2010. december 27., hétfő

50. Fejezet.

Eric szemszög


Eddig minden simán ment. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű és könnyű lesz minden. Csak egy pillanat volt s kész is volt. Mindent, amiért eddig sóvárogtam, ami eddig legnagyobb vágyam volt.. most megkaptam, megérinthetem, halhatom hangját, beszélhetek hozzá.

Az életem megváltozott. Mióta visszatértem, találkoztam vele, minden más lett. Új családot kaptam, úgy szülőket, és egy hugicát. Ők nem tudják, azt hiszik nem emlékszem pedig igen. Minden egyes pillanat megragadt. Tudom, hogy ki vagyok és ki voltam. De ez már valóban nem lényeges. Fontos feladatom van, boldoggá kell tennem őt. El megyünk innen jó messzire és bejárjuk a világot.

- Eric, gyere légy szíves beszélnünk kell. - nyitott be Eva. Hirtelen becsuktam a naplóm és felnéztem rá. Ő volt az én pót anyukám. Egy édes, szeretni való nő.

- Mindjárt megyek. Felébredt már? - mosolyogtam rá.

- Nem nem, még mindig alszik, hagyjuk hadd pihenje ki magát a kedves. - csukta be az ajtót. Igaza volt, szerelmem biztos nagyon fáradt, sokat utazott, hadd pihenjen.
Egy sóhaj kíséretében leraktam a naplóm az éjjeliszekrényre és elindultam a nappaliba.

A folyosón haladva benyitottam a vendégszobába, ahol szerelmem aludt. Édesen szuszogva. Halkan becsuktam az ajtót és tovább haladtam. Lent hallottam, hogy a többiek épp vitatkoznak valamin.

- Mi a baj? - ültem le a kanapéra.

- Te. - szusszantott mérgesen Jenny az én drága kishúgom.

- Jennifer. - mordult rá Josh, Eva férje az én pót apukám.

- Most mi van na? - rántotta meg a vállát. Mire hozzávágtam egy párnát.

- Nyugodj le tesó. - nevettem.

- Eric ez nem vicces, neked minden meg van engedve, az én cselekedeteim meg korlátozva vannak. Hol itt az igazság?! - ajjaj ebből hiszti lesz, már most érzem.

- Kislányom, elég legyen. - szólt rá szelíden anya. Soha nem kiabált vele, mindig higgadt és nyugodt hangnemben beszélt vele. Ezt mindig is becsültem benne.

- Mi legyen veled? - kérdezte apa.

- Szeretném, ha maradna...

- Én is szeretném. - mondta anyu, egy köszönöm-öt tátogtam felé, mire ő mosolyogva biccentett.

- Jenny?

- Nekem mindegy, legalább lesz aki jön velem vásárolni. - nevetett. Odamentem hozzá és megöleltem.
-Köszönöm- suttogtam neki.

- Nem mondom azt, hogy semmit nem tesz, mert sokba lesz ez még neked. - nevetett fel, mire összekócoltam a haját. Szemei szinte szikrát szórtak ahogy rám nézett.

- Oké-oké - emeltem fel védekezésképpen a kezeim és leültem vissza a helyemre.

- Apa? - néztem érdeklően felé. Ő még nem mondta el a véleményét.

- Én őszintén nem tartom jó ötletnek, de hát régóta ismered, és ha te azt mondod hogy szeretitek egymást, akkor legyen.

- Köszönöm. - vigyorogtam rájuk.

- Gyere nézzük meg, hogy felkelt-e már, készítek neki valami finom ételt. - pattant fel anya és rohant a konyhába szorgoskodni.

Felmentem a szobámba átöltözni. Miután átöltöztem, lementem a konyhába, megnézni hátha kell egy kis segítség, de mire leértem Eva egy mindenféle finomságokkal teli tálcát nyomott a kezembe.

- Oh hát csodálatos vagy anya. - nyomtam egy puszit az arcára. - Köszönöm.

- Nincs mit, drágám, De menjünk, ki ne hűljön a tea, raktam oda narancslét is hátha azt is megkívánja. - mondta.

