48. Fejezet

Drága édes tündérbogárkáim, legyetek jók és írjatok nekem egy pár komit :DD mondjuk utószülinapi ajándékként :$ köszönöm ^^
már csak két feji maradt és VÉGE.

Jack szemszög.


Max hosszasan telefonált, nem nagyon tudtam rá figyelni. Rossz érzésem volt nagyon. Mintha a testem lenne itt és valahol Audrina-val lenne a másik felem. A fal mentén lecsúsztam és kezeimbe temettem arcom. Nem történhetett vele semmi, hiszen Petra ott van vele és vigyázz rá, hiszen megígérte...

- De jól vagy?..- csuklott el Max hangja mire ijedten felé kaptam a fejem.
- Nem, nem vagyok jól Max, megígértem, hogy vigyázni fogok rá..- mondta a telefonba Petra, mire nekem egy morgás tört fel a mellkasomból. Felpattantam és azonnal a telefonra vetettem volna magam, ha Max nem ugrik el előlem egy utolsó mondattal a telefonba.

- Azonnal indulunk, ne mozdulj el. - mondta Max, majd rám nézett. - induljunk! - nem mozdultam.- A kocsiban elmondom mi történt. - fogta meg a kulcsot és épp nyitotta volna az ajtót, amikor becsaptam előtte.
- Jogom van tudni. - mondtam neki.
- Audrina eltűnt. - nézett a szemembe. A szavak felmondták a szolgálatot. Az agy sejtjeim mintha kipusztultak volna, s a szívemet mintha kitépték volna.
- Induljunk!. - vettem el tőle a kulcsot azonnal kocsiba ülve.

Egész úton Audrina-n járt az eszem. A mosolya, a nevetése, az arca. Ha bármi baja esett én azt nem élem túl. Sikeresen végigszáguldoztam a városban, majdnem elütve egy nénit, annyira belemerültem Audrina-ba. Nem eshet baja, nem. Meg kell találnom. Éles kanyarral fordultam be a pláza parkolóházának második emeletére, amit Max mondott, itt érezte legjobban Audrina illatát. Az én érzékszerveim szintén felmondták a szolgálatot. Nem tudtam semmire sem koncentrálni csak is az járt a fejemben, hogy ő épségben legyen. Magamhoz ölelhessem, karjaimban tartsam, csókolhassam és soha el ne engedjem.

Max kiszállt az autóból Petra-hoz indulva, aki a földön ült, térdeit átölelve zokogott, amikor észrevett fájdalmas torzba torzult arca. Nem mentem a közelébe, neki támaszkodtam az autónak és onnan néztem, és vártam a magyarázatát.

- Én nagyon sajnálom. - csuklott el a hangja.- egy pillanatra mentem el, mert éhes volt, és nem akartam, hogy cipekedjen elvettem tőle a szatyrokat, hogy berakom a kocsiba, de akkor hirtelen elvesztettem az eszméletem. - hajtotta le a fejét.

- Hogy érted? Hiszen vámpír vagy az isten szerelmére! - kiabáltam, ami a parkolóházban visszhangzott, de őszintén nem érdekelt.

- Elsötétült minden és összeestem, vagyis feküdtem a kocsi mellett amikor felébredtem. - mondta Petra zokogva, miközben Max próbálta nyugtatni.

- Nyugodjatok meg, megoldjuk! Valószínűleg egy vámpír lehetett, akinek olyan a képessége, mint...- habozott.
- Mint?: - vontam fel a szemöldököm. Nem tudok csak itt állni és tétlenül nézni, hogy nem csinálok semmit, Audrina meg akár veszélyben is lehet.

- Hívjuk Katy-t, hogy azonnal jöjjenek. Szükségünk lesz rájuk. - nézett feleségére, akit felsegített a földről. Petra engem nézett..

- Jack. Én sajnálom. - jött oda hozzám.
- A sajnálatod nem segít semmiben. - vágtam hozzá.



- Sajnálom, csak félek, tudom, hogy nem te vagy a hibás, csak én félek, nagyon félek...- öleltem meg.
- Tudom, én is. Minden rendben lesz, nyugodj meg. Felhívom Noah-ékat. - adott egy puszit az arcomra, előkapta a telefonját és idegesen beszélt Katy-vel. Ahogy hallottam, maximum két óra és megérkeznek. - többen leszünk, ők tapasztaltabbak nálam. Meg fogjuk találni biztattam magam.

- Max, szerinted ki tehette? - kérdeztem tőle.

- Fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy nem egyedül csinálta. És nagyon fejlett képességű vámpír volt. Tehát valószínűleg idős. De ha itt lesznek a többiek többet tudunk meg. - fogta meg a vállam.

Körbejártuk szinte az egész emeletet, egy padnál nagyon erős volt Audrina illata, de onnan mintha nem is létezett volna, máshol sehol nem éreztük. Megnéztük a többi emeletet is, a pláza előtti parkoló részt, a plázába is szétnéztük. Sehol semmit nem találtunk. Még egy idegen vámpír szagát sem.


Majd három vámpír érkezett meg, Katy, Adam és Noah személyében. Mosolyogva jöttek felém..tehát nem tudják mi történt.

- Szia te elveszett oroszlán. - ölelt magához Katy, aki Audrina-t juttatta eszembe újra és újra.
- Szia. - öleltem vissza.
- Cső tesó, mi a helyzet? - ölelt meg Adam is. Majd jött Noah is.
- Szia, rég láttalak. Kár, hogy így kell találkoznunk. - ölelt meg Ő is.

- Igen, mi nem tudjuk miről van szó, nem mondták el, csak annyit, hogy azonnal jöjjünk ide. - mondta Katy.
- Nyugi meg fogjuk találni. - mondta Noah, mire én értetlenül néztem rá, elvileg azt sem tudja miért kellett idejönniük.

- Képesség, Ez olyasmi mint a jövőbelátás, egy kicsit bonyolult, mondjuk úgy, hogy érzékelem az embereket és látom is őket....
- Mármint ez, hogyan működik? - értetlenkedtem.
- Amikor Audrina eltűnt, láttam a parkolóházat, majd hogy ti itt vagyunk és mi is, tudom, hogy él és jól van, érzem. .... - nézett rám.


Legalább az megnyugtatott, hogy kedvesem él és jól van, csak nem az én karjaim között biztonságban. A gondolat, hogy elveszíthetem rádöbbentett, hogy vele akarom leélni az életet, ami az örökké valóságot jelenti és ha ő is így akarja, akkor átváltoztatom, megteszem...

- Tehát, az történt, hogy Chris és a barátnője összeházasodtak és vettem nekik egy házat..a lényeg, hogy Chris a tesóm, Audrina és Petra pedig eljöttek bevásárolni, amikor Petra otthagyta egy pillanatra Audrina-t, majd Petra összeesett, Ő pedig köddé vált..semmi illat, semmi nem utal arra, hogy itt vámpír járt volna. - mondtam Katy-éknek.

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - jött oda hozzám Katy és átölelt.
- Köszönöm, hogy itt vagytok. - öleltem vissza, majd a többiekre néztem.
- Szóval, kezdjük előről, keressük meg a portást vagy valamilyen alkalmazottat, nem- e látta valakivel... - mondta Adam.
- Rendben, ha bármi van hívjatok, velem jössz Noah? - kérdeztem tőle?
- Persze menjünk. - majd Petra és Max, Adam és Katy végül mi is elindultunk.



......


Több óra hosszán át újból átnéztük a plázát és a parkolóházat, már kint teljes sötétség uralkodott, amikor megcsörrent a telefonom. Azonnal kikaptam a zsebemből. Max volt az, hogy megtalálták Audrina karkötőjét az első emeleten.


Noah megállt és rám nézett:

- Túltetted magad már Melanie-n ? - kérdezte és akkor ugrott be a válasz. Ez a gyerek egy zseni......




William........

