18. Fejezet

-Jajj Nikki Tom az én tini koromból van.
-Tehát Tom és te jártattok..Erről miért nem meséltél? Mi? A szaftos sztorikat miért hagyod ki?!-először hatalmas mosoly jelent meg az arcán majd ez átment egy álszent duzzogásba.
-Drága barátném, most ha akarod elmondom, de ennek nem happy end a vége, ezért nem meséltem el.-látszott, hogy mennyire sajnálja pedig nem is ő tehet róla hanem csakis én minden az én hibám.
-Sajnálom, ha nem akarod nem kell elmesélned.
-Nikki vegyél vissza, semmi baj,Ez már a múlt és a múlton nem tudok változtatni.-erőltettem egy mosolyt magamra, de belül  a bánat felemészt,
-Tehát Tom és én olyan két évet jártunk.Nagyon szerettük egymást, ahhoz képest, hogy milyen fiatalok voltunk elég komoly volt a kapcsolatunk.Mindent megbeszéltünk de úgy látszik ő jobban ismert engem mint én magam,Tudta, hogy menekülni akarok a családi fészek környékéről jó messzire,Nem akartam magamnak bevallani, hogy mire vágyom igazán és hát őt se akartam megbántani.Nem mutatta ki, hogy mennyire fáj neki, hogy elmegyek, de egy percig nem ellenezte nem  úgy mint én.Tehát a lényeg ez, és most, mint látod itt vagyok veled,-a végére már potyogtak a könnyei.
-Ne sírj édesem.-töröltem le a könnyeit.
-Jajj te...-és egy borda ropogtató, de olyan gondoskodó Nikki féle ölelést kaptam.
-Na de arra nem is vagy kíváncsi, hogy én meg Tom hogyan is találkoztunk-alig bírtam elmondani ezt az egy mondatot mert annyira szorított.
-Dehogynem!Mond csak.-bontakozott ki az ölelésből és most csillogó szemeiben csak a kíváncsiságot véltem felfedezni.
-Hát a reptéren találkoztunk, várj ne vágj a szavamba.-gondoltam, hogy közbe fog vágni ezért elmondtam a fel nem tett kérdésére a választ.-úgy kerültem a reptérre, hogy meglepetésként akartam hazajönni, és akkor ott találkoztunk, utána a sors iróniája, hogy a mellettem lévő helyet kapta így hát  végigbeszéltük az utat, átbeszéltünk mindent és egy kicsit többet ittunk a kelleténél.A következő emlékem, hogy egy taxiba szálunk ami egy szálloda előtt kirakott minket.Utána egy hatalmas lakosztály.Kínos csönd és egyszer rámásztam, és hát az éjszaka meg csak a következmény volt.
Reggel amikor felkeltem iszonyatosan fájt a fejem és  ezért elindultam, hogy keressek egy aszpirint, majd hirtelen sötétség és itt ébredtem.-nem mertem rá nézni féltem a reakciótól, hogy most mit fog gondolni rólam, először meglepettség ült ki arcára majd aggodalom.
-Szerencsére jól vagy.-állapította meg.
-Voltam már jobban is.De most te jössz. Te és Chris?-hirtelen megint előbújt a boldog kisugárzása.
-Annyira szerettem olyan édes, és áhhh imádom.-ugrándozott az ágyamon össze-vissza.Eszembe jutott a pörgés és Jack na meg az én imádott kocsim.
-Min gondolkodsz ennyire?
-Csak azon, hogy vajon mikor érkezeik meg a "csomagom".Tudod vettem magamnak egy kocsit.-leesett az ála, de hirtelen egy mindentudó mosoly váltotta fel.
-Hát akkor azt hiszem nem kell már sokáig várnod.-az ablakom szuggerálta, gyorsan felpattantam és kinéztem.Az én kicsi kocsim ott állt a feljárón.
Nikki a vállamra rakta  a kezét és még csak most véltem felfedezni.
-Te jó isten Nikki mi van a kezeden?-dülledtek ki a szemeim és egyszerűen a gondolataim ezerszeres fordulatszámmal pörögtek.