2010. március 7., vasárnap

20.Fejezet



 Kicsattanok a boldogságtól,mi jöhet még....?!

A szemeim felpattantak és  a hirtelen ragyogásból csak a sötétséget és egy halvány fényt láttam.
Az álom már nem is foglalkoztatott.Nagyon megrémisztett.Nem nagyon emlékeztem már rá.De jobb is gondoltam magamban.
A fény az órám volt. Reggel 7 óra. A hajam a ruhám mindenem tiszta verejték volt.Bementem a fürdőbe és megnyitottam a hideg vizet.Beálltam alá és ez mint mindig hatot is.Megmostam a hajam és egy nagy fehér törülközőbe tekertem magam.A gardróbomban most nem időztem sokáig kiválasztottam egy kék kis ruhát és a hozzá illő fehérneműt..Gyorsan felöltöztem és kerestem egy magassarkút.A kedvencem mellett döntöttem.Egy fekete magassarkú volt.Gyorsan megszárítottam a hajam és  és hagytam hogy a vállamra hulljon.Megkerestem a táskám, a telefon és a kulcsom és kellett egy határidő napló is.Bedobáltam a táskámba és szaladtam a konyhába.Ma nagyon hosszú napom lesz, elkezdem az esküvő szervezését.
Elővettem a müzlis tálat, a tejet és a müzlit.Megreggeliztem és már indultam volna is de Chris-be ütköztem.
-Jó reggelt Csipkerózsika!hova hova ilyen sietősen?-vigyorgott rám.De ez a jó reggelt Csipkerózsika....már mondták...Ő mondta ezt nekem..nah de ne képzelődj hülyeségekről Audrina ma rengeteg dolgod van.