Képek :)

vendégfürdő
vendégszoba
a gardrób
nappali
Nikki- Chris hálószoba



Ház, szobák..minden :) tessék nézni és az alatta lévő bejegyzést elolvasni és komizni :)

Ház


Nikki- Chris fürdő
:

47. Fejezet

47. Fejezet.

Audrina szemszög

Petra-val gyorsan kocsiba pattantunk, én vezettem. Szerettem vezetni, jó volt közben gondolkodni, csak kocsikázni a városban...de erre már nincs szükségem, hiszen itt van Jack Ő segít nekem megoldani minden problémát. Közösen mindent megoldunk.

- Azt mondta Jack, hogy az utca végén lesz a ház van egy sejtésem, hiszen elég szép ház és az utcában csak az az egy volt eladó. - fordultam Petra felé mosolyogva. Nagyon megszerettem, egy újabb barátnőre és egy anyuka féleségre találtam benne. Imádni való személyiség.
- Tudtam én mindig, hogy Jack ilyen nagylelkű, de miért vett a barátnődnek egy házat? - nézett rám mosolyogva. Most Ő nem is tudja? Hogy Chris
- Mint tudod, Chris a testvére, gondolom azért. - válaszoltam.
- Hogy mi? A testvére?!!! - mosolygott rám, olyan mosollyal, hogy már frászt kaptam. Ő nem tudja, hogy Chris a tesója tehát.
- Majd háznézés közben elmesélem. - parkoltam le a ház elé. Ami valóban gyönyörű volt. Nem nagyon nézelődtem még a házak között, így ezt se vettem nagyon figyelembe, pedig nagyon szép.
- Huhh, ez nagyon szép. - szállt ki a kocsiból.
- Szerintem is. Menjünk. - Előkerestem a ház kulcsát, majd a zár kattant és elénk tárult egy hatalmas tér. A ház nagyon tágas és világos volt.
- Belül se kevésbé szebb. Mondjuk egy kis helyrerázás és egy kis takarítás ráfér. - állapította meg Petra.
- Szerintem is. De elég jó állapotban van. Ez az előtér egyszerűen csodálatos. Nagyon jól ki lehet használni a teret. - mondtam neki. Ahogy belépünk az ajtón, és kicsit bentebb megyünk a nappaliba lyukadunk ki. A nappalitól jobbra található a konyha. A nappaliba is csak új függönyök, új bútorok és virágok kellenek, na meg szőnyegek. A konyha is elég tágas volt, itt volt egy beépített konyhabútor ami fekete és vörös volt. A fal itt egy sötétebb vöröses árnyalatban pompázott. A konyhából nyílt az étkező. Az étkező visszafogottabb színű volt, ide vennünk kell egy étkezőt, szintén virágokat, függönyt, visszamentünk a nappaliba onnan még két ajtó nyílt és ott volt az emeletre vezető lépcső is. Az egyik ajtó egy fürdőszoba volt, a másik pedig egy tárolószoba..
- Tehát elmeséled, mert ezt valahogy el felejtette mondani. - torpant meg Petra a lépcső aljánál amikor épp menni akartunk volna fel, hogy ott is felmérjük a terepet.
- Chris az én gyerekkori barátom. Nikki-vel amikor ideköltöztem az egyetemen ismerkedtem meg. Jack-el pedig amikor anyuékhoz ellátogattam Mark rokonakét jött, először nem szívleltük egymást, állandóan piszkáltuk egymást, csipkelődtünk, majd nagyon jóba lettünk. Aminek hát ez lett a vége. - mosolyodtam el. Még jó, hogy szerencsére ez lett a vége. - Amikor Chris a városba jött, hozzánk költözött, majd egyszer találkoztam Jack-el, hazavittem, és csak akkor tűnt fel a hasonlóság kettejük között. Akkor mesélt Jack a szüleiről és a testvéréről, mint kiderült akit meg is talált Chris személyében. Nikki és Chris összeházasodtak nem régen, és most azért vagyunk itt mert ide költöznek.
- Értem, hiszen ez szuper, de Chris tudja, hogy vámpír? - kérdezte.
- Igen, tudja, elmondta neki. Nagyon kiborult először, de hát mit is vártunk érthető. Nehezen felfogható az biztos - nevettem fel. - de a lényeg, hogy most minden oké közöttük.
- Igen, akkor jó, remélem megismerhetjük őket. - mosolygott. Nagyon szerettem, hogy állandóan mosolyog. Ez mindig rám is rám ragasztotta a jó kedvet.

Az emeleten egy hosszú folyosó volt. A jobboldali első ajtó egy kisebb szoba volt, így gondoltuk ez lesz a vendégszoba. Onnan nyílt egy fürdőszoba. A vendégszoba kék színű volt, a fürdőben is ezek a színek jöttek vissza. A vendégszoba mellett volt egy nagyobb szoba aminek egyik falát polcok másik ajtóval szembeli falát szinte üveg borította, ez lesz egy ilyen könyves, dolgozós tanuló szoba szerűség. A folyosó végén volt egy nagy háló, onnan nyílt egy hatalmas fürdő és egy még hatalmasabb gardrób. A háló színe pezsgő színű volt olyan finom bézs árnyalat, a fürdő is hasonló volt, míg a gardrób szinte csak polcokból álltak.
Nagyjából fel is mértük bent a terepet.

- Eddig nem semmi, menjünk nézzük meg kint mi van. - ragadott karon Petra, felkapott a hátára és lerohant velem a földszintre.
- Héhéé nyugi, kérlek. Én táplálkozom, olyan kajával amit ha így hirtelen felrázol ki fog jönni. - támasztottam a fejem a falnak.
- Sajnálom. - hajtotta le a fejét.
- Semmi baj, csak legközelebb legalább figyelmeztess. - nevettem, igaz a gyomrom kicsit felkavarodott, de ha kimegyünk a levegőre biztos jobb lesz. - És egyébként is, meg ne lássanak.
- Nincs a ház közelébe senki, nem láthatta. - vigyorgott. Olyan volt mint valami tinédzser aki rosszalkodni akar. Jajj, már most hiányzik az én drágám.....

Kiléptünk az udvarra. A ház mögött, mint nálunk szintén egy hatalmas medence volt. Egy kisebb virágoskert. Grillező rész. Jó medencés bulikat tarthatunk majd itt. Na mint, ha nálunk nem lett volna eddig. De azok szolidak voltak, ezért nem is említésre méltóak.

- Itt sok dolgunk nem lesz. Vagyis arra gondoltam, hogy a bútorokat ha megrendeltük akkor majd éjszaka berendezzük. Már csak azért mert tudod mi ugyanolyan jól láttunk, meg nem kell kibírnom, hogy ne kapjon el a röhögőgörcs, ahogy látom, hogy próbálnak erőlködni.
- Oké, oké. - emeltem fel a kezem vigyorogva.
- Szerintem itt végeztünk is. Irány a pláza. - csaptam össze a tenyerem.


Az út gyorsan és csendben telt. Valahogy mind a ketten a gondolatainkba férkőztünk, ez nem azt jelenti, hogy nem voltunk eléggé izgatottak a vásárlás miatt, hogy bedepiztünk, hanem csak arra gondoltam, hogy én milyen lehetnék vámpírként. Az álmomban gyönyőrű voltam. Most se tartom magam csúnyának vagy valami, engem soha nem érdekelt pl.: hogy hány kalóriát eszek, mindig imádtam a bőrömben lenni.

A pláza parkolóházában próbáltam helyet keresni, de mintha mindenkire most tört volna a vásárlási láz. Nagy nehezen épp a második emeletet jártuk be amikor kitolatott egy kocsi szabad helyet adva ezzel nekem.

- Szerinted ez az álmos dolog ha vámpír lennék felerősödne? - kérdeztem de a vámpír szót csak suttogva mondtam, tudtam, úgy is meghallja.
- Valószínű. Csak ez tényleg nagyon bonyolult és nehéz, értsd meg Őt is. - mosolygott rám kedvesen.
- Próbálom . - sóhajtottam.

