Sziasztok :)

Ne értsetek félre :), a komi határ nem büntetés, vagyis először nagyon mérges vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy rosszul esett, hogy nem írtok én meg oly nagy örömmel írtam :(
Úgy döntöttem hétvégén hogy ezen a héten írok, szombaton szörnyű hírt közöltek velem, meghalt az egyik barátom... teljesen kikészültem...mellette ott a suli, rengeteget kell tanulni, nem akartam most sajnáltatni magam, szó sincs erről.
Ígérem, ezen a héten fel fog kerülni a friss.
Szóval köszönöm a komikat...nagyon aranyosak vagytok :) nagyon örülök, hogy ennyire szeretitek a történetem. Nem akarlak titeket büntetni, se magamat nem akarom megfosztani az írástól.

Tehát még ezen a héten kövi feji :DDDDDD
Szeretlek titeket, puszi :DDDDDDDDDDDD

Hello édeseim :)

Szeretném ha írnátok nekem tíz kommit vagyis már csak kilencet és jönne az izgalmas friss :D nem tudom hogy mi lesz a pontos vége még a történetnek... én magas se gondoltam még bele.. vagyis sok mindent kitaláltam már de mindig jön valami új... nem tudom hogy hány fejezetes lesz.. ez tőletek is függ :) én szívesen folytatnám esetleg egy második kötettel :D de ez rajtatok áll. nah akkor remélem jól vagytok, nem tudom ti hogy vagytok a pollen allergiás dolgokkal..rengeteg barátom ebben szenved :/ Kitartást az allergiásoknak.

Mivel most én is kértem valamit tőletek, adni is szeretnék egy saját verset:


Fekete felhő az ég tetején
Te vagy az első a szívem elején
Hiába esik, dörög s villámlik
Hiába minden felesleges gondolat
A lényeg az ott marad..
Szeretni nem merek , értsd meg
Te is jól tudod
Te nem engem szeretsz.
Szavakba önteni elég nehéz
s csak szeretném ha szeretnél
nem tudom mit tegyek
kérlek segíts nekem
s csak szeress…

másik verzió :

Fekete felhő az ég tetején
Te vagy az első szívem elején
Borús az ég s reménytelen
Hogy az én napom
Beragyogja sajgó szívem.

Fáj a szívem valóban ..
a gyógyír az maga Te vagy.
Ölelnélek s csókolnálak
Tenyeremen hordoználak.

Tovább már nem is ragoznám
Hisz ott a megoldás
Igazán boldog csak akkor leszek
Ha tudom, te ott vagy velem.

Puszilok mindenkit
Szandi

43, Fejezet

Audrina szemszög


Az idő gyorsan elrepült, besötétedett és nekünk sajnos ideje volt mennünk.

- Segítek összepakolni. – álltam fel egy sóhaj kíséretében.
- Nem kell, gyors leszek. – kuncogott és nyomott egy csókot ajkaimra. Majd csak egy fehér csíkot láttam és pár másodperccel később már a teli vagyis - szinte üres kosárral, mert mindent felfaltam -, állt előttem.
- Öhm, woow. – nyögtem ki nagy nehezen, de ez se lett valami értelmes. Olyan hihetetlen. Olyan felfoghatatlan, hogy Ő egy vámpír. De én felfogtam és elhittem.


- Megbirkóztam a tudattal s elfogadtam.
- Sok mindent nem láttál még. – mosolyodott el.
- Akkor most már értem, hogy miért is értünk fel ide ilyen gyorsan. – gondolkodtam el.
- Hát igen, de azért nem vagyok egy sportkocsi. – utalt a gyorsaságára. Erre felnevettem.
- És soha nem mentél neki egy fának sem? – kérdeztem, miközben elindultunk a tisztás széle felé, majd megállt velem szemben.
- Nem. Soha. – vigyorgott rám.


