45.Fejezet I. rész

Audrina szemszög

Két csuklyás személy állt előttem, arcukat nem láttam. A hirtelen döbbenettől semmilyen reakcióra nem voltam képes. Viszont Jack Ő rögtön felpattant.

-Nem hiszek a szememnek, Jack. Ezer éve nem láttalak. - villant fel hófehér bőre, mikor kezét nyújtotta s jó szorosan megölelte.

- Petra. Örülök nektek. Azért ezer éve nem, de már eltelt egy pár év. Max örülök hogy látlak.- lépett a férfi mellé akit szintén megölelt. Megköszörültem a torkom, hogy vegyenek már észre hahó én is itt vagyok.

- Ne haragudj. - termett mellettem. - Én Petra vagyok. - fedte fel nevét és arcát előttem. Nem csak a szavam de a lélegzetem is elállt. Egy gyönyörű vörös hajú nő állt előttem, hófehér tökéletes arccal. - Örülök, hogy végre életnagyságban is láthatlak. - szorított magához.

-Drágám ne olyan nagy hévvel. Ő ember. - szólt rá Max.

- Ne haragudj kedvesem. - mosolygott rám, körülbelül olyan 25 évesnek látszó nő előttem, tudtam, hogy ők is vámpírok még sem éreztem, hogy félnem kéne, különös melegséggel töltött el a közelségük.

- Szia. Az én nevem Max. - ölelt meg ő is.

-Sziasztok!- nyögtem ki az első értelmes szót. Majd az agyam pörögni kezdet, várjunk csak, azt mondta hogy örül, hogy végre életnagyságban is láthat, szóval látott már....

- Ne haragudj, de hol találkoztunk, sajnálom de nem emlékszem, csak imént említetted, hogy már láttál... - fordultam felé, kicsit szégyenkezve, hogy nem emlékszem rá, ha már találkoztunk.

- Ohh édesem, személyesen még nem találkoztunk. - mosolyodott el, de Jack közbevágott a nevetésével.

- Hát persze, hiszen láttad, hogy mit szeretnék tőletek. Gondolom láttátok,hogy Will itt járt...

- Igen, láttam, hogy mit szeretnél és a közelben vadásztunk, így rávettem Max-et, hogy jöjjünk el most, mondjuk nem nagyon kellett győzködni, kíváncsiak voltunk Audrina-ra nah meg persze már hiányoztál nekünk. És Will-re visszatérve mi is történt? - nagyon figyelnem kellett, hogy megértem miről is beszélnek. Mi az hogy látta...?

- Nem láttad? Tehát tudja blokkolni a te képességed is...

- Mi történt? - kérdezte Petra, mire Jack bólintott, mindketten lehunyták szemüket. Nagyon jó, hogy észreveszik, hogy én is itt vagyok. Odafordultam Max-hez hátha ő elmagyaráz végre nekem is valamit.

- Hogy érti hogy látta? És most mit csinálnak?- kérdeztem.

- Gondolom mivel tudsz a kilétünkről, hallottál már a különleges képességekről is...- bólintottam. - Petrának is van. Látja a jövőt, és egyfajta bonyolult telepatikus képessége is van. - nézett a párosra, akik épp kinyitották a szemüket.

-Istenem, nem hiszem el, ennek az idiótának teljesen elment az esze. Jól vagy? - vizslatott aggódó szemekkel Petra. Nem tudtam, mire céloz.

- Mint, láttad volt egy kis probléma, de most jól van. - válaszolta helyettem Jack.

- Hahóóóóó én is itt vagyok. -mondtam.

- Ne haragudj édesem. - ölelt át hátulról Jack. - Will-re és a kis akciójára gondolt Petra.

- Köszönöm, igen jól vagyok...most már...

- Tehát beszéljünk arról amiért hívtál.- szólalt meg Max.

- Menjünk a nappaliba. - invitálta át vendégeinket szerelmem.

Max és Petra egymás mellett a kanapén míg én Jack ölében foglaltam helyet. Petra nagyon kedves nő volt. Hatalmas mosollyal az arcán figyelt minket.

- Szóval, Audrina-nak vannak álmai, amik néha megvalósulnak különböző helyzetekben, nem minden álom, és nem is mindig ugyanazon a helyszínen történik az esemény.- kezdett bele Jack, nem tudtam, hogy miért beszél erről, csak neki mertem elmondani, nem kell, hogy idiótának nézzenek.

- Nem nézünk idiótának. - szólalt meg Max kuncogva, mire megint nem tudtam mit reagálni, honnan tudja, mit gondolok??!!!!

- Onnan, hogy hallom a gondolatid. - mosolygott még mindig. - Szuper...és mindent hallasz??? Nem lehet kikapcsolni vagy valami? - érdeklődtem, úgy hogy meg sem szólaltam. Tetszett ez a képesség, de azért vannak hátrányai.

- Nem tudom kikapcsolni. - még jobb, akkor kérlek ne kutakodj a fejemben. - mosolyogtam rá.

- Rendben. - köszönöm.

- Nincs mit. - mondtam

- Minket ne hagyjatok ki...- tette csípőre a kezeit Petra.

- Semmi, semmi fontosról nem maradtál le. - nyugtatta meg szerelmét egy csókkal, mire én felnevettem.

- Bocsánat, de muszáj volt nekik elmondanom, ők lehet tudnak segíteni.- suttogta fülembe Jack, hideg leheletét éreztem a nyakamon, már hátrafordultam volna amikor Max hangja megszólalt a fejemben: Hahóó mi is itt vagyunk. - hirtelen rá kaptam a fejem, hogy ez, hogy lehetséges, vagy kezdek megőrülni, de neki az arcán csak egy vigyor terült szét.

- Tetszik a képességed. Az őrületbe tudod vele kergetni az emberek vagy vámpírokat. - próbáltam viccelődni, mire csak hangosan felnevetett.

- Eltértünk a tárgytól, szóval, azt gondolod, hogy nála ez egy képesség lenne...- intézte a kérdést Petra Jack-nek.

- Nem tudom, ezért is kérem a ti segítségeteket.

- Értem. Viszont ha ez egy képesség, és ember korábban megmutatkozik, vámpírként még erősebb, lenyűgöző lenne. - gondolkodott hangosan Max.

- Egyenlőre ilyenről szó sincs. - vált szigorúvá Jack hangja.