Elindultunk fel a vendégszobába ahol szerelmem aludt eddig. Leraktam az éjjeliszekrényre a tálcát. Leültem az ágy szélére és végig simítottam kedvesem arcán. Az érintésre megremegett.

- Lassan fel fog ébredni. Anya Ő már eddig is a családunk tagja volt. - néztem rá.

- Tudom drágám, tudom.

Apa lépett be az ajtón, majd megállt Eva mellett.

- Apa neked se kell mondanom ugye? - néztem rá komolyan.

- Nem. - nézett az ágyon alvó kedvesemre. Aki mocorogni kezdett.

Annyira vártam, hogy felébredjen, hogy megölelhessem, elmehessünk sétálni, láthassam gyönyörű szemeit. Halljam nevetését.

- Gyerünk szerelmem, nyisd ki a szemed. - szorítottam meg a kezét finoman.

- Nyugalom. Idő kell neki, hiszen már két napja alszik. Az altató hatása még most megy ki. - mondta anya.

- Tudom, csak már türelmetlen vagyok. - sóhajtottam.

- Jen hol van? - kérdeztem anyáéktól, mivel nem hallottam, hogy a zene szólt volna a házban vagy bármi más zajt ami a húgocskámra utalna.

- Elment, elvitte a levelet. Meg gondolom elment vásárolni ha már a városba járt. - kuncogott anya.

- Ti nők. - morgott apa az orra alatt, persze nem úgy értette, csak azért szeret ő is mindenhez megjegyzést fűzni.

- Héé - bökte oldalba anya, majd apa átölelte és anya készségesen bújt ölelő karjaiba. Ez volt náluk a "veszekedés". Mondjuk volt már olyan, amikor tányérok röpködtek de az ritka, mint a fehér holló. Az én szememben ők voltak a tökéletes pár és a tökéletes szülők.

Az idő ketyegett vészesen én meg még mindig csak tehetetlenül ültem ott. Nem tudom mennyi idő telt el, anya szerint még csak negyed óra, de már egyre többet mocorog. Lassan fel fog ébredni.
Kezeim végigsimítottam kezén, majd arcán. Megfogtam apró kezeit és megcsókoltam.

A türelem nem az én jó tulajdonságaim közé tartozik . Ezt valahogy a genetikai kódolásomnál elfejeltették belém programozni.

Kedvesem mocorogni kezdett, majd mintha szólásra nyitotta volna ajkait. De hangot nem adott ki. Szemei hirtelen felpattantak és érdeklődve nézett felénk.



Kedveseim, ez volt ennek a könyvnek az UTOLSÓ fejezete. Következő fejezet, nem tudom mikor várható. Már nekiültem házi dolgozatot csinálni, közben megírtam ezt is. Tudom, hogy rövid lett, gondolkodtam, hogy belerakok még egy szemszöget de szerintem elég lesz ezt is megemésztenetek. Tudom, hogy most elég zavaros minden, de nyugodjatok meg időben minden ki fog derülni. És remélem azért lesznek akik rájönnek.
Utólag is kellemes ünnepeket kívánok nektek! Na nem is beszélek tovább, tessék komizni, és akkor jön a következő fejezet. Megint nem írtok, csak egyetlen komit kaptam amit Anitának köszönhetek. Ő az aki mindig ír. Nagyon szépen köszönöm drága (L) Nem akarlak téged büntetni, de ha ez így halad tovább, akkor lehet, hogy csak te fogod megkapni a további fejezeteket, persze ha érdekel. Mondhatjátok,hogy szemétség tőlem, de az a pár szó olyan jól esne :(
Karácsonyi ajándékként fogadjátok az új dizájnt tőlem aminek fejlécét jó barátnőm készítette el, ezúttal is köszönjük Dóri (L).
Kommizatok kérlek! Köszönöm.
xoxo Sz.

2010. december 23., csütörtök

49. Fejezet.

Jack szemszög


Vörös Köd

Noah megállt és rám nézett:

- Túltetted magad már Melanie-n ? - kérdezte és akkor ugrott be a válasz. Ez a gyerek egy zseni......