- Mindent elmondasz, ugye? Nincs hazugság? Se olyan, hogy „ csak is miattad tettem Audrina, téged akartalak megkímélni”. Szóval kérlek ne gyere nekem ilyenekkel, inkább mindig az igazat szeretném tudni, ha jó ha rossz.
- Ígérem, mindig az igazat fogom mondani, de ha már eléggé megfenyegettél indulhatnánk is nem gondolod. – termett hirtelen mögöttem s a nyakamba csókolt.
- Menjünk. – sóhajtottam. – de ugye még eljövünk ide? – fordultam felé, boci szemekkel.
- Hát persze édesem. – nevetett fel. – csukd be a szemed. – suttogta a fülembe.
- Muszáj? – nyafogtam, annyira kíváncsi voltam, hogy milyen lehet a táj. Mondjuk gondolom nem sokat látnék, hiszen már majdnem sötét van.


- Akkor ne, de én szóltam. – mosolygott. – mondjuk nem hinném, hogy emberi szemmel sokat látnál.
- Chhh, ha nem tetszik az emberi szemem, akkor…
- Shhh. Nem úgy értettem. – fojtotta belém a szavakat egy csókkal. Kezeim automatikusan nyakára vándoroltak, majd haját szántották.


Csókunkat megszakította azzal, hogy hirtelen a hátára lendített. Ijedtemben majdnem felsikkantottam. Makacsságom vagy csupán kíváncsiságom miatt, nem tudom, de nem csuktam be a szemem. A szél hirtelen az arcomba csapott. S valóban szinte semmit, egy-két fát tudtam kivélni a tájból. A nagy szél miatt a szemem elkezdett könnyezni ezért inkább összezártam. Pár perc se telt el, s én már a talpamon álltam.
Kinyitottam a szemem, de bár ne tettem volna…

- Mi a baj kedvesem? – jött közelebb, s letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Semmi. – válaszoltam.
- Miért sírsz? – nézett rám már szinte megijedve. Mire én bosszúsan ellöktem a kezét, s hátat fordítottam.
- Audrina! – ejtette ki a nevem olyan lágy hangon, hogy a lábam is beleremegett.
- Audrina, nézz rám kérlek. – makacsul megráztam a fejem.
- Hát jó. – sóhajtotta. Majd egy kéz felemelte föld felé szegezett állam.
- Mi a baj? - nézett szemembe. Ajajj, itt végem lesz…
- Csak az emberi szemeim…
-
- Kinyitottad a szemed út közben, igaz? – nézett rám, de a mosoly már ott bujkált a szája sarkában.
- Igen. – morogtam.
- Ilyenkor olyan aranyos vagy. – húzott magához.
- Tudod én a te emberi szemeid imádom. És nem is baj az, legalább én lehetek az a pasi akit még csodálsz. – kuncogott fel. Nah hogy miii azt már nem.
- Még, hogy csodálom. Nagy az egód drágám. – böktem mellkason. Valószínűleg meg
se érezte.
-
- És ha nekem is olyan hiper szuper szemeim lennének. – vigyorogtam rá.
- Felejtsd el. – nézett rám komolyan. Majd hirtelen elszomorodott. Úgy láttam, ezt a témát inkább most hanyagolom. Majd lesz még időm felhozni. Az autóhoz sétáltunk amikor valami furcsa dolog történt. Jack hirtelen ideges lett. Először azt hittem, hogy miattam. Vagyis az előbbi miatt. De nem, nagyon feszült lett. Szinte betuszkolt az autóba.


- Jack, mi a baj? Miért vagy ilyen ideges. – fordultam felé, amikor már épp indítani készült.
- Semmi gond. – de rám se nézett, inkább a gázra taposott.



Jack szemszög.

Megígértem Neki, hogy soha nem fogok hazudni. Soha. Erre most mégis azt teszem. Érte. Mit akar itt? William. William. Mit akarsz tőlem? Vagyis inkább mit nem akarsz tőlem elvenni?

A kormányt szorítottam, próbáltam magam higgadtnak titulálni, több kevesebb sikerrel.
Minden áron, az életem árán is megvédem őt és a családom. A testvérem Chris-t, Nikki-t és legfőképpen Audrina-t. Hisz ők a családom. Az életemnél is jobban szeretem, nem akarom és nem is fogom elveszíteni. Amikor felhozta az átváltozás témát. Nagyon megrémültem. Ő nem akarhat olyan lenni, mint én. Hiszen ő egy álom. Ő az én álmom. Idővel esetleg, semmiféle képen nem akarom elveszíteni.

