46, Fejezet.

Audrina szemszög

Úgy gondolom, elég idős vagyok ahhoz, hogy komolyan elgondolkozzam az életemen. Mindig is azt tartottam fontosnak, hogy tanuljak és, hogy legyen egy jó állásom, bulizzak, éljem az életem. Most viszont itt van életem fordulópontja, itt van életem pasija és itt van életem lehetősége. Lehetőség egy új élethez, az örök élethez. Lehet, hogy meg kell szenvednem érte, nem lehet majd gyermekem, de mikor már megismertem Jack-et és szerelmet vallott, azóta tudom, az életem s vele az életképem is megváltozott. Már nem számított semmi, csak, hogy ő velem legyen. Ez nem azt jelenti, hogy a barátaim, az álmaim feladnám. Nem, hiszen az álmom nagy részét ő tölti ki.
Ha belegondolok, hogy egy örökkévalóságon keresztül mellettem lenne, szeretne már megadna mindent, mire vágyok, vágynék.



Nem tudom mennyi az idő, szerelmem karjaiban az időérzékem fuccsba dől. Vajon Ő most min gondolkodhat? Már nem kételkedem abban, hogy nem szeret vagy nem úgy érez irántam, mint én. Tudom, hogy szeret, ezt tetteivel be is bizonyítja, igaz amikor elment, ez a féle dolog megingott bennem, viszont az ő oldalát nem vettem figyelembe, vagy fogalmazzak úgy, hogy nem tudtam figyelembe venni, hiszen azt sem tudtam min akadt ki ennyire...de ha soha nem beszéljük meg ezeket a dolgokat, ha soha nem tisztázzuk kettőnk között az idő gyorsan elrohan felettünk, jobban mondva felettem, és én nélküle nem akarok létezni.

- Min töröd az okos kis fejed, kicsim? - búgta a fülembe, miközben megállás nélkül birizgálta a hajam. Testemet már köszöntötte a jól ismert, kellemes borzongás.
- Csak egy kicsit elkalandoztam... - kicsit...valójában épp az életem további folytatásán töprengtem, de igazán nem fontos...
-Mennyi az idő? - kérdeztem nyújtózkodva.
- Hajnali háromnegyed négy. Aludj édesem. - puszilt bele a nyakamba. Már tiltakozásra nyitottam volna szám, hogy dehogy hiszen csinálhatunk mást is, de tényleg fáradtnak éreztem magam.
- Hanyadika van? - ásítottam.
- 9, miért? - fürkészte arcom kíváncsi tekintettel. Akkor a hétvégére megérkeznek Nikki-ék. Már nagyon hiányoznak, alig beszéltünk, amikor megérkeztek akkor felhívtak, küldtek egy képeslapot pár sorral, de egyébként életjelet nem nagyon adtak magukról. Mondjuk meg is értem hiszen ez a nászútjuk, valószínűleg én se az aggódó barátnőmnek írogatnék, hanem szerelmemmel tölteném minden időmet.
- Akkor a hétvégén megérkeznek Nikki-ék. - feleltem kérdésére.
- Igen, remélem jól érzik magukat.
- Én is. - suttogtam és már mély álomba is szenderültem.



Egy tükör előtt álltam....minden csendes volt. Nem néztem bele a tükörbe inkább a házban néztem szét. Hatalmas nagy modern ház volt, olyan én ízlésem, a bézs, lilás árnyalatok, és barna szimbolizáltak. Biztos voltam benne hogy ez az én házam. Visszaléptem a tükör elé, és belenéztem. A látott képtől hátrahökkentem. A nő aki et a tükörben láttam, hosszú barna haja, mintha egy árnyalattal sötétebb lett volna, és úgy ragyogott, mintha épp egy fodrász szalonból lépett volna ki. A bőre a legapróbb milliméterig tökéletes volt, sápadt szerű. A barnán ragyogtak. Ez a nő akit láttam olyan ismeretlen de mégis ismerősnek tűnt. Rá kellett jönnöm bármilyen meglepő is de saját tükörképem látom.
Az álom kép itt véget is ért..