William........



Az elmúlt hetekben nem is hallottam róla..igen Ő lehet a megoldás. Ha megtalálom kitekerem a nyakát és a saját kezeimmel szedem darabokra.

- Hé haver...- integettet a szemem előtt Noah.
- Te egy zseni vagy. - néztem rá.
- Ööö jah, tudom, de most miért is..?
- William.. az utóbbi időben állandóan zaklatott minket, végezni akar velem, vagyis inkább azt akarja, hogy szenvedjek. Audrina kell neki, és amit akar meg is fogja kapni, csak addig amíg élek addig nem. Ő volt, úgy gondolja, hogy Melanie halála miattam történt , én voltam az aki felelős azért, hogy meghalt és azt akarja, hogy úgy szenvedjek, mint ő a testvére halála miatt.

- De erről te nem tehetsz, ezt ő is tudja.- mondta Noah.
- Meg kell találnunk őket. Minél hamarabb, kitudja, hogy az a szemét mit akar vele tenni. Nem élném túl ha baja esne. - még belegondolni is szörnyű, hogy elveszíthetem.
- Tesó, minden rendben lesz, megtaláljuk Őt. Ígérem. - ölelt meg Noah.
- Köszönöm, hogy segítetek megtalálni Őt. - néztem rá hálásan.
- Semmiség, de szerintem menjünk, és nézzük meg amit Max talált. - mosolygott rám biztatóan.
- Rendben. -sóhajtottam.

Igaz, hogy sötét volt már kint, de mégsem "közlekedhettünk" természetünkhöz híven, hiszen még ilyenkor is járkáltak körülöttünk emberek, csak azt nem tudom, hogy mi a fészkes fenéért, már rég otthon kéne csücsülniük a seggükön?!
Max a bejáratnál várt minket..

- Ezt találtam, mást nem. Senki nem látta. Még a vásárlók sem emlékeztek rá, sőt az eladóknál is bepróbálkoztunk, ahol Petra-val járt, de még a pénztárosok se emlékeztek rá. Mintha mindenkinek kitörölték volna a tudatából.
-Én megölöm. - szorultak ökölbe kezeim.

- Jack nyugodj le, először tudjuk meg kinek a keze van a dologban. - tette kezét vállamra.
- Azt hiszem nekem van egy két ötletem. - préseltem mérgesen. Most legszívesebben aludnék, majd felébrednék és rájönnék hogy mindez csak egy rossz, szörnyű álom, egy rémálom, majd felébrednék és kedvesem ott feküdne mellettem épségben, lenne egy rakat kicsi Audrina-nk és kicsi Jack-ünk. Boldog lehetnék, olyan gondjaink lennének csak, hogy ki viszi ki a szemetet, ki nem fizette be a számlákat, ki hagyta ott a szennyes zoknit és hasonló dolgok amik egy normális családban lennének problémák, viszont én a legkevésbé se mondhatnám magunkat normális párnak.

- Kire gondolsz? Ember nem tehette. Az biztos. Kinek ártott mégis Audrina. - kérdezte Petra.
- Senkinek. Viszont William úgy gondolja, hogy csak is az én hibámból halt meg Melanie, és most azt akarja, hogy úgy szenvedjek, mint Ő. Elakarja tőlem azt venni akit a világon a legjobban szeretek. Megmondta, hogy kell neki Audrina és meg is fogja szerezni bármi áron.
- Valamit tennünk kell, itt úgyse találunk már semmit, menjünk haza és tiszta fejjel gondoljuk át a dolgokat. - mondta Adam.

- Igazad van. Menjünk. Megfogjuk találni a megoldást. - mondta Max.
- Remélem igazatok lesz, nem élném túl ha miattam az én létezésem miatt bármi baja esne. - temettem kezeimbe arcom.
- Nyugodj meg, tudom, hogy minden rendben lesz. - éreztem meg Katy ölelő karjait körülöttem.
- Köszönöm. - suttogtam neki, majd jó erősen magamhoz szorítottam. Olyan jól esett az ölelése.