Bementünk egy bútorüzletbe, elkezdtünk nézelődni. Egy kis idő után mindenhova megtaláltuk a megfelelő bútorokat. Megrendeltük őket, és lebeszéltük, hogy hova szállítsák ki.

-Ez elég jól ment. - mondtam neki.
- Valóban, Szerintem tökéletes lesz. Most meg menjünk nézzünk virágot meg kiegészítőket.

A többi körülbelül húsz boltban vettünk függönyöket, egy rakat virágot, vázákat, tányérokat, háztartási gépeket és egy csomó mindent.

- Szerintem vegyünk egy pár új ruhát is az új gardróbba. Meg hát most jött az új kollekció, biztos találunk magunknak is valamit. - indultunk a ruhaüzletek felé.
- Az biztos. - nevettem vele. Jó volt vele lenni, nem mintha Nikki-éket nem szeretném, csak Petra gyorsan az emberek szívébe férkőzik.

Rengeteg ruhát vettünk Nikki-nek és Chris-nek. Szerintem feltöltöttük az egész gardróbot. Magunknak is beszereztünk egy pár új darabot. Egy párat, körülbelül amit magamnak vettem az hat szatyor tartalma. Meg még volt vagy húsz szatyor ha nem több Nikki-ék gardróbjába.
Teli kezekkel indultunk vissza a parkolóházba. Viszont az én gyomrom ételélt kiáltott.

- Éhes vagy. - kuncogott Petra.
- Elment az idő, már fél öt van. - mosolyogtam. Mire Petra kivette a kezemből a szatyrokat és a kocsi kulcsot.
- Várj meg itt, mindjárt jövök. Utána beülünk enni valahová. - tűnt el a szatyrokkal a kezében.

Addig leültem az egyik padra ami ott volt a lift aljánál.
Hirtelen egy sikítást hallottam a parkolóházból, de addigra már késő volt.
Magával ragadott a sötétség....

Jack szemszög


Miután a lányok elmentek, Max-el a nappaliba költöztünk. Letelepedtünk a TV elé a kanapéra. Pont amerikai foci ment.
Nem nagyon tudtam figyelni a meccsre, a gondolataim valahol máshol járták. Valahol egy Audrina nevezetű nőnél, aki megváltoztatta az életem. A nőnél akit szeretek,és a nőnél akiről a gondolataim sebesen száguldoztak, mert őszintén fogalmam sem volt, hogy mi a helyes döntés. Azt tudom, hogy szeretem és vele szeretném leélni az életem, de az átváltozással akár tönkre is tehetem az Ő életét. Rossz előérzetem volt.

- Ne keresd a kibúvókat. - szólalt meg Max. Értetlenül néztem rá, mire felnevetett
- Nem értelek. - adtam hangot értetlenségemnek.
- Látom rajtad, hogy azon rágódsz, hogy mit tegyél. Mit súg a szíved? - kérdezte.
- Azt, hogy változtassam át, és legyünk együtt az örökkévalóságig, viszont az eszem azt sugallja, hogy ezzel tönkre is tehetem az életét.
- Megkérdezted már tőle, hogy Ő mit szeretne? - mutatott rá a lényegre.
- Nem..vagyis Ő mondta, hogy Ő ezt akarja. - hajtottam le a fejem.
- Akkor hol itt a probléma? - kérdezte Max.
- Én csak félek.
- Tudod, hogy ránk mindig számíthatsz.
- Tudom és köszönöm, de ha átváltozik, miért fogunk elmenni innen és mivel magyarázzuk, hogy nem fogunk se az édesanyjához, se Nikki-ékhez jönni?! - mondtam, az átváltozás utáni korszaktól féltem én igazán, mástól nem.
- Addig nálunk lennétek, és mi mindenben segítenénk. - mosolygott.

- Köszönöm, erre még visszatérünk. - próbáltam mosolyt ölteni az arcomra, több- kevesebb sikerrel.
- Nincs mit. Ránk tudd mindig számíthatsz.

Tovább néztük a meccset, de rossz érzésem volt nagyon.

- Rossz érzésem van. Valami történt. - pattant fel Max.

puszi :) mindjárt jönnek a képek a házról :DD
Szandi
Komizni tessék :DD

46, Fejezet.

Audrina szemszög

Úgy gondolom, elég idős vagyok ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzam az életemen. Mindig is azt tartottam fontosnak, hogy tanuljak és, hogy legyen egy jó állásom, bulizzak, éljem az életem. Most viszont itt van életem fordulópontja, itt van életem pasija és itt van életem lehetősége. Lehetőség egy új élethez, az örök élethez. Lehet, hogy meg kell szenvednem érte, nem lehet majd gyermekem, de mikor már megismertem Jack-et és szerelmet vallott, azóta tudom, az életem s vele az életképem is megváltozott. Már nem számított semmi, csak, hogy ő velem legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a barátaim, az álmaim feladnám. Nem, hiszen az álmom nagy részét ő tölti ki.
Ha belegondolok, hogy egy örökkévalóságon keresztül mellettem lenne, szeretne már megadna mindent, mire vágyok, vágynék.



Nem tudom mennyi az idő, szerelmem karjaiban az időérzékem fuccsba dől. Vajon Ő most min gondolkodhat? Már nem kételkedem abban, hogy nem szeret vagy nem úgy érez irántam, mint én. Tudom, hogy szeret, ezt tetteivel be is bizonyítja, igaz amikor elment, ez a féle dolog megingott bennem, viszont az ő oldalát nem vettem figyelembe, vagy fogalmazzak úgy, hogy nem tudtam figyelembe venni, hiszen azt sem tudtam min akadt ki ennyire...de ha soha nem beszéljük meg ezeket a dolgokat, ha soha nem tisztázzuk kettőnk között az idő gyorsan elrohan felettünk, jobban mondva felettem, és én nélküle nem akarok létezni.

- Min töröd az okos kis fejed, kicsim? - búgta a fülembe, miközben megállás nélkül birizgálta a hajam. Testemet már köszöntötte a jól ismert, kellemes borzongás.
- Csak egy kicsit elkalandoztam... - kicsit...valójában épp az életem további folytatásán töprengtem, de igazán nem fontos...
-Mennyi az idő? - kérdeztem nyújtózkodva.
- Hajnali háromnegyed négy. Aludj édesem. - puszilt bele a nyakamba. Már tiltakozásra nyitottam volna szám, hogy dehogy hiszen csinálhatunk mást is, de tényleg fáradtnak éreztem magam.
- Hanyadika van? - ásítottam.
- 9, miért? - fürkészte arcom kíváncsi tekintettel. Akkor a hétvégére megérkeznek Nikki-ék. Már nagyon hiányoznak, alig beszéltünk, amikor megérkeztek akkor felhívtak, küldtek egy képeslapot pár sorral, de egyébként életjelet nem nagyon adtak magukról. Mondjuk meg is értem hiszen ez a nászútjuk, valószínűleg én se az aggódó barátnőmnek írogatnék, hanem szerelmemmel tölteném minden időmet.
- Akkor a hétvégén megérkeznek Nikki-ék. - feleltem kérdésére.
- Igen, remélem jól érzik magukat.
- Én is. - suttogtam és már mély álomba is szenderültem.



Egy tükör előtt álltam....minden csendes volt. Nem néztem bele a tükörbe inkább a házban néztem szét. Hatalmas nagy modern ház volt, olyan én ízlésem, a bézs, lilás árnyalatok, és barna szimbolizáltak. Biztos voltam benne hogy ez az én házam. Visszaléptem a tükör elé, és belenéztem. A látott képtől hátrahökkentem. A nő aki et a tükörben láttam, hosszú barna haja, mintha egy árnyalattal sötétebb lett volna, és úgy ragyogott, mintha épp egy fodrász szalonból lépett volna ki. A bőre a legapróbb milliméterig tökéletes volt, sápadt szerű. A barnán ragyogtak. Ez a nő akit láttam olyan ismeretlen de mégis ismerősnek tűnt. Rá kellett jönnöm bármilyen meglepő is de saját tükörképem látom.
Az álom kép itt véget is ért..

