32. Fejezet.

A nagy nap vészesen közelgett, már kevesebb, mint két nap volt a leánybúcsúztatóig és a fiúk nagy bulijukig.
Mindent megterveztem az utolsó részletig, minden apróságot úgy szint a fiúk meglepetését is.
Az életem mint egy mesevilág lenne az utóbbi időben. Jack-el most lettünk három hetesek, három hét telt el, mióta először egymáséi lehettünk, azért ha visszagondolok egy kicsit nevetséges a helyzet. Most is itt fekszek szerelmem karjaiban, szorosan hozzábújva, mikor még ha vissza emlékszek az otthon töltött napokra, nem tudom elhinni amikor először megláttam, és már rögtön belém is kötött, ott azt hittem, hogy mi utáljuk egymást, de szerencsémre sok minden változott, akkor még azt hittem miután beszélgettünk, hogy ő lesz a legjobb barátom, de ez a poszt neki kevés volt és nem csak a legjobb barátom hanem a szerelmem is.

Az elmúlt hetekben rengeteg időt töltöttünk együtt, és még jobban megismerhettem a szerelmes és romantikus oldalát, ha lehet mondani még jobban belehabarodtam. Elég csak egyetlen pillantása, de testemet már az is felégeti és akkor ne is beszéljünk arról, hogy ha hozzámér, mintha valamilyen elektromos mezőbe csöppennénk. De nem csak én vagyok boldog, Nikki szinte repked a boldogságtól, már nincs sok hátra az esküvőig, és már nagyon izgatott. Chris hát igen, Ő és Jack is teljesen összehangolódtak, nagyon meglátszik, hogy testvérek, de azért  már látszik, hogy nem olyanok mint két tojás. Chris a meggondolatlanabb egy kicsit, míg Jack...ő inkább reálisan dönt és minden tényezőt figyelembe vesz.

Éreztem egyenletes érintését a karomon, és perzselő tekintetét magamon. A szemem eddig csukva hagytam, olyan mintha csak álmodnék, most minden olyan egyszerűnek tűnik.Mondjuk ez nem az én álmaimra jellemzőek, az elmúlt hetekben többször is visszatért egy nagyon régi álmom.

Egy, modern, de mégis otthonos  házban voltunk, mondhatni inkább villa mint egy lakás mert egy kicsit nagy volt. A nappaliban voltunk most mind a hárman. A kanapén ültem én és Jack mellettem foglalt helyett, átkarolva a derekam egyik kezével, majd enyhe csókot lehelt ajkaimra. Az ölemben  egy nagyon aranyos kislány ült az arca inkább hasonlított rám, de a szemei Jack-re hasonlított, sőt ugyanolyan volt. Ez a tökéletes kislány olyan, mintha minket összeraktak volna, kétségkívül, hogy Ő a mi lányunk lehetett. A haja enyhén hullámos volt és hátközépig ért, szemei barnák voltak, vagyis inkább egy kicsit arany beütésű volt. De úgy összhatásban tökéletes volt.
Hirtelen lányom megfordult és apja ölébe ugrott.
-Apa megyünk az erdőbe, éhes vagyok.- nézett kis kutya szemekkel lányom apjára. Mintha csak magamat látnám, de ahogy látszik a hatás nála sem maradt el, mert Jack neki sem tud ellen állni és nemet  mondani.
-Hát....-habozott, és ezzel durcizásra késztetve lányunkat.-nem is tudom...nem biztos.....
-Nah de apuciiiiiiii.-húzta fel orrát az én kis tündérem.
-Hogy neveltelek én, nem szabad közbe szólni míg a másik beszél..-nevetett fel Jack és rákoppintott Dess orrára. 
-Imádlak apuci.-adott egy cuppanós puszit Jack arcára, de én sem maradtam ki a jóból, én is kaptam egy puszit.