Lehet önzőség vagy sem. De ha ő is akarja, és addig nem talál magának, egy olyan embert aki mindent meg tud adni neki, addig én itt leszek és szeretni fogom, s ha kell küzdeni fogok érte.

Szeretem és ez nem azt jelenti, hogy hazudhatok neki. el kell mondanom az igazat. Annyi minden történt az utóbbi időben. Sok megválaszolatlan kérdés ami felett átsiklottam.
De először is nem hazudhatok neki. Hazudni csak azért mert szeretem. Az lenne a legnagyobb bolondság és még is majdnem elkövettem.

- Melanie testvére… - fordultam felé.
- Itt volt, igaz? – nézett mélyen a szemembe. Nem tudtam, mit kéne mondanom, tennem, csak bólintottam


- Mit akar tőlem? Mit akar tőlünk? – esett kétségbe.
- Figyelj, nem akartam hazudni neked. Észrevetted, hogy történt valami. Valóban. Jó megfigyelő vagy. De éppen ezért is nem akartam elmondani. Nem akarom, hogy félj és ideges legyél. Szeretlek és megvédelek bármi áron titeket. A családom. – fogtam meg kezét. Láttam, hogy tudja hogy komolyan gondolom. A szemei csillogtak. S az első könnycsepp legördült.


Lehúzódtam az út szélére és az ölembe vontam. Szorosan hozzám bújt, könnyeit letörölte.

- Együtt megbirkózunk mindennel. – szipogta.
- Így van édesem, ahogy mondod. – simogattam a hátát, hogy megnyugodjon.


Egy kis idő elteltével sikeresen megnyugodott és átmászott az anyósülésre. Az út további részén csöndben voltunk. Ahogy láttam, kezdett álmos lenni. Az ablakon nézett ki. Sötét volt. Most már korom fekete volt minden. Csak néhány lámpa ami megvilágította az utat.

A városba érve, már el is aludt az én angyalom. Reméltem, hogy semmilyen rémálom nem fogja gyötörni. Nem tudom, pontosan hogy is tudnék, ha tudok segíteni neki. és igen, ezek azok a dolgok ami fölött átsiklottam, de nagyon is nyugtalanít. Az, hogy álmodik és valamilyen módon és formában valóra is válik. Ez nagyon különleges.

Esetleg ha vámpír lenne, egészen különleges képessége lenne. Fel kellene keresnem azt a párt, akiknek még anno Mark mutatott be. Az a család már több ezer éves és nagyon bölcs tagjai voltak.

Már régen nem láttam őket. Nem olyan nagy családról van szó. Ott van először is egy házaspár Max és Petra ők a legidősebbek. Körülbelül olyan kétezer évesek lehetnek. Általában azt mondják, a vámpírok csak egyszer választanak párt maguknak. Amikor találkoztam Mel-el én is így gondoltam, hogy a miénk örök szerelem. De miután elveszítettem, és találkoztam Audrinával, még is újra feldobbant már halott, kemény szívem.

Petra igazi testvére Katy, az ő párja Adam majd Noah. Sokat segítettek már Mark-nak és tudom, hogy bennük megbízik. Viszont ők nem rosszak. Mindig próbálták a jó irányba terelni Mark-ot, de ő nagyon makacs és önfejű volt.

Annyira lekötöttek a gondolataim, már azon kaptam magam, hogy a garázsfeljáróra fordulok éppen. Leállítottam a motort. Audrina még mindig békésen aludt. Úgy látom most nincsenek álmok.
Kinyitottam az ajtót, majd karjaimba véve elindultam a ház felé. Előhalásztam a kulcsot majd belöktem az ajtót. Elindultam az emeletre, kedvesem szobája felé. Gyengéden lefektettem az ágyra. Levettem róla a cipőjét és a ruháit. Amikor kedvesem előttem feküdt fehérneműben, alig tudtam magamon uralkodni. A földön találtam a pólóm, már láttam, hogy ebben aludt. Azt mondta, szeret nagy pólókban és persze az én pólómban aludni. Belebújtattam kedvesem, majd jól betakarva magára hagytam.