- Mesélnél az álmokról Audrina. - kérte Max.

- Néha teljesen valósághűek. Amikor összejöttünk Jack-el előtte nem sokkal volt egy álmom, hogy egy réten fekszem, de az illető az arcát soha nem láttam...ez is beteljesült...Williem Jack alakjában próbált megerőszakolni...- azok a pillanatok újra felidéződtek bennem.

- Ha a kezeim közé kerül esküszöm, hogy megölöm. - sziszegte szerelmem.

- De miért csinálja ezt? - kérdezte Max, de nem tudtam, hogy tőlünk vagy magától.

- Úgy véli, miattam halt meg Mel.- suttogta Jack, szorosabban hozzábújtam, de nem azért, hogy éreztessem vele hogy ő az enyém már, hanem, hogy tudja, hogy én mellette vagyok.

- Ne aggódjatok, majd mi elintézzük őt. - szólalt meg Petra.

- Ide, szerintem Noah-ra van szükség.

- Igen, ő valóban többet tudna mondani,hála a képességének.- mondta Petra.

- Szerintem egy két nap múlva ide tudna jönni. Épp az új pasijával van valahol Kréta szigetén.

- Rendben, köszönöm, addig maradjatok itt. - ajánlotta fel Jack.

- Nem akarunk zavarni, elmegyünk addig vadászni.- mondta Max.

- Nem zavartok, szívesen látunk itt titeket. - feleltem most én.

- Köszönjük, nagyon kedves vagy, akkor holnapra visszaérünk. Elmegyünk a közeli erdőkbe körülnézni. - álltak fel.

- Remélem ti is ellátogattok majd hozzánk. - ölelt meg Petra.

- Én is remélem, rajtam nem múlik. - öleltem vissza. Igazán megszerettem, kellemes kisugárzása van. Olyan kis imádni való.

Miután elmentek, úgy döntöttem, hogy lezuhanyzok, majd megnézzünk valamilyen DVD-t.

Jack addig elpakolt a konyhában, hiába kértem hadd segítsek nem engedte, szabályosan megparancsolta, hogy fürödjek le és utána nézzünk valami filmet. Jó kislány módjára nem ellenkeztem elindultam a cuccaimmal zuhanyozni. A víz felfrissített, nagyon jól esett, belebújtam egy meleg pizsibe és elindultam a nappaliba, Jack már ott várt rám. Leültem mellé, szorosan hozzá bújtam. Betakart egy meleg pléddel. Muszáj vagyok tőle megkérdezni.

- Miért nem akarod, hogy vámpír legyek.....

Oldalt képek :) Jó olvasást, hamarosan jön a második fele...csak sajnos sok a dolgom :SS

puszi Szandi

44. fejezet

Audrina szemszög

Átverve, csalódva és nagyon dühösen érzem magam. Egy szó nélkül, kétségeket kizárva fogadtam el őt, akit a legjobban a szeretek, most még is úgy érzem a keserűség és a fájdalom eluralkodik rajtam.

A kezem a vérző ponthoz kaptam, nem olyan mély seb, de csoda, hogy még a vér szagától és maga a vér tudatától még nem ájultam el. A vér látványa nálam végzetes. Próbáltam magam összeszedni, a fejem nagyon fájt, és a nyakam is sajgott, szédülve huppantam vissza a földre. Most jutott el a tudatomig, hogy nem egyedül vagyok a szobában...
Gyorsan rendezni próbáltam a gondolataim, s hogy mi is történt imént, először is elaludtam, majd jött Jack...Jack...nekem támadt. NEKEM TÁMADT!!!!
Nem, nem az nem lehet..


Hiszen azt mondta, szeret és engem nem tudna soha bántani, azt mondta szeret!!!!Kétségbeesésem vagy inkább a tényeket egy meggyötört hang törte meg:
- Audrina! Kérlek hadd magyarázzam meg!- nézett rám a fájdalomtól eltorzult arccal, de miért szenved, miért fáj neki ha nem is szeret?!
- Nincs mit megmagyaráznod, nem szeretsz talán soha nem is szerettél, hazudtál nekem... miért akarsz megölni? - gördült le egy könnycsepp az arcomon.
- Szeretlek és mindig is szeretni foglak, kérlek nem én voltam hanem...
- Ne magyarázkodj - kiabáltam rá, de megszédültem és hirtelen elsötétedett minden, majd újra tisztán érzékeltem.
- Kérlek legalább hadd lássam el a sebed.
- Nem kell! - löktem le magamról a kezeit. Hirtelen a levegőben, az Ő karjaiban találtam magam a következő pillanatban pedig már a sebem fertőtlenítette, mire hangosan felszisszentem.

- Mindjárt kész, nyugodj meg. Nem én voltam, Will volt, kellesz neki, így akar rajtam bosszút állni Melanie haláláért. - hajtotta le a fejét, a rét ott is ő volt, mondta, hogy Ő képes erre, felvenni más alakját, uramisten, hogy lehettem ilyen hülye..

- Úgy sajnálom! - borultam a nyakába.
- Érthető, sokkot kaptál...csak a bajt hozom rád, jobb lenne ha elmennék jó messzire, de szeretlek és meg foglak védeni bármi áron. Nem hagyom, hogy bántódásod essék, nehéz lesz, de megoldjuk együtt és elkapjuk. - fogta két keze közé az arcom s letörölte a kibuggyanó könnycseppeket.
- Szeretlek - csókoltam meg, az a csók mintha egyben az utolsó lett volna, egy búcsú csók, szenvedélyes, vad, követelőző, de mégis benne volt minden érzelmünk.

Segített felkelnem, felmentünk a szobámba és lefektetett.
- Jól vagyok, engedj hadd szedjem össze a törmelékeket. - mondtam neki de mintha meg se hallotta volna.
- Kizárt dolog, pihenj, majd én megcsinálom, csak pár pillanat. - mondta egy csókot nyomva homlokomra. Bezárta az ablakot, majd egy pillanat eltűnt és vissza is tért a kezében egy szemeteszsákkal. Mint egy szélvihar olyan gyorsan rend lett és a üveg daraboknak nyoma se volt. Fáradtan huppantam az ágyba, az álom gyorsan szememre jött...