Reggel viszonylag kipihenten ébredtem. Mellettem viszont senki nem feküdt. A konyhából beszélgetés zaját hallottam. Felmentem az emeletre, belépve a fürdőbe lezuhanyoztam és megmostam az arcom és a fogam. A puha köntösömbe bújva léptem be a szobámba azon töprengve mit vegyek fel.
Kinéztem az ablakon és úgy láttam elég szép az idő így, hogy nyár vége van egy rövid short és egy szép felső mellett döntöttem. Cipőnek kerestem valami kényelmeset, egy gladiátor szandál meg is teszi. A hajamat megfésültem és szabadon hagytam. Elindultam a többiekhez.

A lépcső alján megálltam, épp egy érdekes mondat hangzott el.

- De azt akarja, hogy változtassam át. - mondta szerelmem kétségbeesett hangon.
- Ha szereted nem akarod elveszíteni. - mondta Max.
- Tehát be fog következi, mi melletted állunk és segítünk. - mondta Petra
- Tudom, csak nem akarom elvenni tőle az életét. - na jó kezdi megint, inkább közbelépek.

- Sziasztok. - köszöntem nekik a konyhába lépve. Petra és Max az asztalnál ült, míg Jack a pulton foglalt helyett. Érkezésemre felkapta a fejét. Őgy tudtam, hogy a vámpíroknak kifinomult az érzéke, hogy hogy nem vett eddig is észre?!
- Miért vagy meglepődve, tudtad nem eddig is, hogy itt voltam? - néztem rá.
- Mi tudtuk, hogy itt vagy, de szerintem ő annyira el volt foglalva ezekkel a fontos kérdésekkel, hogy nem figyelt. - mondta Petra mosolyogva.

- Gyere ülj le, csinálok reggelit. - pattant fel Petra.
- Tudsz főzni? - néztem meglepve rá.
- Édesem attól, hogy mi nem emberi étellel táplálkozunk, még tudhatok főzni. - nevetett fel.
- Ne haragudj, csak meglepődtem.
- Muszáj volt megtanulnom, hiszen az egyik saját éttermemben besegítek néha. - mondta mosolyogva.
- Van saját éttermetek? - nem semmi, ki gondolta volna, na jó azt tuti senki, hogy egy vámpír éttermet vezet és főz.
- Igen, - mondta Max. - El kell jönnöd egyszer, kíváncsiak vagyunk a véleményedre, igaz drágám? - nézett feleségére Max.
- Hát persze. Még jó, na de most készítek neked valami finomat.

Majd csak azt láttam, vagyis jobban mondva nem láttam semmit csak fehér csíkokat. Jack leült mellém.

- Beszélnünk kell. - nézett rám.
- Oké. - tudtam, hogy valami fontos, láttam a tekintettéből.
- Valamit nem mondtam el neked. - kezdett bele. Chris és Nikki mielőtt elmentek én Chris-el beszéltem. Ő kért meg rá, hogy ne szóljak, csak pár nappal az előtt, hogy ha hazaérkeznek.
- Mond már ki, történt valami? -
- Elköltöznek. - nézett a szemembe. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Miért, hiszen Nikki a legjobb barátnőm, a testvéremként tekintek rá.
- De hát miért? -
- Értsd meg őket, ők már házasok, és azt szeretnék ha mi is élnék a mi életünket.
- De itt is elférünk. - makacskodtam.
- Szóval, ha megengeded, hogy befejezzem, tőlem kaptak egy házat. Az utca végén van. Nem messze tőled, tőlünk. - mondta széles vigyorral az arcán.
- Egy házat vettél nekik? - emeltem fel a hangom, ami egészen el vékonyodott.
- Nászajándék. - rántott vállatt. - most mondhatnám, hogy te meg kocsit vettél Nikki-nek. - nevetett, de jogos.
- Tehát, nem messze lesznek tőlünk, hisz ez csodás. - ugrottam a nyakába.
- Köszönöm. - suttogtam neki.
- Szívesen. - csókolt meg. Majd egy torokköszörülésre váltam el édes ajkaitól. Petra állt előttünk egy tányérral a kezében, tartalmának viszont nagyon jó illata volt. Vigyorogva rakta le elém a tányért és én jó izűen láttam hozzá.



- Hát ez isteni volt. Köszönöm. - dőltem jóllakottan hátra a székemben. Istenien főz.
- Örülök neki. - vette el a tányért.
- Hagyd csak, majd én elmosogatok. - keltem fel és kivettem a kezéből a tányért.
- Az egyetem nekem már csak egy fél év, megszerzem a diplomám és szeretnék mással foglalkozni, arra gondoltam, hogy beiratkoznék egy művészeti egyetemre, valamilyen divatcéghez el tudnék helyezkedni divattervezőként. - mondtam ki hangosan amin gondolkodtam, miközben elmostam a tányért és az evőeszközöket. Elzártam a csapot, majd kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancslét.
- Nagyszerű ötlet édesem. - mondta Jack.
- Szerintem is, mint látom van érzéked a divathoz. - mondta Petra.
- Hogy is mondjam, nekem a divat a szenvedélyem, a ruhák a vásárlás, a tervezés, minden ami divat, divatbemutatók stb. - mosolyodtam el.
- Akkor hajrá kislány, ne félj belevágni olyanba amit eddig nem csináltál, ha nem is vágsz neki akkor nem tudod megtapasztalni, és nem tudod miről maradsz le. - mondta Max. Hmm valóban nagyon bölcs.
- Nők. Mindig csak a vásárlás. - mondta kedvesem.
- Hééééé. - szóltunk fel egyszerre Petra-val.
- Ezt kikérjük magunknak, már nem azért, de szerintem ti is szeretitek rajtunk azokat a ruhákat. - húzta fel az orrát Petra.
- Fölöslegesek azok a ruhák, anélkül jobb is. - mondta Jack.
- Ebben igazad van. - pacsizott le Max-el. Komolyan a több száz éves vámpír, most tényleg olyan volt, mintha valami hormonokkal túlfűtött huszonéves lenne.
- Tudod Audrina, a vámpíroknak erősebbek az érzései, egy részt igazad is van a túlfűtöttséggel kapcsolatban. - kuncogott Max. Összevont szemöldökkel néztem rá, de leesett. Hát persze gondolatolvasás.
- Látom leesett, vagy inkább koppant. - nevetett Max.
- Igen. - nevettem vele. - de azért nem kell mindig az én gondolataimra figyelned ez egy kicsit idegesítő, - nevettem még mindig.
- Majd észben tartom. - kacsintott rám.

- Petra. - fordultam felé.
- Igen?
- Mi lenne ha elmennénk vásárolni? A pasikat meg itt hagynánk? Sőt megnézhetnénk Nikki-ék házát és be is rendezhetnénk. Mit szólsz hozzá? - néztem rá boci szemekkel.
- Induljunk. - pattant fel a székből.
- Akkor srácok jó mulatást, ránk egy ideig ne számítsatok. - vigyorogtam rájuk.
- Édes vidd az én kocsim az nagyobb, több dolog fér el benne. - adta oda a kocsija kulcsát, már éppen mondtam volna, hogy nem kell, amikor valóban jó ötlet volt, hiszen sokkal több szatyor fér el mint az én kocsimban.
- Köszönöm. - kaptam ki a kezéből a kulcsot, majd nyomtam egy gyors csókot a szájára.
- Petra vigyázz rá, tudod, hogy itt van Ő... - nézett szigorúan Petra-ra.
- Hahó, elég nagy vagyok már. - néztem rá mérgesen.
- Vigyázok rá.- tolt az ajtó felé Petra. Az ajtóból még visszafordultam és odadobtam a kocsikulcsom neki.
- Vigyázz rá. - mosolyogtam.

Majd elindultunk vásárolni és még nem is gondoltam mennyi jó és rossz fog történni....

