már sejthette.
-Igen, eljössz velem vásárolni és szépen  megvesszük azokat amiket te összetörnél nah meg kell egy két dolog.-vigyorogtam rá és már fel is kaptam a táskám hogy elmehessünk egy éjjel-nappali üzletbe.
-Mehetek én is?-kérdezte Jack
-Persze, legalább van aki cipeli a szatyrokat-erre már Nikki is elnevette magát.
-És te pedig-fordultam Nikki felé te sem maradsz munka nélkül.-szépen felmész a szobámban és a laptopomra ragasztott cetlin álló számokat felhívod és megrendeled.Köszönöm-adtam neki egy puszit, mielött még válaszolhatott volna.
-És ott megtalálod a leánybúcsú helyszínét is.-vigyorogtam rá, mire ő döbbenten nézett rám.
-Áhh, szóval akkor te már..
-Nah fiúk gyerünk.-mondtam nevetve és kiszaladtam az ajtón.
Már épp szálltam volna be a kocsimba amikor a két fiú egyszerre horkant fel.
-AZ ÉN KOCSIMMAL MEGYÜNK!!!!!!!!!!
-Nah fiúk, semmi vita beszálltok vagy itt maradtok.-doboltam a kocsim háztetőjén.
-Nem, nem, ha mi eljövünk veled vásárolni legalább a kocsimat hadd vigyem.-nyávogott Chris.
 Komolyan rosszabb mint egy óvodás.Nah inkább beadom a derekam de ezt még visszabosszulom.Ezen nevetnem kellett.
-Most meg mi van?-nézett rám Jack, de nem nagyon sokáig tudta tartani a póker arcát mert láttam hogy az a kis mosoly ott bujkált a szája sarkában.
-Nah jó, de vannak feltéte..-de a mondatom be se fejezhettem mert már Chris be is pattant az anyósüléshez és Jack sem habozott már ott is volt és most Ők sürgettek engem.
-Audrina haladj már, így soha nem érünk oda.
-Férfiak.
-Hallottuk ám-néztek ki a kocsi ablakból, bevágódtam a hátsó ülésre és egész uton csak azt hallgatam ahogy a két fiú poénkodik.Lesz még nektek jajj, nyugi fiúk ezt még visszakapjátok.Már a fejemben meg is volt a tervem ellenük.Élvezni is fogják.
Majd segítek én abban a legénybúcsúban, hogy emlékezetes  legyen.