Egy csodálatos sárga lovon ültem és ügettünk egy gyönyörű virágos réten, amikor valaki elszáguldott mellettem.
- Na Reb, gyerünk már, vágta!!- száguldozott el mellettem egy férfi...úgy éreztem mintha ez nem én lennék, mintha nem én Audri Nová lennék, várjunk csak de hát miért hív akkor Rebekának?!!
- Rebeka elaludtál, szerelmem? - fordult felém Eric, igen felismerem ő volt az előző álmomban is. REBEKA? SZERELMEM? HOL VAN JACK?! HOL VAGYOK ÉN? MI A FENE FOLYIK ITT?

Mint a legtöbb álmomnál, most is verejtékesen és gondolom rémesen csapzott frizurával ébredtem. Az ágyam szélén Jack ült egy tálcával a kezében.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.
- Neked is, jól vagy? - kérdezte miközben loptam tőle egy csókot.
- Persze, csak egy álom. - legyintettem.
- Elmondod? - nézett rám aggodalmas szemekkel.
- Ha szeretnéd..- mire bólintott. - Szóval a múltkor is volt egy álmom, hogy egy ismeretlen helyen ébredtem és Rebekának neveztek, és elvileg ők voltak a családom. Meg ott volt Eric is. - de inkább őt nem részletezném.
- Eric? Ő még is ki? - vonta fel a szemöldökét.
- A barátom, vagy férjem vagy mi a fene...de ez csak egy álom.
- Audrina, ezek nem csak álmok. - nézett rám komolyan. - és most mit álmodtál?
- Szinte ugyanazt, csak most egy réten lovagoltunk. - hajtottam le a fejem, mire egy kicsit rémült fejet vágott, opsssz a mondatom kétértelmű.
- Úgy értem, hogy lovon.- tisztáztam, nehogy félreértés legyen.
- Most egyél, erre még vissza térünk. - rakta az ölembe a tálcát, amin annyi kaja volt, hogy négy embernek is elég lett volna, beleharaptam a péksütimbe, majd belekortyoltam a finoman gőzölgő meleg kávémba. A reggeli kávéról eszembe jutott Nikki.

- Jack milyen nap van ma?
- Ötödike kedd, miért? - kérdezte.
- Semmi csak, hogy Nikkiék még nem jelentkeztek.
- Ne aggódj édesem annyit, biztos olyan jól érzik magukat, elvileg a nászutuk. - vigyorgott.
- Ahh szóval megfeledkezett rólam. - biggyesztettem le a szám színpadiasan.
- Ne butáskodj kicsim! - vont az ölébe.
- Nah, mi a mai program? - kérdeztem teli szájjal, amin csak jót mosolygott.
- Neked be kell menned az egyetemre és el kell intézned a papírjaid. Most telefonáltak.
- Uhh, el is felejtettem, teljesen kiment a fejemből. Te is jössz? - kérdeztem tőle.
- Nem, van egy kis dolgom de szeretném ha nálad lenne a telefonod, ha baj van, a közelben leszek.
- Ahogy szeretnéd. - fölösleges lett volna tiltakoznom. - Neked mit kell elintézned? - kérdeztem tőle, de mintha a válaszra választ keresett volna..
- Öhm, el kell intéznem Chris-nek egy apróságot. - miért mernék ebben fogadni, hogy nem az igazat mondja????
- Oké, együtt ebédelünk? Vagyis ebédelek? - hátha ebédre végezz a kis titokzatos dolgával, és akkor esetleg ki faggathatom.
- Igen, itthon találkozunk. - csókolt meg majd el ment.

Kipattantam az ágyból, majd a fürdőbe vettem az irányt. Meglepve láttam, hogy a fal be van repedve. Uhhh..hát ez meg? Oké, nem aggódom...
Beléptem a fürdőbe megnyitottam a vizes csapot, megmostam az arcom, majd a fogam. Úgy döntöttem letusolok mielőtt elmegyek. Le dobtam magamról a ruháim és beálltam a zuhany alá. A hideg víz teljesen felfrissített. Egy törülközőbe csavarva magam indultam vissza szobámba. A gardrób előtt töprengve vártam, hogy végre rájöjjek mit is vegyek fel. Körülbelül három- négy összeállítást kotortam elő, amikor a kezembe akadt egy kék farmer, találtam hozzá egy felsőt, majd kerestem hozzá egy csizmát. Kiválasztottam a fehérneműt, felöltöztem és a hajamat lófarokba kötöttem.

Indulásra készén rohantam a garázsba, amikor elfelejtettem, hogy nem zártam be az ajtót, gyorsan visszamentem bezárni, majd kocsiba pattanva siettem az egyetemre.

Az egyetemen még csak tanárok és az irodában dolgozók tartózkodtak na meg egy- két diák. Az irodában, úgy látszik lecserélték a titkárnőt.
- Jó napot. Miben segíthetek? - kérdezte a nő cseppet sem kedvesen.
- Jó Napot. Audrina Nová vagyok, ma telefonáltak, hogy jöjjek be.
- Ja, itt vannak a papírok töltse ki. - szó szerint elém vágta őket.
- Köszönöm. - morogtam az orrom alatt.

Gyorsan kitöltöttem mindent, leadtam a papírokat. Szó szerint menekültem az irodából, komolyan, hogy lehet az, hogy ilyen embereket felvesznek ilyen állásra ahol emberekkel kell foglalkozniuk és látványosan utálják?

Mivel még csak tíz óra volt, úgy döntöttem felhívom Nicol-t, hogy mennyünk el vásárolni.

- Szia Nic. Audrina vagyok. Nincs kedved eljönni velem vásárolni?
- Szia, de persze. Mikor találkozzunk?
- Hát ha jó neked, akkor most megyek érted és felveszlek.
- Szuper. Mikor vagy itt kb? - kérdezte
- Mondjuk 10 perc múlva.
- Rendben, várlak. Szia puszi.
- Szia puszi. - szakadt meg a vonal.

Szerencsémre vagy éppen szerencsétlenségemre, az összes lámpánál pirosat kaptam. Mondjuk abból a szempontból, hogy Nic-nek kb egy év mire elkészül, lehet, hogy még kapóra is jön.
15 perccel később megérkeztem Nicol lakása elé, ahol már idegesen toporgott.