Audrina nadrág




:
Audrina felső:









Audrina cipő:





Sziasztok :)

Beteg lettem, és mivel így nem kellett tanulnom suliba, gondoltam megleplek titeket egy kis fejivel :) A következő feji izgalmas lesz....
Köszönöm az előző fejezethez a komikat, e fejezethez is szívesen fogadom :P

Hogy telt a szünetetek?

xoxo Szandi

45. Fejezet II.rész

Audrina szemszög

- Miért nem akarod hogy vámpír legyek? - tettem fel neki azt a kérdést, mire még mindig nem tudtam a választ, viszont pár elméletem már volt.

- Audrina ez nem olyan egyszerű. - sóhajtott fel, majd eltolt magától. Mi olyan nem egyszerű, meg mondaná már végre valaki, mert ez kezd kihozni a sodrómból.

- Figyelj ide, mi nem olyan egyszerű megmondanád nekem? Mert kezdek egy kicsit ideges lenni és..

- Nem akarom hogy átéld mind azt amit nekem kellett. - szakított félbe.

- Ez nem elég indok. - suttogtam.

- De, az. - termett előttem, majd kezei közé fogta arcom és mélyen a szemébe néztem amely most bánatot, fájdalmat és mérhetetlen szerelmet tükrözött.

- Az én időm múlandó, meg fogok öregedni és te elfogsz hagyni és mindketten tudjuk, hogy nem működne tovább, az embereknek feltűnne, hogy te más vagy és nem változtál semmit, ergo el fogsz menni, és Chris és Nikki élik az életüket, én meg majd egyedül.....- fakadtam ki, éreztem, hogy az első könnycsepp már le is gördül az arcomon, áhhh francba biztos meg fog jönni, hogy ilyen hisztis vagyok. De választ szeretnék kapni, egy értelmes indokot.

- Mondj nekem egyetlen indokot ami ellene szól. - néztem a szemébe.

- Az, hogy szeretlek.

- Ha szeretnél nem tennéd ezt velem, és nem akarnád azt, hogy ne legyek veled.

- Pont ez az indok kedvesem, mert szeretlek, és nem akarlak egy olyan világba kényszeríteni, amibe nem kell és lehet saját normális életed.

- Szóval te nem akarsz engem a te világodba?- ha így állunk akkor ezt már rég mondhatta volna, csak azt nem értem akkor miért mondja, hogy szeret.

- Kérlek értsd meg, ha lenne rá esélyem, hogy újra ember legyek, megtenném, hogy veled lehessek, legyen sok gyönyörű gyerekünk, mint te és együtt öregedhessünk meg, de nem lehet, mert nem vagyok ember, és te nem lehetsz vámpír. - mondta elgyötörten.

- Miért? Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy nekem mi a jó. Mi van ha én ezt szeretném? Én így akarok élni, veled, örökké.

- És elviselnéd azt, hogy nem vagy önmagad, csak vérre vágysz, a fájdalmat, az elviselhetetlen felemésztő tűzet ami kínok közt fogva tartja a tested? - nézett rám komolyan.

- El. - suttogtam.

- De én nem, azt hogy szenvedj. - vágta oda hozzám, majd egy perc alatt eltűnt. Magamba roskadva zokogtam a kanapén. Ha ő nem akkor valaki más teljesíti a kérésem. Nem tudom meddig tartott ez az állapot, de álomba sírtam magam.

Álmomban az ismerős erdőrészen találtam magam, ahol Jack elmondta, hogy szeret...

Viszont én most csak külső szemlélő voltam, láttam magam Jack-et és egy szőke nőt, Jack a szőke nő derekát, aki vérmesen morgott rám.

- Menj el, már mondtam, hogy nem akarlak, csak is Ő kell nekem.

- Jól hallottad elmehetsz, nem szeret, nem is szeretett soha. - vágta hozzám a szőke nő.

Éreztem, hogy könnyeim újra felszínre törnek, majd elborítják arcom, s rohanok az erdőben.

Szerelmem nyugtató szavára ébredtem.

- Audrina kérlek ébredj! Csak egy rossz álom. - nehézkesen kinyitottam a szemem, Jack szemeivel találtam szembe magam.

- Jól vagy? - kérdezte, mire csak bólintottam.

- Sajnálom, hogy elmentem, de sok volt, az a baj, hogy nem látod az én álláspontom. De ígérem, hogy megbeszélem ezt, Petra-ékkal. - húzott magához, s homlokon csókolt. - Szeretlek, ezt mindig tud. - kedvesem szavaira újra zokogni kezdtem. Ő csendben tűrte míg le nem csillapodom.

Pár perccel később már az összes könnyem felszáradt és mosolyt varázsolva arcomra fordultam szerelmemhez.

- Köszönöm, szeretlek. - csókoltam meg. Egyre vadabbul és vadabbul ostromolta ajkaim, míg nyelvünk szenvedélyes forró táncot jártak, finoman hátradöntött a kanapén, és csókjaival nyakam kényeztette, majd kezei pizsamám alatt tevékenykedtek, mire ajkaim jól eső sóhajok hagyták el. Hirtelen szabadított meg ruhámtól, s kezének helyét édes csókjai vették át. Egész testem behintette mámorító csókjaival, puszijaival.

A testem már égett, nagyon kívántam őt, egy gyors mozdulattal amikor nem figyelt, fordítottam helyzetünkön és én kerekedtem felül.

Levettem a pólóját, eldobtam a nappali egyik sarkába, de kit is érdekel ez most, amikor itt van az én személyes istenem, ezzel a kidolgozott izmos testtel, amiért bármelyik nő megőrülne, de Ő csak az enyém. Végigcsókoltam egész testét, majd megszabadítottam nadrágjától is, időközben mindkettőnkről lekerültek a fölösleges ruhadarabok. Jack fordított a helyzetünkön, megint én kerültem alulra, héé akartam volna tiltakozni, hogy kisebbségi komplexusom lesz ha így folytatja, de csókjával belém fojtotta a szót, s eggyé tette a testünket.

Olyan szenvedéllyel, érzékenységgel, szeretettel és gyengédséggel bánt velem, hogy mámor kapuját átlépve lassan haladtam onnan kifelé a valóságba....

Hát igen, hogy is mondják, hogy a békülés utáni......hmm hát nálunk mindig a legjobb. - kuncogtam magamban. Szerelmemhez bújtam és Ő ránk takart egy meleg takarót.

-Imádlak szeretlek, te vagy az életem. - suttogta édesen a fülembe.

- Én is szeretlek. - bújtam szorosabban hozzá.

Hirtelen a medence felőli ajtó kicsapódott és Petra és Max esett be rajtuk összefonódva.

- khmm...- kuncogott alólam kedvesem.

- Jesszus. - rebbentek szét és nagy szemekkel meredtek ránk.

- A frászt hoztátok rám, még jó, hogy nem kaptam szívínfranktust. Jajj, ne haragudjatok. - szegény azt se tudta, hogy hova nézzen zavarában.

- Semmi, de azért ez a te szádból, mintha kaphatnál is. - nevetett fel Jack.

- Nagyon vicces. Mi akkor felmennénk. - mondta Petra.

- Emelet, második ajtó. - mondtam miközben próbáltam elbújni a takaró alá.

- Köszi. - és már ott sem voltak.

Ez azért vicces, dupla rajta kapás, mi megláttuk őket ők meg minket, ez kész. - nevetgéltem magamban.

45.Fejezet I. rész

Audrina szemszög

Két csuklyás személy állt előttem, arcukat nem láttam. A hirtelen döbbenettől semmilyen reakcióra nem voltam képes. Viszont Jack Ő rögtön felpattant.

-Nem hiszek a szememnek, Jack. Ezer éve nem láttalak. - villant fel hófehér bőre, mikor kezét nyújtotta s jó szorosan megölelte.

- Petra. Örülök nektek. Azért ezer éve nem, de már eltelt egy pár év. Max örülök hogy látlak.- lépett a férfi mellé akit szintén megölelt. Megköszörültem a torkom, hogy vegyenek már észre hahó én is itt vagyok.