Visszamentem a kocsihoz, kivettem a kosarat.
Gyorsan elpakoltam és rendet raktam, elmosogattam.


Amikor egy furcsa zaj és szag csapta meg az orrom. Először is a vér szaga.
Hangos sikoly és csattanás. Azonnal felrohantam. A szobában megpillantottam őt. A tükör előtt feküdt. A tükör összetörve és nyakán pár vágás keletkezett amiből szivárgott a vér. Azonnal Williem-re támadtam. Rámorogtam, majd támadó állásból azonnal rá vettettem magam. Ügyesen kitért jó pár támadásom alól. De én nem tudtam tisztán gondolkodni. A tudat, hogy kedvesem a földön fekszik, vérzik és eszméletlen megőrjített. De először őt kellet elintéznem.



- Mondtam, hogy meg fogom bosszulni. Ő az enyém. – nevetett fel. Majd gúnyosan rám vigyorgott. De leverném azt a mosolyt a képéről.
- Soha nem lesz a tiéd. – sziszegtem Neki. Rápillantottam Audrina-ra, aki épp kezdett magához térni. Ezt kihasználva rám támadt. Egy hatalmas rúgással a folyosó végén landoltam. Próbáltam volna felkelni, de már elkapott és egy újabb rúgással a szemközti falba ütköztem.
- Most pedig jó éjszakát. – vigyorgott rám. Majd tudtam, hogy a képességét akarja használni.

- Neeeee. – sikította Audrina.

- Hmm azt hiszem nekem van egy kis dolgom. – vigyorgott az a görény. Hirtelen az egész ház Audrina vérének aromája járta be. Erre William is felfigyelt. S megnyalta az száját. Nah azt már nem. Abból te nem eszel. De szó szerint. Dühösen pattantam fel s most egy határozott rúgással most én küldtem neki a falnak. Gyorsan felállt majd elindult az emelet felé. A torkom már égett. De kibírom. Ki kell, hogy bírjam. Megindult a szoba felé, ahol Audrina feküdt. Elkaptam majd nekivágtam a falnak. Kezdett kitisztulni az agya. Ez engem nem érdekelt. Hallottnak akartam látni. Szenvedjen, ahogy én szenvedtem. Fordítottam helyzetünkön majd háta mögé férkőzve már épp a nyakát készültem kitörni amikor felcsendült egy kétségbeesett hang. Audrina zokogása. Szíve őrült iramban vert.

Kezeim közül kitépte magát, majd elrohant az hátsó ajtó felé. Fölösleges lenne utána mennem, úgy is elmenekülni a képességét használva. Fontosabb, dolgom az, hogy Audrina-t épségben tudjam. Felrohantam hozzá.

Amint meglátott még jobban zokogott. Elindultam felé. De ő ijedve hátrált.
Nem tudtam mi a baja. Megálltam előtte majd leültem elé, hogy szemügyre vehessem a sebét. Viszont ő már megint kitágult, ijedt szemekkel lökte el a kezem. És szinte remegett a félelemtől.

- Audrina, szerelmem, engedd hadd segítsek neked. – néztem szemeibe. De ő még mindig csak zokogott és zokogott.
- Miért akarnád megnézni. Hagyj engem békén. Tünj el. – kiáltotta mérgesen, de még mindig zokogott és remegett. Kezemmel újra próbáltam közelíteni felé. De ő felsikoltott.
- Ne érj hozzám. – könyörgött remegő hangom.
- Édesem már vége, ne félj itt vagyok, hadd segítsek, kérlek. – könyörögtem már szinte neki.
- Hiszen te tetted. Menj a közelemből. Ne akarj segíteni azon amit te tettél. – a hangja megremegett a félelemtől. Az egész teste rázkódott és én akkor rájöttem, hogy azt hiszi én tettem.
- Szerelmem. – szóltam hozzá kétségbe esetten.
- Ha szeretsz miért akartál megölni? - vágta hozzám közbe a nyakához kapott. Ijedten meredt kezeire ami tiszta véres volt.


Azt hiszi én bántottam Őt. Életem szerelmét. Életem értelmét.