- Szia, azt hittem már itt hagytál. - ült be mellém, vigyorogva.
- Szia, bocsi, csak minden lámpánál piros volt.
- Semmi, legalább volt időm elkészülni. - nevette el magát.
- Gondoltam én...- nevettem vele én is.
- Melyik plázába megyünk?
- Szerintem a központiba, tudod ami ott van a...
- Igen, igen tudom csak menjééé már..- nevetett megint. - mire én indítottam. Most szerencsénkre, nem volt egyetlen egy piros lámpa sem.

Megérkeztünk a pláza parkolóházába. A következő pár órát pedig az üzletekből üzletekbe programmal töltöttük el. Épp egy csinos inget próbáltam amikor csörögni kezdett a telefonom. Nagy nehezen előkotortam a táskámból. Jack az.
- Szia. Hol vagy? itt várok rád.
- Szia, ne haragudj elhívtam Nicol-t vásárolni és teljesen elment az idő, hány óra van? - tényleg teljesen eltűnik valahogy felpárolog belőlem az idő érzékelése vásárlás közben.
- Fél három. - mondta.
- Fél három? - hát akkor egy kicsit kitolódott a vásárlásunk..
- Ne haragudj, negyed óra és otthon vagyok. Mi lenne ha vacsora lenne belőle? - ajánlottam fel. - És este esetleg kárpótolhatnálak. - folytattam.
- Jól hangzik. Szeretlek. - szakadt meg a vonal.
- Én is szeretlek. - mondtam az immár búgó telefonnak.

Gyorsan levettem az inget, majd megkerestem az üzletben Nicol-t .
- Nic mennünk kell, így is úgy volt, hogy Jack-el ebédelem és már fél három. - mondtam neki, miközben haladtunk a pénztár felé.
- Oké, én végeztem, szerintem meg van minden amire nincs szükségem és csak úgy megvettem. - kuncogott. Valóban, olyan dolgokat vásároltunk, amik csak megtetszettek. Fizettem, majd a parkolóházba siettünk. A csomagtartóba beraktuk a szatyrokat. Épp szálltam volna be a kocsiba, amikor észrevettem, hogy egy cédula van a szélvédőn. Megnéztem, egy kézzel írt papír volt amin ez állt:

NE HIDD HOGY ITT BEFEJEZTÜK, ÜDVÖZLÖM JACK-ET.

Nem kellett kettőt találnom, hogy tudjam, hogy ki írta. A zsebembe süllyesztettem, s bepattantam a volán mögé. Nic kérdésére azt válaszoltam, hogy egy hülye hirdetés volt, többet nem kérdezősködött. Kis idő elteltével megérkeztünk Nicol lakásához. Elköszöntünk egymástól, majd rohantam haza.

Felparkoltam a feljáró, kikaptam a csomagtartóból a cuccokat, megfordultam majd mögöttem állt Jack. Közünk lévő távolság olyan csekély volt, hogy egy szalmaszál is igen nehezen fért volna el.

- Szia. - mosolygott.
- Ne haragudj. - néztem rá kiskutyaszemekkel, mire ő kikapta a kezemből a csomagokat és bevitte. Megszeppenve követtem a lakásba. Az ajtó melletti szekrényre ledobtam a kulcsokat, majd a nappaliba mentem.

- Gyere az étkezőbe. - hallottam meg szerelmem hangját. A levegőben finomnál finomabb illatok keringtek.
- Ezt kapja az, aki elkésik? - léptem mögé és átöleltem. Fordított helyzetünkön és megcsókolt.
- Biztos éhes vagy gyere egyél. és közben beszélgessünk. - mondta egy kicsit komoly éllel a hangjában ami megrémisztett.
- O-oké..- dadogtam.

Kihúzta nekem a széket, az asztal szépen meg volt terítve. Hirtelen eltűnt, majd visszatért a kezében az étellel.
- Jó étvágyat! Remélem ízlik. - rakta le elém.
- Köszönöm. Isteni illata van. - saláta, banánnal töltött csirkemell...hmm fenségesen nézett ki és az íze elképesztően finom volt.
- Ez nagyon finom. - vigyorogtam rá.
- Örülök, hogy ízlik.
- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem két falat között.
- Az álmaidról. Tudod nekem vannak ismerőseim. Egy nagyon bölcs család, akik esetleg tudnának segíteni.
- Segíteni? Vámpír család? - kérdeztem.
- Igen, de vegetáriánusok, mint én. Audrina figyelj, meg kell, hogy tudjuk, hogy ez a képességed, hogyan működik, mi a jelentése.
- Képesség? Várjunk. Nem, nem. Jack hiszen ezek csak álmok. - nem hinném, hogy képesség lenne ha az embernek rémálmai vannak ami néha bizarr de valóra válik.
- A vámpíroknak vannak különleges képességeik. Ezek a képességek esetleg jelentkezhetnek ember korában is de vámpírként felerősödik sokkal intenzívebb.
- Azt mondod, hogy ha vámpír lennék, jövőbelátó vagy mi lennék? - emeltem magasba a szemöldököm. Képtelenség.
- Mondjuk. - nézett rám halál komolyan, amitől majdnem elnevettem magam, ha nem nézne ilyen komoly fejjel rám...
- És mit tudnának segíteni az a nagyon bölcs család? - szúrtam a villámra egy darab húst.
- Nem tudom, csak reménykedem, hogy a több száz év alatt, már találkoztak legalább hasonló esettel.
- Öhm több száz év alatt? - kérdeztem vissza meglepve.
- Igen, szeretném ha elmennénk hozzájuk és....

De a mondatott nem tudta befejezni, mert az étkezőben látogatók jelentek meg....




Sajnálom, hogy késtem a frissel. Rengeteg dogát írtunk és sokat feleltünk, ma volt a temetés, tegnap pedig anya eltiltott a géptől xD.... de ma már itt van és remélem szeretni fogjátok.

Szeretettel: Szandi.

UI: Nem írok ki komi határt, mindenkinek szíve joga eldöntenie. Játszunk olyat mint a becsületkassza...ahogy érzitek :) és ahogy értékelitek a munkám még ha késett is. :DD

Sziasztok :)

Ne értsetek félre :), a komi határ nem büntetés, vagyis először nagyon mérges vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy rosszul esett, hogy nem írtok én meg oly nagy örömmel írtam :(
Úgy döntöttem hétvégén hogy ezen a héten írok, szombaton szörnyű hírt közöltek velem, meghalt az egyik barátom... teljesen kikészültem...mellette ott a suli, rengeteget kell tanulni, nem akartam most sajnáltatni magam, szó sincs erről.
Ígérem, ezen a héten fel fog kerülni a friss.
Szóval köszönöm a komikat...nagyon aranyosak vagytok :) nagyon örülök, hogy ennyire szeretitek a történetem. Nem akarlak titeket büntetni, se magamat nem akarom megfosztani az írástól.