- Ne haragudj. - termett mellettem. - Én Petra vagyok. - fedte fel nevét és arcát előttem. Nem csak a szavam de a lélegzetem is elállt. Egy gyönyörű vörös hajú nő állt előttem, hófehér tökéletes arccal. - Örülök, hogy végre életnagyságban is láthatlak. - szorított magához.

-Drágám ne olyan nagy hévvel. Ő ember. - szólt rá Max.

- Ne haragudj kedvesem. - mosolygott rám, körülbelül olyan 25 évesnek látszó nő előttem, tudtam, hogy ők is vámpírok még sem éreztem, hogy félnem kéne, különös melegséggel töltött el a közelségük.

- Szia. Az én nevem Max. - ölelt meg ő is.

-Sziasztok!- nyögtem ki az első értelmes szót. Majd az agyam pörögni kezdet, várjunk csak, azt mondta hogy örül, hogy végre életnagyságban is láthat, szóval látott már....

- Ne haragudj, de hol találkoztunk, sajnálom de nem emlékszem, csak imént említetted, hogy már láttál... - fordultam felé, kicsit szégyenkezve, hogy nem emlékszem rá, ha már találkoztunk.

- Ohh édesem, személyesen még nem találkoztunk. - mosolyodott el, de Jack közbevágott a nevetésével.

- Hát persze, hiszen láttad, hogy mit szeretnék tőletek. Gondolom láttátok,hogy Will itt járt...

- Igen, láttam, hogy mit szeretnél és a közelben vadásztunk, így rávettem Max-et, hogy jöjjünk el most, mondjuk nem nagyon kellett győzködni, kíváncsiak voltunk Audrina-ra nah meg persze már hiányoztál nekünk. És Will-re visszatérve mi is történt? - nagyon figyelnem kellett, hogy megértem miről is beszélnek. Mi az hogy látta...?

- Nem láttad? Tehát tudja blokkolni a te képességed is...

- Mi történt? - kérdezte Petra, mire Jack bólintott, mindketten lehunyták szemüket. Nagyon jó, hogy észreveszik, hogy én is itt vagyok. Odafordultam Max-hez hátha ő elmagyaráz végre nekem is valamit.

- Hogy érti hogy látta? És most mit csinálnak?- kérdeztem.

- Gondolom mivel tudsz a kilétünkről, hallottál már a különleges képességekről is...- bólintottam. - Petrának is van. Látja a jövőt, és egyfajta bonyolult telepatikus képessége is van. - nézett a párosra, akik épp kinyitották a szemüket.

-Istenem, nem hiszem el, ennek az idiótának teljesen elment az esze. Jól vagy? - vizslatott aggódó szemekkel Petra. Nem tudtam, mire céloz.

- Mint, láttad volt egy kis probléma, de most jól van. - válaszolta helyettem Jack.

- Hahóóóóó én is itt vagyok. -mondtam.

- Ne haragudj édesem. - ölelt át hátulról Jack. - Will-re és a kis akciójára gondolt Petra.

- Köszönöm, igen jól vagyok...most már...

- Tehát beszéljünk arról amiért hívtál.- szólalt meg Max.

- Menjünk a nappaliba. - invitálta át vendégeinket szerelmem.

Max és Petra egymás mellett a kanapén míg én Jack ölében foglaltam helyet. Petra nagyon kedves nő volt. Hatalmas mosollyal az arcán figyelt minket.

- Szóval, Audrina-nak vannak álmai, amik néha megvalósulnak különböző helyzetekben, nem minden álom, és nem is mindig ugyanazon a helyszínen történik az esemény.- kezdett bele Jack, nem tudtam, hogy miért beszél erről, csak neki mertem elmondani, nem kell, hogy idiótának nézzenek.

- Nem nézünk idiótának. - szólalt meg Max kuncogva, mire megint nem tudtam mit reagálni, honnan tudja, mit gondolok??!!!!

- Onnan, hogy hallom a gondolatid. - mosolygott még mindig. - Szuper...és mindent hallasz??? Nem lehet kikapcsolni vagy valami? - érdeklődtem, úgy hogy meg sem szólaltam. Tetszett ez a képesség, de azért vannak hátrányai.

- Nem tudom kikapcsolni. - még jobb, akkor kérlek ne kutakodj a fejemben. - mosolyogtam rá.

- Rendben. - köszönöm.

- Nincs mit. - mondtam

- Minket ne hagyjatok ki...- tette csípőre a kezeit Petra.

- Semmi, semmi fontosról nem maradtál le. - nyugtatta meg szerelmét egy csókkal, mire én felnevettem.

- Bocsánat, de muszáj volt nekik elmondanom, ők lehet tudnak segíteni.- suttogta fülembe Jack, hideg leheletét éreztem a nyakamon, már hátrafordultam volna amikor Max hangja megszólalt a fejemben: Hahóó mi is itt vagyunk. - hirtelen rá kaptam a fejem, hogy ez, hogy lehetséges, vagy kezdek megőrülni, de neki az arcán csak egy vigyor terült szét.

- Tetszik a képességed. Az őrületbe tudod vele kergetni az emberek vagy vámpírokat. - próbáltam viccelődni, mire csak hangosan felnevetett.

- Eltértünk a tárgytól, szóval, azt gondolod, hogy nála ez egy képesség lenne...- intézte a kérdést Petra Jack-nek.

- Nem tudom, ezért is kérem a ti segítségeteket.

- Értem. Viszont ha ez egy képesség, és ember korábban megmutatkozik, vámpírként még erősebb, lenyűgöző lenne. - gondolkodott hangosan Max.

- Egyenlőre ilyenről szó sincs. - vált szigorúvá Jack hangja.

- Mesélnél az álmokról Audrina. - kérte Max.

- Néha teljesen valósághűek. Amikor összejöttünk Jack-el előtte nem sokkal volt egy álmom, hogy egy réten fekszem, de az illető az arcát soha nem láttam...ez is beteljesült...Williem Jack alakjában próbált megerőszakolni...- azok a pillanatok újra felidéződtek bennem.

- Ha a kezeim közé kerül esküszöm, hogy megölöm. - sziszegte szerelmem.

- De miért csinálja ezt? - kérdezte Max, de nem tudtam, hogy tőlünk vagy magától.

- Úgy véli, miattam halt meg Mel.- suttogta Jack, szorosabban hozzábújtam, de nem azért, hogy éreztessem vele hogy ő az enyém már, hanem, hogy tudja, hogy én mellette vagyok.

- Ne aggódjatok, majd mi elintézzük őt. - szólalt meg Petra.

- Ide, szerintem Noah-ra van szükség.

- Igen, ő valóban többet tudna mondani,hála a képességének.- mondta Petra.

- Szerintem egy két nap múlva ide tudna jönni. Épp az új pasijával van valahol Kréta szigetén.

- Rendben, köszönöm, addig maradjatok itt. - ajánlotta fel Jack.

- Nem akarunk zavarni, elmegyünk addig vadászni.- mondta Max.

- Nem zavartok, szívesen látunk itt titeket. - feleltem most én.

- Köszönjük, nagyon kedves vagy, akkor holnapra visszaérünk. Elmegyünk a közeli erdőkbe körülnézni. - álltak fel.

- Remélem ti is ellátogattok majd hozzánk. - ölelt meg Petra.

- Én is remélem, rajtam nem múlik. - öleltem vissza. Igazán megszerettem, kellemes kisugárzása van. Olyan kis imádni való.

Miután elmentek, úgy döntöttem, hogy lezuhanyzok, majd megnézzünk valamilyen DVD-t.

Jack addig elpakolt a konyhában, hiába kértem hadd segítsek nem engedte, szabályosan megparancsolta, hogy fürödjek le és utána nézzünk valami filmet. Jó kislány módjára nem ellenkeztem elindultam a cuccaimmal zuhanyozni. A víz felfrissített, nagyon jól esett, belebújtam egy meleg pizsibe és elindultam a nappaliba, Jack már ott várt rám. Leültem mellé, szorosan hozzá bújtam. Betakart egy meleg pléddel. Muszáj vagyok tőle megkérdezni.