Kocsiba ültünk, igaz, hogy Katy párja ölében foglalt helyett és Petra is Max ölében ült, így mellettem Noah ült és én vezettem. Görcsösen szorítottam a kormányt. Csak rá tudtam gondolni.
Az utcába érve, a ház előtt amit Chris-nek és Nikki-nek vettem egy hatalmas kamion állt.
- Állj meg én elintézem őket. - Mondta Petra. Jézusom mindjárt jönnek haza Nikki-ék és én erre most nem tudok gondolni.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Biztos nagyon szép munkát végeztek ők ketten.
- Semmiség, sietek. - pattant ki Petra a kocsiból és a házhoz szállítók felé közeledett.

A garázsba beparkoltam és becsaptam a kocsi ajtaját. Annyira sok düh van bennem. Vagy inkább fájdalom, keserűség és annyira kitombolnám magam. Vámpírsebességgel száguldottam fel az emeletre egyenesen a fürdőszobába, hogy megmossam az arcom. A helységbe lépve rögtön kedvesem illata csapott meg. Becsuktam az ajtót és a falmentén lecsúsztam a földre, kezembe vettem Audrina köntösét és mélyen beleszagoltam. Finom illata kitöltötte az orrom és megtelítődött vele a tüdőm.
Az önsajnálat helyett inkább erőt vettem magamon, odaléptem a kézmosóhoz és hideg vízzel megmostam az arcom. Kiléptem a fürdőből egyenesen a nappali felé indulva ahonnan jött a többiek beszélgetésének hangja.
Épp valamilyen épp szerű magyarázattal próbáltak előállni, valami jó tervvel.

- Jól vagy? - pattant fel Katy és jött oda hozzám.
- Igen. - próbáltam rámosolyogni, amennyire tudtam.
- Na gyere, találjunk ki valamit. - húzott maga mellé a kanapéra.

- Tudod, hogy merre találhatnánk meg Will-t? - kérdezte Max.
- Nem fogalmam sincs. Az erdőben, itt, a hotelben, mindig csak a semmiből tűnt fel. - válaszoltam.
- Hát akkor valamivel elő kell csalogatnunk őt. - mondta Adam.

Adam volt az aki mindig logikusan gondolkodott, ő volt az aki mindig valami jó tervvel előállt. Igaz, neki nagyon nagy harci tapasztalata van.

- Mégis hogyan? - kérdeztem.

Majd fent hirtelen hatalmas csörömpölésre lettünk figyelmesek. A hang irányát követve, Audrina szobájába léptem be. Az ablak be volt törve, majd valaki nekicsapott a falnak. Azonnal felálltam, hogy szembenézhessek támadómmal.
Megfordulva az állam a padlón koppant.

- TE??????! - üvöltöttem, majd azonnal rátámadtam.
- Mit tettél vele? Hol van? Ha egy újjal is hozzáérsz én megöllek. - szűrtem fogaim között, mikor épp a nyakánál fogva csaptam a falhoz.
- Miről beszélsz? - szedte le "finoman" nyaka köré fonódó kezeim.
- Audrina-ról, ne csináld úgy mintha fogalmad se lenne semmiről. Meg foglak ölni, ha egy újjal is hozzáértél. - az agyamat mintha a vörös köd lepte volna el, normálisan gondolkodni nem tudtam, nem is akartam.

Azt akartam hogy ez a szemét halott legyen, Audrina itt legyen velem, halljam nevetését, érezem érintését...

- Honnan tudjam hol van a kis hercegnőd. - nézett rám , majd elkezdett röhögni.
- Na várj- nevetett fel. - hamupipőke megszökött? Mi az tán nem tudtad eléggé kielégíteni az igényeit? - fuldoklott már a nevetéstől, ami bennem a pumpát kezdte egyre magasabbra nyomni.
A szobában megjelentek a többiek is.
- Mégis mi a fene folyik itt? - állt az ajtóban Max.
- Áhh hát ti is itt vagytok, hmm akkor tényleg nagy a baj...- röhögött tovább.
- Rég láttalak, de úgy látszik még mindig akkora tapló vagy amekkora voltál. - nézett rá dühösen Katy.