Tehát még ezen a héten kövi feji :DDDDDD
Szeretlek titeket, puszi :DDDDDDDDDDDD

Hello édeseim :)

Szeretném ha írnátok nekem tíz kommit vagyis már csak kilencet és jönne az izgalmas friss :D nem tudom hogy mi lesz a pontos vége még a történetnek... én magas se gondoltam még bele.. vagyis sok mindent kitaláltam már de mindig jön valami új... nem tudom hogy hány fejezetes lesz.. ez tőletek is függ :) én szívesen folytatnám esetleg egy második kötettel :D de ez rajtatok áll. nah akkor remélem jól vagytok, nem tudom ti hogy vagytok a pollen allergiás dolgokkal..rengeteg barátom ebben szenved :/ Kitartást az allergiásoknak.

Mivel most én is kértem valamit tőletek, adni is szeretnék egy saját verset:


Fekete felhő az ég tetején
Te vagy az első a szívem elején
Hiába esik, dörög s villámlik
Hiába minden felesleges gondolat
A lényeg az ott marad..
Szeretni nem merek , értsd meg
Te is jól tudod
Te nem engem szeretsz.
Szavakba önteni elég nehéz
s csak szeretném ha szeretnél
nem tudom mit tegyek
kérlek segíts nekem
s csak szeress…

másik verzió :

Fekete felhő az ég tetején
Te vagy az első szívem elején
Borús az ég s reménytelen
Hogy az én napom
Beragyogja sajgó szívem.

Fáj a szívem valóban ..
a gyógyír az maga Te vagy.
Ölelnélek s csókolnálak
Tenyeremen hordoználak.

Tovább már nem is ragoznám
Hisz ott a megoldás
Igazán boldog csak akkor leszek
Ha tudom, te ott vagy velem.

Puszilok mindenkit
Szandi

43, Fejezet

Audrina szemszög


Az idő gyorsan elrepült, besötétedett és nekünk sajnos ideje volt mennünk.

- Segítek összepakolni. – álltam fel egy sóhaj kíséretében.
- Nem kell, gyors leszek. – kuncogott és nyomott egy csókot ajkaimra. Majd csak egy fehér csíkot láttam és pár másodperccel később már a teli vagyis - szinte üres kosárral, mert mindent felfaltam -, állt előttem.
- Öhm, woow. – nyögtem ki nagy nehezen, de ez se lett valami értelmes. Olyan hihetetlen. Olyan felfoghatatlan, hogy Ő egy vámpír. De én felfogtam és elhittem.


- Megbirkóztam a tudattal s elfogadtam.
- Sok mindent nem láttál még. – mosolyodott el.
- Akkor most már értem, hogy miért is értünk fel ide ilyen gyorsan. – gondolkodtam el.
- Hát igen, de azért nem vagyok egy sportkocsi. – utalt a gyorsaságára. Erre felnevettem.
- És soha nem mentél neki egy fának sem? – kérdeztem, miközben elindultunk a tisztás széle felé, majd megállt velem szemben.
- Nem. Soha. – vigyorgott rám.


- Mindent elmondasz, ugye? Nincs hazugság? Se olyan, hogy „ csak is miattad tettem Audrina, téged akartalak megkímélni”. Szóval kérlek ne gyere nekem ilyenekkel, inkább mindig az igazat szeretném tudni, ha jó ha rossz.
- Ígérem, mindig az igazat fogom mondani, de ha már eléggé megfenyegettél indulhatnánk is nem gondolod. – termett hirtelen mögöttem s a nyakamba csókolt.
- Menjünk. – sóhajtottam. – de ugye még eljövünk ide? – fordultam felé, boci szemekkel.
- Hát persze édesem. – nevetett fel. – csukd be a szemed. – suttogta a fülembe.
- Muszáj? – nyafogtam, annyira kíváncsi voltam, hogy milyen lehet a táj. Mondjuk gondolom nem sokat látnék, hiszen már majdnem sötét van.


- Akkor ne, de én szóltam. – mosolygott. – mondjuk nem hinném, hogy emberi szemmel sokat látnál.
- Chhh, ha nem tetszik az emberi szemem, akkor…
- Shhh. Nem úgy értettem. – fojtotta belém a szavakat egy csókkal. Kezeim automatikusan nyakára vándoroltak, majd haját szántották.


Csókunkat megszakította azzal, hogy hirtelen a hátára lendített. Ijedtemben majdnem felsikkantottam. Makacsságom vagy csupán kíváncsiságom miatt, nem tudom, de nem csuktam be a szemem. A szél hirtelen az arcomba csapott. S valóban szinte semmit, egy-két fát tudtam kivélni a tájból. A nagy szél miatt a szemem elkezdett könnyezni ezért inkább összezártam. Pár perc se telt el, s én már a talpamon álltam.
Kinyitottam a szemem, de bár ne tettem volna…

- Mi a baj kedvesem? – jött közelebb, s letörölte a könnycseppet az arcomról.
- Semmi. – válaszoltam.
- Miért sírsz? – nézett rám már szinte megijedve. Mire én bosszúsan ellöktem a kezét, s hátat fordítottam.
- Audrina! – ejtette ki a nevem olyan lágy hangon, hogy a lábam is beleremegett.
- Audrina, nézz rám kérlek. – makacsul megráztam a fejem.
- Hát jó. – sóhajtotta. Majd egy kéz felemelte föld felé szegezett állam.
- Mi a baj? - nézett szemembe. Ajajj, itt végem lesz…
- Csak az emberi szemeim…
-
- Kinyitottad a szemed út közben, igaz? – nézett rám, de a mosoly már ott bujkált a szája sarkában.
- Igen. – morogtam.
- Ilyenkor olyan aranyos vagy. – húzott magához.
- Tudod én a te emberi szemeid imádom. És nem is baj az, legalább én lehetek az a pasi akit még csodálsz. – kuncogott fel. Nah hogy miii azt már nem.
- Még, hogy csodálom. Nagy az egód drágám. – böktem mellkason. Valószínűleg meg
se érezte.
-
- És ha nekem is olyan hiper szuper szemeim lennének. – vigyorogtam rá.
- Felejtsd el. – nézett rám komolyan. Majd hirtelen elszomorodott. Úgy láttam, ezt a témát inkább most hanyagolom. Majd lesz még időm felhozni. Az autóhoz sétáltunk amikor valami furcsa dolog történt. Jack hirtelen ideges lett. Először azt hittem, hogy miattam. Vagyis az előbbi miatt. De nem, nagyon feszült lett. Szinte betuszkolt az autóba.