-Szia te kis mázlista.öleltem meg és adtam egy puszit az arcára.
-Ne is mond, én vagyok a világon a legboldogabb pasas, hogy álmaim nője igent mondott.És meg ne kérdezd, tudom gyors tempó meg minden de egyszerűen imádom.az életem az álmaim mindent feladnák érte.-ezen magamban somolyogtam.Hát igen Chris mindig arról álmodozott hogy ő körbe járja a világot és csak éli az életet.Ő nem akarta Túl élni az életet Ő megakarta élni.És lám jött Nikki és hogy megváltoztatta Chris világképét.Képes itt maradni és elvenni Nikki, családot alapítani és közös jövőt teremteni.
-Nah és merre mész ilyen korán és ilyen csinosan?.nézett rajtam végig.
-Hát  nagyon sok dolgom van ma, tudod a legjobb barátnőmnek és a barátomnak az esküvőjét kell megszerveznem.-A mondat végére már fülig ért a szám és majd ki csattantam a sok energiától na meg a boldogságtól.
-Szóval elfogadtad a felkérést, ennek nagyon örülök, viszont akkor nem is tartalak fel!--nem láttam még ilyen boldognak Őt pedig azért már régóta ismerem.
-Persze, hogy elfogadtam, na de én már mentem is.Szia.-hallottam még egy döbbent sziát de most mit csinálják úgy pörgök mint egy energia bomba.
Ahogy kiléptem az ajtón a garázsba mentem.A garázsunk hatalmas volt. Szinte elfért benne vagy 5 kocsi is akár.De itt csak nekem volt autóm.Tényleg az a régi kis autó.Na jó nem is régi, de a mostani számomra az igazi szerintem ezt is megtartom jól jöhet még hiszen strapa bíró kocsi. Egy Volvo XC90-es.És mellette állt az én mercim. De mellette feltűnt még egy autó.Ez még számomra ismeretlen kocsi volt.Egy szürke BMW. Valószínűleg Chris kocsija.
Most mit tagadjam én is meg Ő is egy kicsit nagyon szeretjük a kocsikat.Úgy látszik már csak Nikkinek van szüksége egy kocsira, de ez is megoldható.
Bepattantam az én drágaságomba és beindítottam a motort.Úgy dorombolt alattam akár egy kis cica.
Gyorsan megérkeztem egy nagy plázához, azon gondolkodtam közben hogy melyik templomom is kéne lefoglalni.Úgy döntöttem hogy egy Brooklynban keresek majd egy templomot.
A plázához csak azért jöttem mert itt volt egy autó kereskedés.Egy Mercedes.Úgy gondoltam ez megfelelő, és biztonságos kocsi lesz számára.Hiszen az én kocsim is megdicsérte biztosan fog ez neki is tetszeni.És egyébként is megérdemli mennyi mindent kaptam én tőle.Az agyam egy hátsó része a sulin gondolkodott már csak pár hét és elkezdődik.Addig meg kell szerveznem mindent.
Ahogy beléptem az autó kereskedés ajtaján megakadt a szemem egy fehér Mercedes E63 AMG-n egyszerűen tökéletes, pont mint Nikki.
-Jó napot kívánok, segíthettek valamit a kisasszonynak?-jött oda hozzám olyan bájvigyorral a képén az eladó, hogy legszívesebben letöröltem volna a képéről.A szemeivel rendesen végig mért.Nem tudom mit képzel ez magáról.Megköszörültem a torkom, hát ha a szememmel szeretne beszélgetni és nem a melleimmel.
-Elnézést, csak kegyed felettébb gyönyörű.-bókolt ez a nyápic.Olyan harminc éves lehetett  körülbelül.Lenyalt haj és borzasztóan büdös arcszesz.
Tipikus nőcsábász aki azt hiszi minden nő az ő kívánságát lesi nah a nagy fenéket.-Tehát miben segíthettek?.-nézett most már a szemembe és egy katalógust nyomott a kezembe.
-Köszönöm, nincs szükségem a katalógusra, már megtaláltam amit szeretnék.-remélem nem sokéig kell még vele társalognom.Komolyan mindjárt megfulladok ebben a bűzben.
-Ohh, igen.És melyiket szeretné?-nézett rám kíváncsi szemekkel.
-Ott azt.-mutattam a fehér Mercedesre.
-Tökéletes választás.Jöjjön megmutatom.-elindult a kocsi felé majd kinyitotta nekem a vezető felöli ajtót.
-Parancsoljon.
-Köszönöm.-mosolyogtam rá, hátha gyorsabban túl esek ezen.A kocsi belülről is tökéletes volt.Gyönyörű fehér bőr kárpit.Fekete műszerfallal és kormánnyal.Kiszálltam a kocsiból.Az a pasas még mindig engem bámult és felfalt a szemeivel.Most érkezett el számomra az idő, amikor ideje lenne innen indulnom.
-öhm, köszönöm, szeretnék fizetni.-indultam el az irodai rész felé, ahol az átutalásokat végzik.
-Ennek a kocsinak csillagom elég borsos az ára esetleg adhatok árengedményt, ha eljössz velem egy körre.-Nah ez már felháborító, átnyúlt az asztalon és megakarta fogni az arcom.Elkaptam a tarkóját és a fülébe suttogtam.
-Nem hiszem, hogy elszeretnél jönni.Inkább gyorsan írd alá a papírokat és szeretném átutalni a pénzt!Most!.-ellöktem magamtól, hmmm nem is ismerek magamra, de úgy látszik ez bevált nála mert behúzta fülét farkát és csak akkor szólt hozzám amikor megkért hogy itt és itt írjam alá a papírokat.
-Köszönöm, a viszont nem látásra.-keltem fel a puha bőr fotelből és indultam  a kijárat felé.
amint kiértem az ajtón elnevettem magam hogy ez mekkora egy hülye.Ekkora naiv egoista pasival életemben nem találkoztam még.
-Nézzenek oda, mi ilyen nevetséges.-hirtelen ledermedtem, a hang olyan ismerős volt.Megfordultam és egy gyönyörű aranybarna szempárral találkoztam.Ez lehetetlen Jack itt.mit keres itt.
-Mi az már köszönni sem akarsz?.-biggyesztette le az alsó ajkát de a sarokban ott bujkált az a  huncut mosoly is.
-Jack.-sikoltottam és a nyakába vetettem magam.
-Hogy kerülsz te ide?-toltam el egy kicsit magamtól.-Nem Alaszkában kéne lenned?
-Hát ez aztán a kellemes fogadtatás.-nevette el magát.
-Jajj ne izélj már, tudod, hogy nem így gondoltam.De hogyne örülnék már neked, nem tudod mennyire hiányoztál és mennyi mesélni valóm van.Épp azon gondolkodtam mikor hívjalak fel.-hadartam el és újra a nyakába ugrottam.
-Hát ráérsz, mert egy ideig itt vagyok.-adott egy puszit az arcomra.
-De mit is keresel egy autókereskedés elött, már megint kocsit vettél?.-kicsit durcás képet vághattam mert megint elnevette magát.
-Nem képzeld Nikki és Chris összeházasodnak és nekem van ugye kettő kocsim meg Chrisnek is van és Nikkinek úgy gondoltam nászajándékba veszek egyet.Egyébként képzeld én szervezem az esküvőjüket.-döbbenet ült ki az arcára.Egy pillanatra fájdalmas vonások gyötörték tökéletes arcát.
-Jack, jól vagy?-Érintetem meg tökéletesen hibátlan bőrét.Az érintésemre hirtelen feleszmélt.
-Igen, persze.Csak eszembe jutott Melanie.-Melanie a halott menyasszonya.Teljesen kiment a fejemből, hogy mekkora egy bunkó vagyok.
-Sajnálom én nem akartam felhánytorgatni a múltat, ne haragudj.-hajtottam le szégyenemben a fejem.Az állam alá nyúlt, hogy a szemembe nézhessen.