- Jajj cica, ne csináld már. - közeledett felé, mire Adam rávetette magát.
- Hadd őt békén. - morogta. -Mit akarsz itt? Hol van Audrina? - kérdezte tőle Adam. Még elég jó állapotban volt, ha mondhatjuk ezt így.
- Ez aztán a kedves fogadtatás. - morgott az orra alatt. Mintha direkt próbálná az agyamat húzni, és még jobban felbosszantani.
- Na jó ebből most elég. - csattantam fel.
- Nincs veled Audrina? - kérdezte Max.
- Szerinted akkor idejönnék? - gúnyolódott. Majd kiszaladt az ajtón egyenesen le az emeleten. Mind követtük. A nappaliban le s föl járkált.
- Szóval lássuk csak. Azt mondjátok, hogy Júlia eltűnt. Na de mégis kinek állt szándékában elszakítani Júliát Rómeótól rajtam kívül? - terült ki egy vigyor az arcára.
- Nagyon humoros vagy. És képzeld rád gondoltunk. - morogtam rá. Nem hiszem, hogy sokáig tudok egy légtérben egy levegőt szívni vele.

- Ohh, hogy ez milyen megtisztelő. - mosolygott rám, komolyan mondom a szemei is csillogtak. Oké, most elég, ha nem húzz el két másodpercen belül én felnyársalom.
- Nyugodjatok le. - nézett rám Max. Valószínűleg érezte, hogy a bomba nálam hamarosan robban.
- Hmm ez igazán kiábrándító, hogy valaki beelőzött. - ütögette ujjával az állát, mintha gondolkodna. Felpattantam a kanapéról, de Adam vissza lerántott maga mellé.
- Jajj Jacky fiúúú nem szabad. - rót meg s fejét nem tetszően bológatta.
- Én esküszöm, hogy megöllek. - fenyegetem meg, halál nyugodt hangon. Még magam is meglepődtem halk de mégis halálosan fenyegető hangomon.
- Húú, akkor megyek szerzek egy pelust. Na sziasztok. - tűnt el a hátsó bejáraton. Már épp indultam volna utána amikor Petra állta el az utam. Egy cetlit tartva a kezében. Eléggé ingerült és idegesnek tűnt.
- Ezt most találtam az ajtó előtt. - mutatott rá a papírra. Kivettem a kezéből és hangosan felolvastam.

- "Ne keresettek. Elmentem, nem fogok visszajönni. Sajnálom, de nekem ez így nem jó. Már nem szeretlek. Elegem van, hogy nem élhetem a saját életem és nem tehetem azt amit én akarok. Én vámpír akartam lenni, te megakadályoztál. Így elhatároztam, hogy elmegyek. Chris és Nikki-nek kérlek mondjátok, hogy szeretem őket és, hogy szakítottunk, én meg elköltöztem. A parkolós történetben meg egy másik vámpír segített, nem ismeritek, nem bántott engem, már el is ment jó messzire innen. Sajnálom Petra. Sajnálom Jack. Audrina.. "

A sorokat olvasva valami összetört bennem. A szívem. Ami az övé volt. Nem szeretett. Soha nem is szeretett. Átverés volt az egész. Hazudott. Itt hagyott. Elment....
Valami megszűnt bennem. Nem érzékeltem a külvilágot, csak elakartam tűnni és egyedül lenni.


Ez volt az utolsó előtti fejezet :) A következő NEM Audrina szemszög s NEM Jack szemszög lesz. Meglepetés lesz az új szemszög ^^.
Jó olvasást. Tudom, hogy elég rég írtam már, de sajnos nekem is kell járnom iskolába, és itthon is kell segítenem. sajnos a lovaglást is elhanyagoltam, mint az írást. Itt a szünet és tanulhatok, mert van mit...:S Na de jó szünetet nektek. Holnap még jövök és kérlek szépen titeket kommizatok :) Az előzőhöz alig érkezett komi. Nagyon rosszul esett. :/

xoxo Sz.