- Jack, mi a baj? Miért vagy ilyen ideges. – fordultam felé, amikor már épp indítani készült.
- Semmi gond. – de rám se nézett, inkább a gázra taposott.



Jack szemszög.

Megígértem Neki, hogy soha nem fogok hazudni. Soha. Erre most mégis azt teszem. Érte. Mit akar itt? William. William. Mit akarsz tőlem? Vagyis inkább mit nem akarsz tőlem elvenni?

A kormányt szorítottam, próbáltam magam higgadtnak titulálni, több kevesebb sikerrel.
Minden áron, az életem árán is megvédem őt és a családom. A testvérem Chris-t, Nikki-t és legfőképpen Audrina-t. Hisz ők a családom. Az életemnél is jobban szeretem, nem akarom és nem is fogom elveszíteni. Amikor felhozta az átváltozás témát. Nagyon megrémültem. Ő nem akarhat olyan lenni, mint én. Hiszen ő egy álom. Ő az én álmom. Idővel esetleg, semmiféle képen nem akarom elveszíteni.

Lehet önzőség vagy sem. De ha ő is akarja, és addig nem talál magának, egy olyan embert aki mindent meg tud adni neki, addig én itt leszek és szeretni fogom, s ha kell küzdeni fogok érte.

Szeretem és ez nem azt jelenti, hogy hazudhatok neki. el kell mondanom az igazat. Annyi minden történt az utóbbi időben. Sok megválaszolatlan kérdés ami felett átsiklottam.
De először is nem hazudhatok neki. Hazudni csak azért mert szeretem. Az lenne a legnagyobb bolondság és még is majdnem elkövettem.

- Melanie testvére… - fordultam felé.
- Itt volt, igaz? – nézett mélyen a szemembe. Nem tudtam, mit kéne mondanom, tennem, csak bólintottam


- Mit akar tőlem? Mit akar tőlünk? – esett kétségbe.
- Figyelj, nem akartam hazudni neked. Észrevetted, hogy történt valami. Valóban. Jó megfigyelő vagy. De éppen ezért is nem akartam elmondani. Nem akarom, hogy félj és ideges legyél. Szeretlek és megvédelek bármi áron titeket. A családom. – fogtam meg kezét. Láttam, hogy tudja hogy komolyan gondolom. A szemei csillogtak. S az első könnycsepp legördült.


Lehúzódtam az út szélére és az ölembe vontam. Szorosan hozzám bújt, könnyeit letörölte.

- Együtt megbirkózunk mindennel. – szipogta.
- Így van édesem, ahogy mondod. – simogattam a hátát, hogy megnyugodjon.


Egy kis idő elteltével sikeresen megnyugodott és átmászott az anyósülésre. Az út további részén csöndben voltunk. Ahogy láttam, kezdett álmos lenni. Az ablakon nézett ki. Sötét volt. Most már korom fekete volt minden. Csak néhány lámpa ami megvilágította az utat.

A városba érve, már el is aludt az én angyalom. Reméltem, hogy semmilyen rémálom nem fogja gyötörni. Nem tudom, pontosan hogy is tudnék, ha tudok segíteni neki. és igen, ezek azok a dolgok ami fölött átsiklottam, de nagyon is nyugtalanít. Az, hogy álmodik és valamilyen módon és formában valóra is válik. Ez nagyon különleges.

Esetleg ha vámpír lenne, egészen különleges képessége lenne. Fel kellene keresnem azt a párt, akiknek még anno Mark mutatott be. Az a család már több ezer éves és nagyon bölcs tagjai voltak.

Már régen nem láttam őket. Nem olyan nagy családról van szó. Ott van először is egy házaspár Max és Petra ők a legidősebbek. Körülbelül olyan kétezer évesek lehetnek. Általában azt mondják, a vámpírok csak egyszer választanak párt maguknak. Amikor találkoztam Mel-el én is így gondoltam, hogy a miénk örök szerelem. De miután elveszítettem, és találkoztam Audrinával, még is újra feldobbant már halott, kemény szívem.

Petra igazi testvére Katy, az ő párja Adam majd Noah. Sokat segítettek már Mark-nak és tudom, hogy bennük megbízik. Viszont ők nem rosszak. Mindig próbálták a jó irányba terelni Mark-ot, de ő nagyon makacs és önfejű volt.

Annyira lekötöttek a gondolataim, már azon kaptam magam, hogy a garázsfeljáróra fordulok éppen. Leállítottam a motort. Audrina még mindig békésen aludt. Úgy látom most nincsenek álmok.
Kinyitottam az ajtót, majd karjaimba véve elindultam a ház felé. Előhalásztam a kulcsot majd belöktem az ajtót. Elindultam az emeletre, kedvesem szobája felé. Gyengéden lefektettem az ágyra. Levettem róla a cipőjét és a ruháit. Amikor kedvesem előttem feküdt fehérneműben, alig tudtam magamon uralkodni. A földön találtam a pólóm, már láttam, hogy ebben aludt. Azt mondta, szeret nagy pólókban és persze az én pólómban aludni. Belebújtattam kedvesem, majd jól betakarva magára hagytam.


Visszamentem a kocsihoz, kivettem a kosarat.
Gyorsan elpakoltam és rendet raktam, elmosogattam.


Amikor egy furcsa zaj és szag csapta meg az orrom. Először is a vér szaga.
Hangos sikoly és csattanás. Azonnal felrohantam. A szobában megpillantottam őt. A tükör előtt feküdt. A tükör összetörve és nyakán pár vágás keletkezett amiből szivárgott a vér. Azonnal Williem-re támadtam. Rámorogtam, majd támadó állásból azonnal rá vettettem magam. Ügyesen kitért jó pár támadásom alól. De én nem tudtam tisztán gondolkodni. A tudat, hogy kedvesem a földön fekszik, vérzik és eszméletlen megőrjített. De először őt kellet elintéznem.