- Miért nem akarod, hogy vámpír legyek.....

Oldalt képek :) Jó olvasást, hamarosan jön a második fele...csak sajnos sok a dolgom :SS

puszi Szandi

44. fejezet

Audrina szemszög

Átverve, csalódva és nagyon dühösen érzem magam. Egy szó nélkül, kétségeket kizárva fogadtam el őt, akit a legjobban a szeretek, most még is úgy érzem a keserűség és a fájdalom eluralkodik rajtam.

A kezem a vérző ponthoz kaptam, nem olyan mély seb, de csoda, hogy még a vér szagától és maga a vér tudatától még nem ájultam el. A vér látványa nálam végzetes. Próbáltam magam összeszedni, a fejem nagyon fájt, és a nyakam is sajgott, szédülve huppantam vissza a földre. Most jutott el a tudatomig, hogy nem egyedül vagyok a szobában...
Gyorsan rendezni próbáltam a gondolataim, s hogy mi is történt imént, először is elaludtam, majd jött Jack...Jack...nekem támadt. NEKEM TÁMADT!!!!
Nem, nem az nem lehet..


Hiszen azt mondta, szeret és engem nem tudna soha bántani, azt mondta szeret!!!!Kétségbeesésem vagy inkább a tényeket egy meggyötört hang törte meg:
- Audrina! Kérlek hadd magyarázzam meg!- nézett rám a fájdalomtól eltorzult arccal, de miért szenved, miért fáj neki ha nem is szeret?!
- Nincs mit megmagyaráznod, nem szeretsz talán soha nem is szerettél, hazudtál nekem... miért akarsz megölni? - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Szeretlek és mindig is szeretni foglak, kérlek nem én voltam hanem...
- Ne magyarázkodj - kiabáltam rá, de megszédültem és hirtelen elsötétedett minden, majd újra tisztán érzékeltem.
- Kérlek legalább hadd lássam el a sebed.
- Nem kell! - löktem le magamról a kezeit. Hirtelen a levegőben, az Ő karjaiban találtam magam a következő pillanatban pedig már a sebem fertőtlenítette, mire hangosan felszisszentem.

- Mindjárt kész, nyugodj meg. Nem én voltam, Will volt, kellesz neki, így akar rajtam bosszút állni Melanie haláláért. - hajtotta le a fejét, a rét ott is ő volt, mondta, hogy Ő képes erre, felvenni más alakját, uramisten, hogy lehettem ilyen hülye..

- Úgy sajnálom! - borultam a nyakába.
- Érthető, sokkot kaptál...csak a bajt hozom rád, jobb lenne ha elmennék jó messzire, de szeretlek és meg foglak védeni bármi áron. Nem hagyom, hogy bántódásod essék, nehéz lesz, de megoldjuk együtt és elkapjuk. - fogta két keze közé az arcom s letörölte a kibuggyanó könnycseppeket.
- Szeretlek - csókoltam meg, az a csók mintha egyben az utolsó lett volna, egy búcsú csók, szenvedélyes, vad, követelőző, de mégis benne volt minden érzelmünk.

Segített felkelnem, felmentünk a szobámba és lefektetett.
- Jól vagyok, engedj hadd szedjem össze a törmelékeket. - mondtam neki de mintha meg se hallotta volna.
- Kizárt dolog, pihenj, majd én megcsinálom, csak pár pillanat. - mondta egy csókot nyomva homlokomra. Bezárta az ablakot, majd egy pillanat eltűnt és vissza is tért a kezében egy szemeteszsákkal. Mint egy szélvihar olyan gyorsan rend lett és a üveg daraboknak nyoma se volt. Fáradtan huppantam az ágyba, az álom gyorsan szememre jött...

Egy csodálatos sárga lovon ültem és ügettünk egy gyönyörű virágos réten, amikor valaki elszáguldott mellettem.
- Na Reb, gyerünk már, vágta!!- száguldozott el mellettem egy férfi...úgy éreztem mintha ez nem én lennék, mintha nem én Audri Nová lennék, várjunk csak de hát miért hív akkor Rebekának?!!
- Rebeka elaludtál, szerelmem? - fordult felém Eric, igen felismerem ő volt az előző álmomban is. REBEKA? SZERELMEM? HOL VAN JACK?! HOL VAGYOK ÉN? MI A FENE FOLYIK ITT?

Mint a legtöbb álmomnál, most is verejtékesen és gondolom rémesen csapzott frizurával ébredtem. Az ágyam szélén Jack ült egy tálcával a kezében.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.
- Neked is, jól vagy? - kérdezte miközben loptam tőle egy csókot.
- Persze, csak egy álom. - legyintettem.
- Elmondod? - nézett rám aggodalmas szemekkel.
- Ha szeretnéd..- mire bólintott. - Szóval a múltkor is volt egy álmom, hogy egy ismeretlen helyen ébredtem és Rebekának neveztek, és elvileg ők voltak a családom. Meg ott volt Eric is. - de inkább őt nem részletezném.
- Eric? Ő még is ki? - vonta fel a szemöldökét.
- A barátom, vagy férjem vagy mi a fene...de ez csak egy álom.
- Audrina, ezek nem csak álmok. - nézett rám komolyan. - és most mit álmodtál?
- Szinte ugyanazt, csak most egy réten lovagoltunk. - hajtottam le a fejem, mire egy kicsit rémült fejet vágott, opsssz a mondatom kétértelmű.
- Úgy értem, hogy lovon.- tisztáztam, nehogy félreértés legyen.
- Most egyél, erre még vissza térünk. - rakta az ölembe a tálcát, amin annyi kaja volt, hogy négy embernek is elég lett volna, beleharaptam a péksütimbe, majd belekortyoltam a finoman gőzölgő meleg kávémba. A reggeli kávéról eszembe jutott Nikki.

- Jack milyen nap van ma?
- Ötödike kedd, miért? - kérdezte.
- Semmi csak, hogy Nikkiék még nem jelentkeztek.
- Ne aggódj édesem annyit, biztos olyan jól érzik magukat, elvileg a nászutuk. - vigyorgott.
- Ahh szóval megfeledkezett rólam. - biggyesztettem le a szám színpadiasan.
- Ne butáskodj kicsim! - vont az ölébe.
- Nah, mi a mai program? - kérdeztem teli szájjal, amin csak jót mosolygott.
- Neked be kell menned az egyetemre és el kell intézned a papírjaid. Most telefonáltak.
- Uhh, el is felejtettem, teljesen kiment a fejemből. Te is jössz? - kérdeztem tőle.
- Nem, van egy kis dolgom de szeretném ha nálad lenne a telefonod, ha baj van, a közelben leszek.
- Ahogy szeretnéd. - fölösleges lett volna tiltakoznom. - Neked mit kell elintézned? - kérdeztem tőle, de mintha a válaszra választ keresett volna..
- Öhm, el kell intéznem Chris-nek egy apróságot. - miért mernék ebben fogadni, hogy nem az igazat mondja????
- Oké, együtt ebédelünk? Vagyis ebédelek? - hátha ebédre végezz a kis titokzatos dolgával, és akkor esetleg ki faggathatom.
- Igen, itthon találkozunk. - csókolt meg majd el ment.

Kipattantam az ágyból, majd a fürdőbe vettem az irányt. Meglepve láttam, hogy a fal be van repedve. Uhhh..hát ez meg? Oké, nem aggódom...
Beléptem a fürdőbe megnyitottam a vizes csapot, megmostam az arcom, majd a fogam. Úgy döntöttem letusolok mielőtt elmegyek. Le dobtam magamról a ruháim és beálltam a zuhany alá. A hideg víz teljesen felfrissített. Egy törülközőbe csavarva magam indultam vissza szobámba. A gardrób előtt töprengve vártam, hogy végre rájöjjek mit is vegyek fel. Körülbelül három- négy összeállítást kotortam elő, amikor a kezembe akadt egy kék farmer, találtam hozzá egy felsőt, majd kerestem hozzá egy csizmát. Kiválasztottam a fehérneműt, felöltöztem és a hajamat lófarokba kötöttem.