Reggel viszonylag kipihenten ébredtem. Mellettem viszont senki nem feküdt. A konyhából beszélgetés zaját hallottam. Felmentem az emeletre, belépve a fürdőbe lezuhanyoztam és megmostam az arcom és a fogam. A puha köntösömbe bújva léptem be a szobámba azon töprengve mit vegyek fel.
Kinéztem az ablakon és úgy láttam elég szép az idő így, hogy nyár vége van egy rövid short és egy szép felső mellett döntöttem. Cipőnek kerestem valami kényelmeset, egy gladiátor szandál meg is teszi. A hajamat megfésültem és szabadon hagytam. Elindultam a többiekhez.

A lépcső alján megálltam, épp egy érdekes mondat hangzott el.

- De azt akarja, hogy változtassam át. - mondta szerelmem kétségbeesett hangon.
- Ha szereted nem akarod elveszíteni. - mondta Max.
- Tehát be fog következi, mi melletted állunk és segítünk. - mondta Petra
- Tudom, csak nem akarom elvenni tőle az életét. - na jó kezdi megint, inkább közbelépek.

- Sziasztok. - köszöntem nekik a konyhába lépve. Petra és Max az asztalnál ült, míg Jack a pulton foglalt helyett. Érkezésemre felkapta a fejét. Őgy tudtam, hogy a vámpíroknak kifinomult az érzéke, hogy hogy nem vett eddig is észre?!
- Miért vagy meglepődve, tudtad nem eddig is, hogy itt voltam? - néztem rá.
- Mi tudtuk, hogy itt vagy, de szerintem ő annyira el volt foglalva ezekkel a fontos kérdésekkel, hogy nem figyelt. - mondta Petra mosolyogva.

- Gyere ülj le, csinálok reggelit. - pattant fel Petra.
- Tudsz főzni? - néztem meglepve rá.
- Édesem attól, hogy mi nem emberi étellel táplálkozunk, még tudhatok főzni. - nevetett fel.
- Ne haragudj, csak meglepődtem.
- Muszáj volt megtanulnom, hiszen az egyik saját éttermemben besegítek néha. - mondta mosolyogva.
- Van saját éttermetek? - nem semmi, ki gondolta volna, na jó azt tuti senki, hogy egy vámpír éttermet vezet és főz.
- Igen, - mondta Max. - El kell jönnöd egyszer, kíváncsiak vagyunk a véleményedre, igaz drágám? - nézett feleségére Max.
- Hát persze. Még jó, na de most készítek neked valami finomat.

Majd csak azt láttam, vagyis jobban mondva nem láttam semmit csak fehér csíkokat. Jack leült mellém.

- Beszélnünk kell. - nézett rám.
- Oké. - tudtam, hogy valami fontos, láttam a tekintettéből.
- Valamit nem mondtam el neked. - kezdett bele. Chris és Nikki mielőtt elmentek én Chris-el beszéltem. Ő kért meg rá, hogy ne szóljak, csak pár nappal az előtt, hogy ha hazaérkeznek.
- Mond már ki, történt valami? -
- Elköltöznek. - nézett a szemembe. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom. Miért, hiszen Nikki a legjobb barátnőm, a testvéremként tekintek rá.
- De hát miért? -
- Értsd meg őket, ők már házasok, és azt szeretnék ha mi is élnék a mi életünket.
- De itt is elférünk. - makacskodtam.
- Szóval, ha megengeded, hogy befejezzem, tőlem kaptak egy házat. Az utca végén van. Nem messze tőled, tőlünk. - mondta széles vigyorral az arcán.
- Egy házat vettél nekik? - emeltem fel a hangom, ami egészen el vékonyodott.
- Nászajándék. - rántott vállatt. - most mondhatnám, hogy te meg kocsit vettél Nikki-nek. - nevetett, de jogos.
- Tehát, nem messze lesznek tőlünk, hisz ez csodás. - ugrottam a nyakába.
- Köszönöm. - suttogtam neki.
- Szívesen. - csókolt meg. Majd egy torokköszörülésre váltam el édes ajkaitól. Petra állt előttünk egy tányérral a kezében, tartalmának viszont nagyon jó illata volt. Vigyorogva rakta le elém a tányért és én jó izűen láttam hozzá.