- Mondtam, hogy meg fogom bosszulni. Ő az enyém. – nevetett fel. Majd gúnyosan rám vigyorgott. De leverném azt a mosolyt a képéről.
- Soha nem lesz a tiéd. – sziszegtem Neki. Rápillantottam Audrina-ra, aki épp kezdett magához térni. Ezt kihasználva rám támadt. Egy hatalmas rúgással a folyosó végén landoltam. Próbáltam volna felkelni, de már elkapott és egy újabb rúgással a szemközti falba ütköztem.
- Most pedig jó éjszakát. – vigyorgott rám. Majd tudtam, hogy a képességét akarja használni.

- Neeeee. – sikította Audrina.

- Hmm azt hiszem nekem van egy kis dolgom. – vigyorgott az a görény. Hirtelen az egész ház Audrina vérének aromája járta be. Erre William is felfigyelt. S megnyalta az száját. Nah azt már nem. Abból te nem eszel. De szó szerint. Dühösen pattantam fel s most egy határozott rúgással most én küldtem neki a falnak. Gyorsan felállt majd elindult az emelet felé. A torkom már égett. De kibírom. Ki kell, hogy bírjam. Megindult a szoba felé, ahol Audrina feküdt. Elkaptam majd nekivágtam a falnak. Kezdett kitisztulni az agya. Ez engem nem érdekelt. Hallottnak akartam látni. Szenvedjen, ahogy én szenvedtem. Fordítottam helyzetünkön majd háta mögé férkőzve már épp a nyakát készültem kitörni amikor felcsendült egy kétségbeesett hang. Audrina zokogása. Szíve őrült iramban vert.

Kezeim közül kitépte magát, majd elrohant az hátsó ajtó felé. Fölösleges lenne utána mennem, úgy is elmenekülni a képességét használva. Fontosabb, dolgom az, hogy Audrina-t épségben tudjam. Felrohantam hozzá.

Amint meglátott még jobban zokogott. Elindultam felé. De ő ijedve hátrált.
Nem tudtam mi a baja. Megálltam előtte majd leültem elé, hogy szemügyre vehessem a sebét. Viszont ő már megint kitágult, ijedt szemekkel lökte el a kezem. És szinte remegett a félelemtől.

- Audrina, szerelmem, engedd hadd segítsek neked. – néztem szemeibe. De ő még mindig csak zokogott és zokogott.
- Miért akarnád megnézni. Hagyj engem békén. Tünj el. – kiáltotta mérgesen, de még mindig zokogott és remegett. Kezemmel újra próbáltam közelíteni felé. De ő felsikoltott.
- Ne érj hozzám. – könyörgött remegő hangom.
- Édesem már vége, ne félj itt vagyok, hadd segítsek, kérlek. – könyörögtem már szinte neki.
- Hiszen te tetted. Menj a közelemből. Ne akarj segíteni azon amit te tettél. – a hangja megremegett a félelemtől. Az egész teste rázkódott és én akkor rájöttem, hogy azt hiszi én tettem.
- Szerelmem. – szóltam hozzá kétségbe esetten.
- Ha szeretsz miért akartál megölni? - vágta hozzám közbe a nyakához kapott. Ijedten meredt kezeire ami tiszta véres volt.


Azt hiszi én bántottam Őt. Életem szerelmét. Életem értelmét.

42. Fejezet.

42. Fejezet

Sötét. Itt minden olyan, nyugodt, de egyben félelmetes. Én döntöttem. Döntöttem, hogy Ő az enyém és én az Övé. A döntésemnek következménye is van, amit vállalnom kell. Egy olyan világot ami még számomra ismeretlen, de érzem, tudom, hogy ha együtt vagyunk mindenen keresztül tudunk menni, egymás kezét fogva.

Az órám csipogni kezdett.
Nem volt erőm kinyitni a szemem, kezem már nyújtóztattam, hogy kikapcsoljam, de valaki megelőzött. Szemeim azonnal felpattantak. Jack aggódó tekintetével találkoztam.

- Kicsim minden rendben…? – simított végig az arcomon.
- Persze, csak egy álom. – legyintettem.
- Biztos? Minden rendben? – imádtam Őt. Ülő helyzetbe tornáztam magam, közelebb húzódva hozzá.
- Biztos. Szeretlek. – suttogtam fülébe. Majd kipattantam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Beálltam a zuhany alá, megnyitva a meleg vizet. Akkor esett le, hogy nem kellett levennem semmit. Hirtelen megrémültem, de utána észbe kaptam, hogy miénk az egész ház. Imádtam fürödni, nem tehetek róla. Ha zuhanyzásról van szó akár egy órán keresztül is tudom áztatni magam. Két erős kar fonódott derekamra, szorosan magához húzva. Készségesen bújtam ölelésébe.
- Olyan gyorsan elrohantál, hogy nem volt időm válaszolni. – kuncogott fel, mire én is elnevettem magam. Vele olyan könnyű volt minden, olyan egyszerűnek tűnt, hogy mellettem van, és bármiben támogat.
- Szeretlek. – csókolt a nyakamba.



Majd behabosította testem, amit víz ért Ő egy puszival társított. Nem hagytam Őt se ki a jóból. Nagy nehezen kijöttünk a zuhanykabinból. Körém tekert egy hatalmas törülközőt.
Izmos felsőtestén még gyöngyözött a víz. Szemeim végig járták izmos mellkasán, egyre lejjebb és lejjebb.

Észrevette, hogy milyen mohón bámulom. Zavaromban lehajtottam a fejem, és a padlót kezdtem el fixírozni. Állam alá nyúlva kényszeírtett, hogy gyönyörű szemibe nézzek. Arca és arcom közti távolság vészesen csökkent, majd nem vártam tovább, tarkójánál fogva húztam közelebb magamhoz. Szenvedélyes táncot jártak nyelveink. Kicsit vadak voltunk. Nagy nehezen oxigén nélkülözés miatt el kellett szakadnom ajkaitól. Rámosolyogtam, adtam egy gyors csókot ajkaira, majd a szobámba igyekeztem.