Indulásra készén rohantam a garázsba, amikor elfelejtettem, hogy nem zártam be az ajtót, gyorsan visszamentem bezárni, majd kocsiba pattanva siettem az egyetemre.

Az egyetemen még csak tanárok és az irodában dolgozók tartózkodtak na meg egy- két diák. Az irodában, úgy látszik lecserélték a titkárnőt.
- Jó napot. Miben segíthetek? - kérdezte a nő cseppet sem kedvesen.
- Jó Napot. Audrina Nová vagyok, ma telefonáltak, hogy jöjjek be.
- Ja, itt vannak a papírok töltse ki. - szó szerint elém vágta őket.
- Köszönöm. - morogtam az orrom alatt.

Gyorsan kitöltöttem mindent, leadtam a papírokat. Szó szerint menekültem az irodából, komolyan, hogy lehet az, hogy ilyen embereket felvesznek ilyen állásra ahol emberekkel kell foglalkozniuk és látványosan utálják?

Mivel még csak tíz óra volt, úgy döntöttem felhívom Nicol-t, hogy mennyünk el vásárolni.

- Szia Nic. Audrina vagyok. Nincs kedved eljönni velem vásárolni?
- Szia, de persze. Mikor találkozzunk?
- Hát ha jó neked, akkor most megyek érted és felveszlek.
- Szuper. Mikor vagy itt kb? - kérdezte
- Mondjuk 10 perc múlva.
- Rendben, várlak. Szia puszi.
- Szia puszi. - szakadt meg a vonal.

Szerencsémre vagy éppen szerencsétlenségemre, az összes lámpánál pirosat kaptam. Mondjuk abból a szempontból, hogy Nic-nek kb egy év mire elkészül, lehet, hogy még kapóra is jön.
15 perccel később megérkeztem Nicol lakása elé, ahol már idegesen toporgott.

- Szia, azt hittem már itt hagytál. - ült be mellém, vigyorogva.
- Szia, bocsi, csak minden lámpánál piros volt.
- Semmi, legalább volt időm elkészülni. - nevette el magát.
- Gondoltam én...- nevettem vele én is.
- Melyik plázába megyünk?
- Szerintem a központiba, tudod ami ott van a...
- Igen, igen tudom csak menjééé már..- nevetett megint. - mire én indítottam. Most szerencsénkre, nem volt egyetlen egy piros lámpa sem.

Megérkeztünk a pláza parkolóházába. A következő pár órát pedig az üzletekből üzletekbe programmal töltöttük el. Épp egy csinos inget próbáltam amikor csörögni kezdett a telefonom. Nagy nehezen előkotortam a táskámból. Jack az.
- Szia. Hol vagy? itt várok rád.
- Szia, ne haragudj elhívtam Nicol-t vásárolni és teljesen elment az idő, hány óra van? - tényleg teljesen eltűnik valahogy felpárolog belőlem az idő érzékelése vásárlás közben.
- Fél három. - mondta.
- Fél három? - hát akkor egy kicsit kitolódott a vásárlásunk..
- Ne haragudj, negyed óra és otthon vagyok. Mi lenne ha vacsora lenne belőle? - ajánlottam fel. - És este esetleg kárpótolhatnálak. - folytattam.
- Jól hangzik. Szeretlek. - szakadt meg a vonal.
- Én is szeretlek. - mondtam az immár búgó telefonnak.

Gyorsan levettem az inget, majd megkerestem az üzletben Nicol-t .
- Nic mennünk kell, így is úgy volt, hogy Jack-el ebédelem és már fél három. - mondtam neki, miközben haladtunk a pénztár felé.
- Oké, én végeztem, szerintem meg van minden amire nincs szükségem és csak úgy megvettem. - kuncogott. Valóban, olyan dolgokat vásároltunk, amik csak megtetszettek. Fizettem, majd a parkolóházba siettünk. A csomagtartóba beraktuk a szatyrokat. Épp szálltam volna be a kocsiba, amikor észrevettem, hogy egy cédula van a szélvédőn. Megnéztem, egy kézzel írt papír volt amin ez állt:

NE HIDD HOGY ITT BEFEJEZTÜK, ÜDVÖZLÖM JACK-ET.

Nem kellett kettőt találnom, hogy tudjam, hogy ki írta. A zsebembe süllyesztettem, s bepattantam a volán mögé. Nic kérdésére azt válaszoltam, hogy egy hülye hirdetés volt, többet nem kérdezősködött. Kis idő elteltével megérkeztünk Nicol lakásához. Elköszöntünk egymástól, majd rohantam haza.

Felparkoltam a feljáró, kikaptam a csomagtartóból a cuccokat, megfordultam majd mögöttem állt Jack. Közünk lévő távolság olyan csekély volt, hogy egy szalmaszál is igen nehezen fért volna el.

- Szia. - mosolygott.
- Ne haragudj. - néztem rá kiskutyaszemekkel, mire ő kikapta a kezemből a csomagokat és bevitte. Megszeppenve követtem a lakásba. Az ajtó melletti szekrényre ledobtam a kulcsokat, majd a nappaliba mentem.

- Gyere az étkezőbe. - hallottam meg szerelmem hangját. A levegőben finomnál finomabb illatok keringtek.
- Ezt kapja az, aki elkésik? - léptem mögé és átöleltem. Fordított helyzetünkön és megcsókolt.
- Biztos éhes vagy gyere egyél. és közben beszélgessünk. - mondta egy kicsit komoly éllel a hangjában ami megrémisztett.
- O-oké..- dadogtam.

Kihúzta nekem a széket, az asztal szépen meg volt terítve. Hirtelen eltűnt, majd visszatért a kezében az étellel.
- Jó étvágyat! Remélem ízlik. - rakta le elém.
- Köszönöm. Isteni illata van. - saláta, banánnal töltött csirkemell...hmm fenségesen nézett ki és az íze elképesztően finom volt.
- Ez nagyon finom. - vigyorogtam rá.
- Örülök, hogy ízlik.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem két falat között.
- Az álmaidról. Tudod nekem vannak ismerőseim. Egy nagyon bölcs család, akik esetleg tudnának segíteni.
- Segíteni? Vámpír család? - kérdeztem.
- Igen, de vegetáriánusok, mint én. Audrina figyelj, meg kell, hogy tudjuk, hogy ez a képességed, hogyan működik, mi a jelentése.
- Képesség? Várjunk. Nem, nem. Jack hiszen ezek csak álmok. - nem hinném, hogy képesség lenne ha az embernek rémálmai vannak ami néha bizarr de valóra válik.
- A vámpíroknak vannak különleges képességeik. Ezek a képességek esetleg jelentkezhetnek ember korában is de vámpírként felerősödik sokkal intenzívebb.
- Azt mondod, hogy ha vámpír lennék, jövőbelátó vagy mi lennék? - emeltem magasba a szemöldököm. Képtelenség.
- Mondjuk. - nézett rám halál komolyan, amitől majdnem elnevettem magam, ha nem nézne ilyen komoly fejjel rám...
- És mit tudnának segíteni az a nagyon bölcs család? - szúrtam a villámra egy darab húst.
- Nem tudom, csak reménykedem, hogy a több száz év alatt, már találkoztak legalább hasonló esettel.
- Öhm több száz év alatt? - kérdeztem vissza meglepve.
- Igen, szeretném ha elmennénk hozzájuk és....

De a mondatott nem tudta befejezni, mert az étkezőben látogatók jelentek meg....




Sajnálom, hogy késtem a frissel. Rengeteg dogát írtunk és sokat feleltünk, ma volt a temetés, tegnap pedig anya eltiltott a géptől xD.... de ma már itt van és remélem szeretni fogjátok.

Szeretettel: Szandi.

UI: Nem írok ki komi határt, mindenkinek szíve joga eldöntenie. Játszunk olyat mint a becsületkassza...ahogy érzitek :) és ahogy értékelitek a munkám még ha késett is. :DD