- Hát ez isteni volt. Köszönöm. - dőltem jóllakottan hátra a székemben. Istenien főz.
- Örülök neki. - vette el a tányért.
- Hagyd csak, majd én elmosogatok. - keltem fel és kivettem a kezéből a tányért.
- Az egyetem nekem már csak egy fél év, megszerzem a diplomám és szeretnék mással foglalkozni, arra gondoltam, hogy beiratkoznék egy művészeti egyetemre, valamilyen divatcéghez el tudnék helyezkedni divattervezőként. - mondtam ki hangosan amin gondolkodtam, miközben elmostam a tányért és az evőeszközöket. Elzártam a csapot, majd kinyitottam a hűtőt és kivettem a narancslét.
- Nagyszerű ötlet édesem. - mondta Jack.
- Szerintem is, mint látom van érzéked a divathoz. - mondta Petra.
- Hogy is mondjam, nekem a divat a szenvedélyem, a ruhák a vásárlás, a tervezés, minden ami divat, divatbemutatók stb. - mosolyodtam el.
- Akkor hajrá kislány, ne félj belevágni olyanba amit eddig nem csináltál, ha nem is vágsz neki akkor nem tudod megtapasztalni, és nem tudod miről maradsz le. - mondta Max. Hmm valóban nagyon bölcs.
- Nők. Mindig csak a vásárlás. - mondta kedvesem.
- Hééééé. - szóltunk fel egyszerre Petra-val.
- Ezt kikérjük magunknak, már nem azért, de szerintem ti is szeretitek rajtunk azokat a ruhákat. - húzta fel az orrát Petra.
- Fölöslegesek azok a ruhák, anélkül jobb is. - mondta Jack.
- Ebben igazad van. - pacsizott le Max-el. Komolyan a több száz éves vámpír, most tényleg olyan volt, mintha valami hormonokkal túlfűtött huszonéves lenne.
- Tudod Audrina, a vámpíroknak erősebbek az érzései, egy részt igazad is van a túlfűtöttséggel kapcsolatban. - kuncogott Max. Összevont szemöldökkel néztem rá, de leesett. Hát persze gondolatolvasás.
- Látom leesett, vagy inkább koppant. - nevetett Max.
- Igen. - nevettem vele. - de azért nem kell mindig az én gondolataimra figyelned ez egy kicsit idegesítő, - nevettem még mindig.
- Majd észben tartom. - kacsintott rám.

- Petra. - fordultam felé.
- Igen?
- Mi lenne ha elmennénk vásárolni? A pasikat meg itt hagynánk? Sőt megnézhetnénk Nikki-ék házát és be is rendezhetnénk. Mit szólsz hozzá? - néztem rá boci szemekkel.
- Induljunk. - pattant fel a székből.
- Akkor srácok jó mulatást, ránk egy ideig ne számítsatok. - vigyorogtam rájuk.
- Édes vidd az én kocsim az nagyobb, több dolog fér el benne. - adta oda a kocsija kulcsát, már éppen mondtam volna, hogy nem kell, amikor valóban jó ötlet volt, hiszen sokkal több szatyor fér el mint az én kocsimban.
- Köszönöm. - kaptam ki a kezéből a kulcsot, majd nyomtam egy gyors csókot a szájára.
- Petra vigyázz rá, tudod, hogy itt van Ő... - nézett szigorúan Petra-ra.
- Hahó, elég nagy vagyok már. - néztem rá mérgesen.
- Vigyázok rá.- tolt az ajtó felé Petra. Az ajtóból még visszafordultam és odadobtam a kocsikulcsom neki.
- Vigyázz rá. - mosolyogtam.

Majd elindultunk vásárolni és még nem is gondoltam mennyi jó és rossz fog történni....

Audrina nadrág




:
Audrina felső:









Audrina cipő:





Sziasztok :)

Beteg lettem, és mivel így nem kellett tanulnom suliba, gondoltam megleplek titeket egy kis fejivel :) A következő feji izgalmas lesz....
Köszönöm az előző fejezethez a komikat, e fejezethez is szívesen fogadom :P

Hogy telt a szünetetek?

xoxo Szandi