Belépve gardróbomba, valami ruha után kerestem. Hmm mit szólnánk egy… fogalmam sincs.
Hátrafordultam és láttam, hogy az én görög istenem az ajtónak támaszkodva figyel engem. Észre se vettem, hogy mikor jött be.

- mi a mai program? – hát ha így könnyebb lenne megfelelő ruhát választanom.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk kirándulni és mutatnák valamit. – vigyorgott rám csibészen.
- Rendben, akkor kényelmes ruha. – kerestem egy kék csőfarmert, és hozzá egy kockás inget, egy bokacsizmával párosítva. Gyorsan felöltöztem, majd a szobámba érve, Jack épp az ajtón jött be Ő is felöltözve. Hirtelen elmémbe kúszott meztelen teste, amitől elvörösödtem.
- Gyönyörű vagy. – termett előttem. A gyorsaság huhh, igen ilyen vámpír valami. Kicsit fura még, de majd hozzászokom.
- Köszönöm. – éreztem, hogy arcomat elönti a forróság.
- Hova megyünk kirándulni? – szinte gyermeki izgatottság lett úrrá rajtam.
- Mit szólnál, ha a hegyekbe mennénk. Egy kicsit utazunk majd, kocsival, utána meg felmegyünk a hegyre és megnézzük a naplementét. – ölelt át.
- Hmm jól hangzik. Ugye nem akarom még tudni, hogyan is fogunk oda feljutni? – mosolyodtam el.
- Jól mondod kedvesem. – nevetett fel.
- De előtte reggelizned kell. Gyere. – fogta meg a kezem és a konyhába kezdett el húzni.


Az asztal már meg volt terítve. S az asztalon ott is volt a reggelim.

- ezt mikor csináltad? – fordultam felé.
- Miközben te aludtál előkészítettem mindent, és mialatt felöltöztél meg is csináltam. Jó étvágyat. – csókolt meg.
- Köszönöm, édes vagy. – csókoltam vissza.

Kihúzta a széket, majd nekiálltam enni. Ez csak egy rántotta volt, de mégis isteni íze volt. Szinte azt a hatalmas mennyiséget amit elém varázsolt mind elpusztítottam. Jóllakottan dőltem hátra a székben, kinyújtóztatva végtagjaim.

- csomagoltam ételt neked. Ha gondolod indulhatunk. – rakott le egy kosarat a pultra. Volt benne egy csomó kaja és meleg takarók.
- Igen persze, menjünk. – álltam fel teli pocakkal. Felkaptam a kabátom igaz, hogy augusztus vége van, de azért már reggel hűvös az idő. A garázs felé indultunk. Jack kinyitotta nekem az ajtót, majd berakta a csomagtartóba a kosarat. Gondolhattam volna, hogy nem vezethetek.
- Ne durcizz – nevetett fel.
- Nem is durciztam, csak megfordult a fejemben. – nyújtottam ki a nyelvem rá.

A várost elhagytuk. Az úton nem nagyon beszélgettünk. Jack egyik keze szorosan fogta az én kezem. Rémisztően kicsinek tűnt az én kezem az ő hatalmas tenyerében. Bekapcsoltam egy CD-t. Bon Jovi hmm szeretem.


It’s my life…..


Elkezdtem dúdolni a dalt, majd hirtelen Jack elkezdte énekelni. Nagyon meglepődtem, hiszen soha nem hallottam még énekelni. Szép hangja volt. Jó volt hallgatni. Vettem bátorságom és beszálltam én is.

Hamarosan meg is érkeztünk a hegy lábához. Leparkolt a kocsival, kinyitotta nekem az ajtót. Majd kivette a kosarat. Egy darabig sétáltunk, felém fordult és megállt.

- akkor innentől futunk. Vagyis én futok. – vigyorgott. Elém sétált. Kezei közé fogta arcom, hogy nézzek szemeibe.
- Kérlek, csak csukd be a szemed. – egy szó nélkül engedelmeskedtem. Nem akartam semmit sem kérdezni inkább. Éreztem hogy fellendít a hátára, majd a szél az arcomba csapot. Arcomat lapockái közé fúrtam.


Hallottam a szél süvítését. Éreztem, hogy a gyomrom összehúzódik. Könyörgöm csak ne hányak. De elcsendesült minden, s engem a talpamra állítottak. Nagy nehezen kinyitottam a szemem.

A látvány magáért beszélt. Gyönyörködve forogtam körbe-körbe. Gondolom a hegy tetején, egy kisebb, de annál gyönyörűbb tisztáson voltunk. Mosolyogva fordultam felé.

- na hogy tetszik? – kérdezte.
- Ez csodálatos. Imádom. Ez a mi helyünk. – és valóban így gondoltam.
- Pont erre gondoltam én is. – lépett közelebb, majd kezeit derekamra fonva csókolt meg. Amikor ajkai ajkaimhoz érnek, mintha egy szappanbuborék bekebelezne minket. Belemosolygott csókunkba, majd lenyúlt a kosárért, hogy kivegye az egyik takarót, amit leterített. Lehuppantam, majd ő is mellém ült.

Szorosan bújtam hozzá. Az idő gyorsan elrepült. Egyszer csak a nyakam kezdte el csókolgatni, szemeibe nézve égett a vágy. Ott ami történt, nem volt semmi. A szabad ég alatt egy csodálatos férfival akit imádok. Nem tudtunk betelni egymással. Újból és újból ugyanott kötöttünk ki ahol elkezdtük. Nincs semmi hozzáfűzni valóm. Ez életem egyik legjobb estélye, hanem a legjobb.

Egy takarót magunkra húzott és az égbolt felé bökött, ami hirtelen gyönyörű színekbe borult.
Egymás karjaiba, szerelmesen néztük végig a naplementét….

Sziasztok :)

Nem tudom mit kéne, hogy mondjak. Először is mi oka annak, hogy nem érkeznek kommentárok? Csak szeretném tudni. Mert eldöntöttem, hogy most két hét szünet lesz, megvárom, hogy hány ember ír kommit, de csalódtam. Nem szeretek csalódni...
Rosszul esik, nem tagadom. De mindegy, nem akarok nyafogni, elmondtam őszintén a véleményem. Nekem az sokat számít ha őszinték az emberek. ezért is kérek titeket is, hogy írjátok le az őszinte gondolataitokat. Holnap friss :)

Szandi