-Hejj, ne csináld ezt, ez a múlt, sajnálatos de ez van , ez történt.Nem a te hibád.-erőltettet egy mosolyt az arcára.Megöleltem.
-Nem akarsz velem hazajönni?Bemutatnálak Chrisnek és Nikkinek.-féltem, hogy gyorsan le fog lépni New York-ból, így is annyira boldog vagyok hogy már boldogabb nem is lehetnék.
-De szívesen, de nem akartál vásárolni?-kérdezte
-De, van kedved?-kérdeztem tőle bociszemekkel.Tudtam hogy anélkül se utasít vissza.
.-Szívesen, nah gyere.-karoltam belé.
Bejártuk a plázát vettünk neki iy egy pár ruhát, mert mondta hogy nem számított hogy sokáig maradna itt, de most már tudja hogy egy darabig maradni szeretne.Ennek magamban ujjongtam.Engedte hogy válogassak neki ruhákat.Mind olyan Jack-es ruha volt.Szexi és sportos.
Bementünk egy-két női ruhaüzletbe még.Vettem egy pár ruhát, egy pár felsőt, két nadrágot és egy lila kockás mellényt.
Az egyik kirakatban megláttam egy magassarkút, nem tudtam ellenállni neki és ahogy a kirakatra tapadtam és csak bámultam a cipőt, nem is vettem észre hogy Jack eltűnt mellőlem.
Megfordultam kerestem a tömegben, de nem találtam.Hirtelen valaki a fülembe suttogott.
-Engem keress, bárányka.-halottam ahogy belemosolyog a bárányka szóba.
Megfordultam és egy szatyrot nyomott a kezembe, belenéztem és benne volt az a cipő.Nem tudtam megszólalni.Elhúzott egy padig kivette belőle  a cipőt.Letérdelt elém és levette a magassarkúm.A helyére rám adta a magassarkút amit tőle kaptam,A cipő tökéletesen illeszkedett a lábamra.De honnan tudta, hogy mekkora kell?Ez olyan mint a tündérmesében.
-Tökéletes.-suttogta.Majd felsegített és elindultunk a kocsik felé.
-Köszönöm.Gyere utánam mutatom az utat.De meg ne szökj nekem.-erre ő felemelte a kezét.
-Igenis asszonyom, és eszembe sincs megszökni.-pattant be a kocsijába.Én is beszálltam, majd hazáig mutattam az utat.Jack a kocsim melé parkolt.
-Nah látod még megvagyok.-elvette a kezemből a csomagokat és elindult utánam.A nappaliban találtam Chris-t és Nikki-t.Épp egy utazási magazint nézegettek.
-Sziasztok.-köszöntem.felém fordultak mosolyogva de amikor Chris felpillantott az újságból és Jack-re meredt le fagyott a mosoly az arcáról.

Látjátok milyen aranyos vagyok.Gyorsan megírtam nektek az új fejit.De ehhez már szeretnék minimum 10 kommitt.Vagy gonosz leszek:(
De én nem szeretnék az lenni.
Könyörgöm, szánjatok meg pls 10 kommival:D
puszi:
Szandi
UI: Csiling itt van Jack remélem örülsz:P(L)

7 megjegyzés:

  1. jujjdejóófejilett:D:D:D:D
    wííí. kösziii h feltetted hamarabb:D
    Chris meglátta Jacket.. húú mi lesz itt:D

    már nagyon várom a kövit.
    puszii.