-Szép lenne.-sóhajtottam fel.
-Fent vagy?-suttogta fülembe, s már vártam az ismerős kellemes borzongást, ami most sem hagyott magamra.
-Nem.-nyitottam ki  a szemem.
-Mi lenne szép kedvesem?-kuncogott fel, a hangosan kimondott kívánságomra.
-Az álmom és Dess.-kuncogtam fel. Nem nagyon beszéltem neki még az álmaimról, valahogy nem került témába. Vajon Ő szeretne tőlem egy gyereket?
-Ki az a Dess?-szaladt ívbe szemöldöke, ilyenkor olyan vicces képet vág.
-Hát ő...tudod...ő-haboztam, nem tudom, hogy el kéne-e mondanom, lehet hogy félreértené.
-Igen ő...a?-kíváncsiskodott.
-A lányunk.-suttogtam.
-Biztos olyan szép mint te.-csókolt meg.
-Már egy ideje ugyanez az álom tér vissza minden éjszaka.
-Miért nem szóltál?
-Mert, nem gondoltam, hogy lényegesek, de mióta, szóval a rét óta kicsit összezavarodtam.
-Mert hogy?
-Mert megálmodtam a helyszíneket, és bizonyos dolgokat.-sütöttem le szemeim, nem tudom miért, de nagyon szégyelltem magam.
-Miért nem mondtad eddig?-vált egy kicsit megint feszülté az arca.
-Mert nem tudtam, hogy fontos.
-Az, nagyon fontos..beszélhettél volna nekem erről.-ejtette le karjait rólam és idegesen felpattant, fel-alá járkálva a szobában.
-Jack menjünk el sétálni oké és beszéljük meg?
-Menjünk,de..mindegy.-ejtette le maga mellé a kezeit.
Gyorsan felkaptam egy kabátot és elindultunk a közeli parkba.
-Mesélsz az álmaidról?-fogta meg a kezem és leült egy padra. Leültem mellé és csak bólintottam.
-Az elején azt hittem, hogy csak az otthoni légkör miatt, mármint az elején ugye otthon voltam anyáéknál és azt hittem, hogy az miatt. De utána még több álmom volt...Veled..már akkor is amikor nem ismertelek.
Nagyon sok álom valóra is vált általában mindig más formában. De a rét is úgy történt, ahogyan megálmodtam.- arcára kaptam a tekintettem, kíváncsi voltam a reakciójára.
-Eszméletlen.-suttogta, de szerintem inkább csak magának mint, nekem.
-Mi? Te nem is nézel hülyének és semmi?-csodálkoztam.
-Dehogy nézlek annak édesem.-fogta kezei közé arcom.
-Tudod a világon vannak más különleges, de veszélyes lények is.-nem értettem miről beszél.De inkább menjünk innen, egy nyugodtabb helyre.- Nem értettem miről is beszél pontosan, de beleegyeztem. Elindultunk egy közeli kis erdő felé. Nem sokat sétáltunk ott, majd egy kisebb tisztásra érve, leült egy farönkre, megpaskolva maga mellett a helyett, jelezve, hogy foglaljak mellette helyet.
-Nem értelek igazán.-adtam hangot gondolataimnak.
-Tudod, te lehet, hogy úgy gondolod, hogy hülyének néznek, de te inkább különleges vagy. Sok veszély van a világban amiről nem tudsz, de mégis körülötted van.-még jobban összezavart.
-Én nagyon szeretlek, és ezért nem akarom, hogy bármilyen titkom is legyen előtted, még ha talán ezek után nem is akarsz velem szóba állni, és undorodni fogsz tőlem.-tekintettét levette rólam és a földet kezdte fixírozni.
-Én is nagyon szeretlek, de mond már el, mert így nem nagyon értem.
-Egy kicsit más vagyok, más mint bárki, aki hozzád illik.
-Igen te más vagy.-mosolyogtam rá.- téged szeretlek, bárminél jobban.
-De én veszélyes vagyok.-szűrte fogai között, tekintettét szemembe fúrta, de most más volt, nem olyan amilyet megismertem és szeme színe is. Hirtelen megfogta a kezem és a bőre jéghideg volt, bársonyos és kőkemény.
-Hideg.-suttogtam, mire Ő csak lehajtotta a fejét.
-Én más vagyok.
-Én nem azért szeretlek, ami vagy, hanem magadért.-fogtam meg kezét, ami most meleg volt újból, kérdőn néztem rá, ez az egész már nagyon furcsa kezd lenni.
-Igen most meleg.-nézett le összekulcsolt kezeinkre.
-De hogyan?
-Úgymond egy képesség, ha hozzámérsz átveszem a hőmérsékleted és az emberi tulajdonságaidból is egy párat, de nem hosszú ideig. -mi az hogy emberi???! Valaki elmagyarázhatná.
-Hogy érted, hogy emberi?-értetlenkedtem.
-Én...én nem vagyok ember.-csuklott el a mondat végére a hangja.
-Mi?-kerekedett ki a szemem.
-Én...én nem olvastál régi mesékről? A hideg bőrűekről?-gyorsan visszaemlékeztem az olvasmányaimra, de nem nagyon emlékszem ilyenekre, kivéve a....és a felismerés fejbe vágott.