2010. december 1., szerda

48. Fejezet

Drága édes tündérbogárkáim, legyetek jók és írjatok nekem egy pár komit :DD mondjuk utószülinapi ajándékként :$ köszönöm ^^
már csak két feji maradt és VÉGE.

Jack szemszög.


Max hosszasan telefonált, nem nagyon tudtam rá figyelni. Rossz érzésem volt nagyon. Mintha a testem lenne itt és valahol Audrina-val lenne a másik felem. A fal mentén lecsúsztam és kezeimbe temettem arcom. Nem történhetett vele semmi, hiszen Petra ott van vele és vigyázz rá, hiszen megígérte...

- De jól vagy?..- csuklott el Max hangja mire ijedten felé kaptam a fejem.
- Nem, nem vagyok jól Max, megígértem, hogy vigyázni fogok rá..- mondta a telefonba Petra, mire nekem egy morgás tört fel a mellkasomból. Felpattantam és azonnal a telefonra vetettem volna magam, ha Max nem ugrik el előlem egy utolsó mondattal a telefonba.

- Azonnal indulunk, ne mozdulj el. - mondta Max, majd rám nézett. - induljunk! - nem mozdultam.- A kocsiban elmondom mi történt. - fogta meg a kulcsot és épp nyitotta volna az ajtót, amikor becsaptam előtte.
- Jogom van tudni. - mondtam neki.
- Audrina eltűnt. - nézett a szemembe. A szavak felmondták a szolgálatot. Az agy sejtjeim mintha kipusztultak volna, s a szívemet mintha kitépték volna.
- Induljunk!. - vettem el tőle a kulcsot azonnal kocsiba ülve.

Egész úton Audrina-n járt az eszem. A mosolya, a nevetése, az arca. Ha bármi baja esett én azt nem élem túl. Sikeresen végigszáguldoztam a városban, majdnem elütve egy nénit, annyira belemerültem Audrina-ba. Nem eshet baja, nem. Meg kell találnom. Éles kanyarral fordultam be a pláza parkolóházának második emeletére, amit Max mondott, itt érezte legjobban Audrina illatát. Az én érzékszerveim szintén felmondták a szolgálatot. Nem tudtam semmire sem koncentrálni csak is az járt a fejemben, hogy ő épségben legyen. Magamhoz ölelhessem, karjaimban tartsam, csókolhassam és soha el ne engedjem.

Max kiszállt az autóból Petra-hoz indulva, aki a földön ült, térdeit átölelve zokogott, amikor észrevett fájdalmas torzba torzult arca. Nem mentem a közelébe, neki támaszkodtam az autónak és onnan néztem, és vártam a magyarázatát.

- Én nagyon sajnálom. - csuklott el a hangja.- egy pillanatra mentem el, mert éhes volt, és nem akartam, hogy cipekedjen elvettem tőle a szatyrokat, hogy berakom a kocsiba, de akkor hirtelen elvesztettem az eszméletem. - hajtotta le a fejét.

- Hogy érted? Hiszen vámpír vagy az isten szerelmére! - kiabáltam, ami a parkolóházban visszhangzott, de őszintén nem érdekelt.

- Elsötétült minden és összeestem, vagyis feküdtem a kocsi mellett amikor felébredtem. - mondta Petra zokogva, miközben Max próbálta nyugtatni.

- Nyugodjatok meg, megoldjuk! Valószínűleg egy vámpír lehetett, akinek olyan a képessége, mint...- habozott.
- Mint?: - vontam fel a szemöldököm. Nem tudok csak itt állni és tétlenül nézni, hogy nem csinálok semmit, Audrina meg akár veszélyben is lehet.

- Hívjuk Katy-t, hogy azonnal jöjjenek. Szükségünk lesz rájuk. - nézett feleségére, akit felsegített a földről. Petra engem nézett..

- Jack. Én sajnálom. - jött oda hozzám.
- A sajnálatod nem segít semmiben. - vágtam hozzá.



