2.fejezet.

Az őrangyal

Már  három hónap telt el mióta ideköltöztem. A suli nagyon jó volt, szinte Nikkivel volt az összes órám.
Lehet, hogy az új ház miatt, vagy csak azért mert még szokatlan, de rémálmok gyötörtek.
 Szörnyű álmom volt megint , a szüleimet láttam miközben valamit próbáltak nekem elmondani.
 Az arcuk fájdalmat tükrözött. Valami nagyon furcsa volt, anyám kezében egy csecsemő volt, de nem én!
 Hirtelen az ébresztő óra hangjára felriadtam. Kimentem a konyhába megnézni Nikki felkelt-e.
-Jó reggelt!-köszöntött Nikki.-Mivan veled nagyon rossz éjszakád lehetett
-Szia! Igen, alig aludtam valamit. Milyen nap is van?-kérdeztem, de egy mély szúrást éreztem a mellkasomban.
-Szerda,miért,nincs kész még a házi dogád?-kérdezte egy magas éllel a hangjában.
-Hát nincs, jobb lesz ha neki látok.-válaszoltam,de nem értettem, hogy mitől vagyok
 ilyen rosszul.Kimentem a mosdóba ,de éreztem, hogy forog velem a világ.
 Alig, hogy kibírtam mondani Nikki nevét már nem voltam magamnál.
-Nikki!-kiabáltam neki, de már éreztem,hogy beverem a fejem a padlóba,
-Te jó isten! Audrina??!-kezdte felszedni elhalt testem a padlóról.
-Szent ég! hallasz Audrina? Válaszolj kérlek!-válaszoltam volna de amikor próbálkoztam,
hogy szólásra nyitom a szám valahogy nem sikerült.
Erős fényt éreztem de még mindig nem voltam magamnál.Utána rájöttem, hogy álmodok.
Egy helyes srác állt előttem és felém nyújtotta a kezét.Olyan szép volt akár egy angyal.
 Biztosan csak angyal lehetett és biztos, hogy álmodok, mert ilyen pasi nem létezik.
-Te ki vagy egy angyal?-csúszott ki a számom.
-Neked kell tudnod,hogy ki vagyok, hiszen ez a te álmod.-mondta mámoros hangján.
 A hangja egyszerűen megszédített.
-Biztosan meghaltam ha itt vagyok veled.-búgtam neki miközben mohón kezei után nyúltam.
 És mire rájöttem, hogy ezt a kerek mondatot kimondtam, már kezeit fogtam és csodáltam
 tökéletesen sima és gyönyörű bőrét ami egy kicsit sápadtnak látszódott.
-Nem-nem élsz még,-kuncogott fel.- ameddig te is úgy akarod.-ezen a kijelentésen megdöbbentem.
-Mi történt velem?-kérdeztem most már pánikolva.
-Elájultál...és most a kórházban vagy, altatnak és most éppen velem álmodsz.
 Erre most mit kellett volna mondanom,nem tudtam megszólalni csak bólintottam.
-És hogy kerültem egy kórházba?-kérdeztem tőle, annyira jó volt érezni közelségét.
-Hát a kedves barátnőd bevitt amikor elájultál.-mondta csillogó szemekkel.
-Muszáj majd felébrednem?Egyáltalán fel fogok ébredni?
-Hát persze.-felelte mosolyogva, gyönyörű arca volt.
-És ha nem akarok?Ha veled szeretnék maradni....-kezdtem bele de ő félbeszakított.
-Nem. Neked még vissza kell menned, dolgod van.-mosolygott rám.
-És te nem jönnél velem?-kérdeztem reménykedve
-Sajnálom, nem lehet.-mondta lehajtott fejjel.
-Akkor gondolom itt az ideje, hogy felébredjek?Igaz?-kérdeztem tőle tudván a választ
-Igen, vissza kell menned.-mondta, de én még maradni akartam.
 És hirtelen az angyalom eltűnt és egy sötét rideg helyre kerültem.
-Ms.Nová? Halja amit mondok?-kérdezte valaki a nagy semmiben, ahol voltam.
-Igen.-válaszoltam akaratlanul.De már halottam a választ, így gondoltam ők is értennek engem
 És hirtelen a sötétségből mindent fényesen láttam.Láttam, hogy valami szobában vagyok és hogy
 2 személy van bent velem. Nem tudtam, hogy hol vagyok pontosan, a fejem nagyon fájt.
 A mellkasom szúrt, úgy éreztem abban a pillanatban szertefoszlik a testem a fájdalomtól.
 De halottam, hogy a nevemen szólogattak. Szerettem volna válaszolni, de valami nem engedte.
-Dr.úr, biztos minden rendben van, nem kellett volna már felkelnie?-halottam Nikki aggódó hangját.
 Meghaltam?!-kérdezgettem magamtól, de hisz az nem lehet mert ott nem éreznék ekkora fájdalmat.
 Nem hagyhatom ott Nikkit, szüksége van rám, és nekem is szükségem van rá. Úgy szeretem, mint a
 testvérem.A további perceket amik éveknek tűntek a világosságban töltöttem teli reménnyel, hogy van kiút,
 és azon gondolkodtam vajon ki lehetett az a helyes srác...talán az őrangyalom??!
 Vagyis inkább ezt mondogattam magamnak. A remény hal meg utóljára.....