    VálaszTörlés
  2. szia!
    ez nagyon szupi volt!:)
    vicces volt az elados rész!xD
    örülök h vissza jött a képbe Jack..
    és mi lesz még itt Chrissel..
    honnan ismerik egymást?:D
    várom a következőt!
    puszi,Kinga

    VálaszTörlés
  3. Mi történt már ismerték egymást?
    Bocs, hogy nem írtam az előbbihez komit!
    Nagyon jó lett min a 2-ő! IMÁDOM!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ :)
    Puszil és lel sokszor Eszter

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó kis rész volt ;)
    Remélem gyors meg lesz a 10 komment,mert nagyon várom. Ha jól emlékszem ő a tesója ugye? Még ez elején volt róla szó,de már nem emlékszem már rég volt..:)
    Jack annyira édes volt. Remélem összejönnek nemsokára.. ;) na meg kiderül a Jack körüli titok!
    Puszik, Bogyoka

    VálaszTörlés
  5. NAgyon jó lett puszi siess a kövivel!

    VálaszTörlés
  6. HUGH!!!!!KÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖM(még vagy harmincszor, csak lusta vok kiírni..xP)!!Imádlak*a nyakadba ugrik, majd szépen lassan lemászik rólad*
    Ez annyira cuki!!!
    Előszöris, állati, hogy itt van Jack!!!!!Huh, ez olyan ....SZUPER!!!!
    És Aud, mint "Duracelle-nyuszi"...hát, őszintén mondom, nehéz(számomra) elképzelni....;)de cupp!!!!!
    Tetszenek a cipők is!!!!!
    És, nem értem, Aud hogy feledkezhetett meg arról, hogy Chris, és Jack, mint két tojás....HM????Nem vette észre.Pedig, ott van előtte....és, nem mondhatod azt, hogy azért nem emlékezett erre, mert régen látta Christ, vagy mert a két "tojáss" látása közben sok idő telt el....mert, mielőtt taláékozott Jackel, alig, pár órája, ha nem kevesebb telt el....(nah, ezt aztán jól megaszontamXDDD)
    Nah, mind1.....nem tuok többet mondani...

    FOLYTASD!!PLS!!!
    Pusszancs: csiling

    Ui:Hogy van a kezed?
    Mikor lesz friss?
    Önbizalomhiányban szenvedsz??HM???most, nehogy sértésként vedd fel, de szerintem nincs szükség komihatárra...JÓ VAGY TE E NÉLKÜL IS!!!!!!!Indítsak petíciót???Vagy próbáljak meg még embereket szereznineked??(ha tupok, de nem hiszem, h sokra mennék..)
    Vagy rakd fel olyat, hogy ne csak komizni lehessen, hanem jelölni, hogy tetszett, v nem...akk észreveszed, h milyen sokan olvasnak....
    Nah, gyerünk, felomenális vagy!!!!!mI KELL MÉG??van egy blogod, tudsz írni(nem is akárhogyXPP), vannak olvasóid, akiknek tetszik a történet(nem is akárhogy), és(feltételezem)van időd, minimum annyi, hogy írogass....hm?mi kell még???m,eg van minden, csak egy valami nem(ahogy én észrevettem),az önbizalom......nyugi, elhiheted, sokan szeretnek!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Ó istenem erre nem tudok nem válaszolni:'(

    Öhmm hol is kezdjem...te mindig olyan kis kíváncsi vagy..de imálllak:D
    Majd minden kiderül.....csak nyugiii
    és most úgy megsirattál a kommiddal h rájöttem nincs nekem szükségem ilyenekre h kkommi határ:D
    ezt is csak azért írtam mert nem sok kommit kapok és azt hittem ez azt jelenti h nem teetszik amit írok és nem szeretitek.De most már kösziii h felnyitottad a szemem.Nincs itt szó semmiféle önbizalomhiányról:D
    A kezem már nem olyan rossz, de még fáj sajna, a tanár is hajt h nagyon lemaradtam a gépírással h írjak többet:(
    és tényleg semmi másra nincs szükségem csak rátok:D
    köszönöm a kommitokat:D
    szeretlek titeket Szandi

    VálaszTörlés