- Sajnálom, csak félek, tudom, hogy nem te vagy a hibás, csak én félek, nagyon félek...- öleltem meg.
- Tudom, én is. Minden rendben lesz, nyugodj meg. Felhívom Noah-ékat. - adott egy puszit az arcomra, előkapta a telefonját és idegesen beszélt Katy-vel. Ahogy hallottam, maximum két óra és megérkeznek. - többen leszünk, ők tapasztaltabbak nálam. Meg fogjuk találni biztattam magam.

- Max, szerinted ki tehette? - kérdeztem tőle.

- Fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy nem egyedül csinálta. És nagyon fejlett képességű vámpír volt. Tehát valószínűleg idős. De ha itt lesznek a többiek többet tudunk meg. - fogta meg a vállam.

Körbejártuk szinte az egész emeletet, egy padnál nagyon erős volt Audrina illata, de onnan mintha nem is létezett volna, máshol sehol nem éreztük. Megnéztük a többi emeletet is, a pláza előtti parkoló részt, a plázába is szétnéztük. Sehol semmit nem találtunk. Még egy idegen vámpír szagát sem.


Majd három vámpír érkezett meg, Katy, Adam és Noah személyében. Mosolyogva jöttek felém..tehát nem tudják mi történt.

- Szia te elveszett oroszlán. - ölelt magához Katy, aki Audrina-t juttatta eszembe újra és újra.
- Szia. - öleltem vissza.
- Cső tesó, mi a helyzet? - ölelt meg Adam is. Majd jött Noah is.
- Szia, rég láttalak. Kár, hogy így kell találkoznunk. - ölelt meg Ő is.

- Igen, mi nem tudjuk miről van szó, nem mondták el, csak annyit, hogy azonnal jöjjünk ide. - mondta Katy.
- Nyugi meg fogjuk találni. - mondta Noah, mire én értetlenül néztem rá, elvileg azt sem tudja miért kellett idejönniük.

- Képesség, Ez olyasmi mint a jövőbelátás, egy kicsit bonyolult, mondjuk úgy, hogy érzékelem az embereket és látom is őket....
- Mármint ez, hogyan működik? - értetlenkedtem.
- Amikor Audrina eltűnt, láttam a parkolóházat, majd hogy ti itt vagyunk és mi is, tudom, hogy él és jól van, érzem. .... - nézett rám.


Legalább az megnyugtatott, hogy kedvesem él és jól van, csak nem az én karjaim között biztonságban. A gondolat, hogy elveszíthetem rádöbbentett, hogy vele akarom leélni az életet, ami az örökké valóságot jelenti és ha ő is így akarja, akkor átváltoztatom, megteszem...

- Tehát, az történt, hogy Chris és a barátnője összeházasodtak és vettem nekik egy házat..a lényeg, hogy Chris a tesóm, Audrina és Petra pedig eljöttek bevásárolni, amikor Petra otthagyta egy pillanatra Audrina-t, majd Petra összeesett, Ő pedig köddé vált..semmi illat, semmi nem utal arra, hogy itt vámpír járt volna. - mondtam Katy-éknek.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - jött oda hozzám Katy és átölelt.
- Köszönöm, hogy itt vagytok. - öleltem vissza, majd a többiekre néztem.
- Szóval, kezdjük előről, keressük meg a portást vagy valamilyen alkalmazottat, nem- e látta valakivel... - mondta Adam.
- Rendben, ha bármi van hívjatok, velem jössz Noah? - kérdeztem tőle?
- Persze menjünk. - majd Petra és Max, Adam és Katy végül mi is elindultunk.



......


Több óra hosszán át újból átnéztük a plázát és a parkolóházat, már kint teljes sötétség uralkodott, amikor megcsörrent a telefonom. Azonnal kikaptam a zsebemből. Max volt az, hogy megtalálták Audrina karkötőjét az első emeleten.


Noah megállt és rám nézett:

- Túltetted magad már Melanie-n ? - kérdezte és akkor ugrott be a válasz. Ez a gyerek egy zseni......




William........